Vannak helyi vagy térségi projektek, ám ezek eredménye mindössze annyi, hogy átmenetileg munkát adnak a helyi középosztály és a szegények egy részének, így enyhítik az érintettek nyomorát és egyúttal lassítják az értelmiség elvándorlását a legszegényebb területekről. A projekt lezárása után azonban többnyire nincs folytatás, mert valójában nincs összehangolt kormányzati stratégia a szegénység csökkentésére. Ennek az önmagában is megdöbbentő állításnak az igazolásával indult a héten a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjában rendezett szegénység-konferencia. Husz Ildikó, a Gyerekesély-kutatási program vezetője az utóbbi évek projektjeiből vonta le a következtetést, mert ezek szolgáltatásait később nem sikerült fenntartani, a stábokat többnyire szélnek eresztették, a polgármesterek egyetlen célja újabb projektek elnyerése maradt.
Az állam szegénységben tart nagy csoportokat, s ezzel eléri, hogy hozzájuk képest a leszakadóban lévő alsó-középosztály tagjai még úgy érzik, képesek megkapaszkodni, nem a szegények közé tartoznak. Valójában ez a szegénység fenntartásának egyik legfontosabb haszna – utalt a kormányzati társadalompolitikai gondolkodásra a konferencia következő előadója, Szikra Dorottya. Az Akadémia Szociológiai Intézetének főmunkatársa tételesen bizonyította, hogyan távolodott el a befogadásra, szolidaritásra, társadalmi párbeszédre építő Európai Szociális Modell alappilléreitől az Orbán-kormány, és hogyan tisztult le 2010 utáni kaotikus szociálpolitikája, családpolitikája mára az érdemes és érdemtelen szegények megkülönböztetésén alapuló támogatási politikává. Az amerikai szociológusok, elsőként Herbert Gans által használt kategóriák kettőssége, a jelenlegi kabinet családokat kétfelé osztó politikája már az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkársági felosztásában megjelenik – utalt a szakértő arra, hogy a tárcánál külön részleg foglalkozik a családtámogatásokkal és a társadalmi felzárkóztatással.
