orvosok;mentők;

2017-06-02 07:01:00

Cserbenhagyott mentők, meglepett háziorvosok

Azt tartjuk, amit megígértünk – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán a Népszava kérdésére, amikor azt firtattuk, hogy a szerdai demonstráció után lát-e esélyt a mentők fizetésének emelésére. 

Az egészségügyért felelős államtitkár hozzátette: a kormány elkötelezett az egészségügy helyzetének javításában, de ha néhányan szeretnék lerombolni az ágazat és az érdekképviseletek másfél éves munkáját, azzal ő nem tud mit kezdeni. A mentődolgozók jövedelme 26 hónap alatt, négy lépcsőben 67 százalékkal emelkedik. Emelkedni fog az alapbér, és erre még nagyjából 43 százaléknyi egyéb bérelem – túlmunkadíjak, készenléti és egyéb pótlékok – rakódnak. A mentőszolgálat költségvetése 2010-ben 22,5 milliárd forint volt, az idei pedig már 40 milliárd forint. A szerdai demonstrációra utalva azt mondta: nem kellene ilyen akciókkal lerombolni az eredményeket.

Közben akad azért jó hír is az ágazatban: idén és jövőre 130-130 ezer forint többletet kapnak a háziorvosi praxisok. A juttatásról szerdán döntött a kormány – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán és Rétvári Bence, a humán tárca parlamenti államtitkára csütörtökön.

Az idei 130 ezer forintot június elsejétől, a 2018-ra járó összeget a jövő év májusától kapják meg az érintettek. Hogy a pénzt pontosan milyen finanszírozási kategóriában – kártyapénzként, vagy a háziorvosi munka minőségi mutatóira járó díj emelésével – adják oda, arról később egyeztet az államtitkár a Magyar Orvosi Kamara képviselőivel.

A praxisban dolgozó háziorvosok az elmúlt két évben is kaptak 130-130 ezer forintot. Rétvári Bence szerint azért, mert az a kormányzati tapasztalat, hogy a népegészségügyi mutatók javítására a háziorvosi ellátás fejlesztése a leghatékonyabb eszköz. Megjegyezte azt is, hogy 2010 óta hatmillió forinttal növelte a kormány a háziorvosi körzetek finanszírozását.

Kérdésünkre, hogy a forrás miért nem látszik a költségvetésben, Ónodi-Szűcs azt felelte, hogy ott lesz hamarosan. Részben "megnyitják" a 2017-es költségvetést, a jövő évi összeggel nincs ilyen probléma, mert azt csak június közepén fogadják el a döntéshozók.

Az intézkedés váratlanul érte még a háziorvosokat is, Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ, Alapellátó Orvosok Országos Szövetségnek vezetője azt mondta: jó a hír. Szerinte még ezzel a többlettel együtt is marad különbség a kórházi szakorvosok és a háziorvosok jövedelme között. Mint mondta: ahhoz, hogy a csaknem 300 praxis ne maradjon üres, a finanszírozásról el kell tudni hinni, hogy az elég a működtetésre és az orvos megélhetésére is.