Magyarország;lista;versenyképesség;

2017-06-02 07:23:00

Ismét egy lista, ahol leszerepeltünk

Lehangoló eredményt ért el Magyarország a svájci IMD kutatóintézet tegnap publikált friss versenyképességi listáján. 

A 63 országot felsoroló összeállításban, hat helyet rontva a 52. helyre futottunk be. (A rangsort egyébként immár két éve Hong Kong vezeti.) Ez alapján aligha vonható kétsége, hogy a magyar kormány által erőltetett, s úton-útfélen hangoztatott versenyképességet javító törekvések eddig semmit sem értek. Az elemzés kétharmad részben az elmúlt év hivatalos statisztikáira, egyharmad részben pedig idén márciusában több, mint 6200 vállalatvezetővel folytatott véleményfelmérésre épít.

Az összeállítás szerint egyébként a visegrádi országok (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) versenyképessége javarészt romlott az elmúlt évben. Számunkra azonban az igazán aggasztó az, hogy a listán hazánk teljesít a legrosszabbul mind a visegrádi, mind pedig a kelet- és közép-európai uniós tagállamok között.