bevételek;CÖF;

2017-05-31 17:25:00

Jól megy a CÖF-nek - Tízszeresére(!) nőtt a bevétel

Közzétette pénzügyi beszámolóját a Civil Összefogás Fórum (CÖF). Ebből kiderül, hogy a kormánypárti szervezet tavaly csaknem 600 millió forint támogatáshoz jutott. A Fidesz pártalapítványa 45 milliót adott. Az előző évhez képest több mint tízszeres a növekedés.

Jól ment tavaly a CÖF-nek. A szervezet – illetve annak alapítványa, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – 582 millió forintot kapott.

Ahogyan arról a nyilvánosság már értesülhetett, a Magyar Villamos Művektől (MVM Zrt.) 508 millió forint érkezett: ez jelenti a legnagyobb tételt. A hivatalos indoklás szerint a kiemelkedően nagy támogatás a CÖF „civil missziójának" munkáját hivatott segíteni.

A Fidesz pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 45 millió forinttal járult hozzá a CÖF munkasikereihez. A pénzt a „Kárpát-medence civil szervezeteinek együttműködésének koordinálására" adták. A közhasznúsági jelentésben Csizmadia László, a CÖKA kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy a pártalapítványtól kapott „támogatásunkkal a legszigorúbb pénzügyi szabályozás mellett elkülönítve is elszámolunk".

A CÖF 2013-ban mintegy 310 millió, 2014-ben 260 millió, 2015-ben 55 millió forinttal gazdálkodhatott. A 2016-os csaknem 600 millió forinttal a CÖF kiugróan jó évet zárt.