TV2;Németh Szilárd;sorosozás;

2017-05-30 12:09:00

"Soros lediktálta" - Németh Szilárd vigyorogva kárörvendett a TV2-ben

Németh Szilárd a TV2 Mokka című műsorában kijelentette, hogy semmi köze a Csepel SC Alapítványhoz, amit az Anonymus hackercsoport kétszer is feltört, ő ugyanis a Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány alapítója. A rezsibiztos a műsorban kárörvendve megjegyezte, hogy az oknyomozó baloldal "elnézte, melyik ajtón kell bekopogni", majd sorosozott is egy jót.

Német Szilárd Facebook-oldalán is cáfolta, hogy ő alapította volna a váratlanul tetemes mennyiségű közpénzhez jutó Csepel Sport Club Alapítványt, aminek honlapját kétszer is meghekkelte az Anonymus. Közösségi oldalán azt írta: "az "oknyomozók", Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szél Bernadett (LMP) és Szilágyi György (Jobbik) nagy egyetértésben, de egymás hazugságait túllihegve nagyon jó helyen járnak, amikor a Csepel Sport Club Alapítványánál "nyomoznak", közpénzek eltűnése után kutatnak, elv- és üzlettársi mutyikat szimatolnak. Csakhogy én a Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány alapítója vagyok" - jelentette a rezsibiztos, a Csepel.info liberális médiát támadó cikkét megosztva:

Németh a TV2 műsorában annyit fűzött hozzá az Anonymus akciójához, hogy csakis az a cél, hogy „valamilyen formában besározzák”. 

Lásd még: "Hacked again" - Leállították Németh Szilárd honlapját

A rezsibiztosnak a biztonság kedvéért azért sorosozott is egyet a műsorban, Botka Lászlót és Gyurcsány Ferencet is felemlegetve. Szerinte ugyanis valamilyen egyesség lesz a szocialista miniszterelnök-jelölt és a Demokratikus Koalíció elnöke között. Németh hozzáfűzte, hogy jelenleg egy pozícióharc folyik, és legutóbb odáig jutottak, hogy a nemzetbiztonsági bizottságot, a titkosszolgálatokat is használták volna egymás ellen. Nekik "lediktálta Soros György, hogy mit kell tenniük" - jegyezte meg Németh Szilárd.