hulladék;dohányzás;tüdőrák;

2017-06-01 14:58:00

Rémisztő, miben lettünk elsők az EU-ban

Az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb, az összes halálok között 27 százaléknyi a tüdőrák okozta halálozások aránya - hangzott el a köztévében.

Demjén Tibor, a Dohányzás Fókuszpont vezetője hangsúlyozta: ugyan folyamatosan csökken a dohányzók aránya, de így is a felnőtt népesség 27,5 százaléka dohányzik Magyarországon. Ez az arány a fiatalok körében 25 százalékos, ám közülük csupán 5 százaléknyian gyújtanak rá naponta - fűzte hozzá.

Kiemelte, kevésbé ismert, hogy a dohányzás nemcsak egészségkárosodást és halált okoz, hanem jelentős környezetszennyezést is. Példaként említette, hogy a világ erdeinek 4 százalékát pusztították el a dohánytermelés érdekében és világszerte 4,3 milliárd hektáron zajlik dohánytermelés, jelentős műtrágya-felhasználás mellett.

A dohányipar 2 milliárd tonna szilárd hulladékot termel évente és csak Magyarországon 220 vagont töltenének meg évről évre a visszamaradt csikkek - jegyezte meg. Az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, hogy egy dollárral növeljék a dohánytermékek adóját. Ez egyrészt növelné a visszatartó hatást, másrészt 190 milliárd dollár pluszbevételt eredményezne. Ezt a pénzt pedig megelőző programokra, illetve a leszokás támogatására lehetne költeni - tette hozzá a szakember.

Demjén Tibor azt mondta, a megelőzést már óvodás korban el lehet kezdeni, a gyerekek véleménye mesékkel, foglalkozásokkal alakítható.