Bajnai Gordon;Botka László;

2017-06-01 11:11:00

Botka diktátorok között emlegette Bajnait

Botka László "semmilyen körülmények között nem tenné se Bajnai Gordont, sem Kádár Jánost, se Rákosi Mátyást és Horthy Miklóst se a listára" - nyilatkozta az MSZP miniszterelnök-jelöltje az atv.hu-nak. A volt miniszterelnök úgy reagált:  Botka „rossz társaságba” keverte, és egyébként sem kívánkozik közös listára.

Botka az erős mondattal arra a kérdésre válaszolt, hogy a jövő évi választáson listára tenné-e Bajnai Gordon volt miniszterelnököt. Szeged polgármestere hozzátette, Bajnaival "könnyű a helyzet, mert hiszen ő kivonult a politikából". 

Bajnai Facebook-oldalán reagált Botka kijelentésére. Azt írta: szerinte a szocialista jelölt "rossz társaságba keverte", majd azzal nyugtatta az "aggódó közvéleményt", hogy "nem csak az MSZP, de az MSZMP, az MDP, sőt a Peyer-féle paktum párt listájára sem kívánkozik". 

Az MSZP jelöltje az interjúban Gyurcsány Ferencet sem kímélte, róla is kijelentette, hogy listán nem szerepelhet. Szerinte csak akkor lenne értelme leülni tárgyalni, ha Gyurcsány Ferenc és a DK azt tudatná, hogy a véleményük és álláspontjuk megváltozott és elfogadják a kormányváltás általa megszabott feltételeit.

Az MSZP kormányfő-jelöltje szerint Gyurcsány akkor maradhat a parlamentben, ha vállalja és megmérettetik egyéniben, és mandátumot szerez. "Ha vitám van Gyurcsány Ferenccel, akkor az az, hogy ő azt mondta, nem követett el a kormányzása alatt hibát" - mondta Botka, aki sajnálja, hogy Gyurcsány "nem látja be, hogy a személye az egész demokratikus oldal sikerességét súlyosan veszélyezteti". Azt is elmondta, szerinte a Gyurcsány és az MSZP közti kötélhúzás a budapesti médiaeliten kívül senkit nem érdekel, és ez "a tipikus politikai pótcselekvés".

Gyurcsány: ez diktátum
A DK elnöke ezt diktátumnak nevezte Facebook-oldalán, hozzátéve: "Sajnálom, hogy Botka László az elmúlt fél évben többször tárgyalt Orbán Viktorral, mint az ellenzék bármelyik pártjának vezetőjével. Sajnálom, de a DK nem fogja elfogadni, ha valaki hódítani, nem pedig partnerek között megállapodni akar. Az erő egyoldalú alkalmazását az Orbán-kormánytól sem fogadjuk el, és nem hisszük, hogy sikeres módja lehet egy eredményes ellenzéki együttműködésnek. Ugyanakkor eszem ágában sincs a vitáról vitázni. A DK fenntartja álláspontját, de a győzelem stratégiáját nem egyoldalúan, hanem közösen kell meghatározni. A DK továbbra is nyitott a tárgyalásokra" - reagált Gyurcsány Botka kijelentésére.


Az atv.hu-n megjelent teljes interjút ide kattintva olvashatja!