mentelmi jog;Kovács Béla;

2017-05-30 15:43:00

Felfüggesztheti az EP Kovács Béla mentelmi jogát

Hétfői zárt ülésén Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta az Európai Parlament jogi bizottsága - írja a kormánynak fontos hírekből mindig naprakész Magyar Idők.

A testület nem támogatta Kovács ügyvédje, Szikinger István indítványát azzal kapcsolatban, hogy a jogi védettség megvonása ne érintse Kovács képviselői munkavégzését, és ezzel megakadályozza esetleges előzetes letartóztatásba helyezését. 

A kormánypropagandát fújó lap szerint ennek az az oka, hogy Kovács kétszer is elmulasztott részt venni a meghallgatásokon.

A jobbikos képviselő ellen csalás és okirat-hamisítás miatt nyomoznak - emlékeztet a kormánylap. Kovács a gyanú szerint 2012-ben és 2013-ban négy magánszemélyt alkalmazott gyakornokként brüsszeli hivatalában úgy, hogy ők sosem jártak ott és munkát nem végeztek. 

A politikus mentelmi jogát egy másik ügyben függesztette fel az Európai Parlament tavaly október 14-én. Kovács Béla ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havonta Moszkvába látogat. A mentelmi jog felfüggesztését követően a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Bélát tavaly december 4-én. A politikus panasszal élt, tagadta a bűncselekmény elkövetését, és érdemi védekezést is előterjesztett. A panaszt a Legfőbb Ügyészség elutasította.