Változik a klíma

Donald Trump világossá tette, hogy nem hisz a klímaváltozásban. Az USA-ban ez állampolgári jog: vannak, akik az evolúcióban nem hisznek, mások a védőoltások hatékonyságában, vagy – hogy egy kicsit szélesebb legyen a horizont – a felvilágosodásban.

Az az igazság azonban, hogy a felmelegedés nem hit kérdése. Az eltűnő hó- és jégtakaróban, az olvadó gleccserekben nem kell hinni, elegendő tudomásul venni a tényeket: az ipari forradalom óta meredeken nő a légkör széndioxid-koncentrációja, és ezzel párhuzamosan emelkedik a globális átlaghőmérséklet is. Még nincs 100 százalékos biztonsággal kimondva, hogy a melegedést valóban az üvegházhatás okozza, de hogy valamilyen módon összefüggésben van a megváltozott energiafelhasználási szokásokkal – vagyis azzal, hogy a Napból a földfelszínre érkező energia egy részét az élővilág évmilliókon keresztül szénvegyületekben raktározva kivonta a körforgásból, most pedig kétszáz év alatt ezt az irdatlan energiamennyiséget visszajuttatjuk a környezetbe –, annál kevés dolgot tudunk biztosabban.

Trump a fosszilis energiára épülő ágazatoknak kíván kedvezni, de valószínűleg elkésett. A világ nagy olajcégei maguk is tisztában vannak vele, hogy lejárt az idejük: a többségük megkezdte az átzsilipelést a zöldenergia-iparba, ahol pedig a menedzsment nem hajlandó a fordulatra, ott döntenek helyettük a részvényesek, mint a napokban az Exxon-Mobilnál. Donald Trump valószínűleg a világ legnagyobb hatalmú embereinek egyike, de a gazdasági világtrendeket nem tudja megfordítani. A megújuló energiába fektető alapokban több pénz van, mint a világ összes olajvállalatában együttvéve, és Amerikában pár hete mutattak be egy találmányt (filmre nyomtatott napelemet), amely a hatvanad részére csökkenti a napenergiával termelt áram árát. Már a párizsi klímamegállapodás előtt is nyilvánvaló volt, hogy a földi klíma alakulása nem a politikusokon, hanem az üzletembereken múlik, és ha a klímaegyensúly menthető, akkor az utóbbiak fogják megmenteni, önző anyagi érdekből. Még az amerikai elnök sem elég nagy ember hozzá, hogy ezen változtasson.

(Had)üzenetek

Bár Orbán Viktortól tudjuk, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit tesz, azért az is kétségtelen, hogy tisztában van a szavak jelentőségével. Tudja azt is, hogy az üzenetnek egyszerűnek és közérthetőnek kell lennie, hiszen akkor ér célba, ha minél többen értik és el is hiszik. Ha tehát hadüzenetnek nevezi Soros György véleményét róla és az utóbbi években kiépült rendszeréről, akkor jelentős bólogató bázisra számíthat. Ha pedig közben még hálás szívvel köszönetet is rebeg annak az egymillió hétszáz ezer embernek, aki visszaküldte a nemzetinek és konzultációnak nevezett kérdőívet, teljes egyetértésre számíthat. Legalábbis a saját táborában. És azért az is valami.

A szokásos péntek reggeli szózat megnyugtathatta azokat, akik az utóbbi napokban már kezdtek elbizonytalanodni. Szerencsére (?) a média jelentős része a hatalom közvetlen irányítását élvezi - és az jut el a még érdeklődők túlnyomó részéhez is -, ám azért nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a hangokat sem, amelyek szerint még sincs minden rendben ebben az országban. Akik tehát egynél több információs csatornából igyekeznek tájékozódni, joggal aggódhatnak. Nehezen lehet ugyanis eldönteni, hogy végül is hol, milyen országban élünk.

Az egyik oldalról arról értesülhetünk, hogy a jelenlegi vezetés lop, csal és hazudik. Ezt természetesen konkrét esetek ismertetésével illusztrálják. Megtudhatjuk például, hogy a rendszer kedvezményezettjei hány milliárddal és millióval gazdagodtak az elmúlt évben. Miközben tovább nőtt a szegénység és sok ember - legutóbb a mentősök - már az utcára kénytelenek vonulni, mert a megélhetésük sincs biztosítva.

Ha viszont a másik oldalra figyelünk, nincs okunk aggodalomra. Hiszen jóságos pártunk és kormányunk mindent megtesz az emberekért, mostanában elsősorban a családok és főképpen a gyermeket vállalók jobb létét tűzték ki célul. Ebbéli igyekezetüket az sem gátolja, hogy a gonosz ellenzék még gonoszabb támogatójával - tudjuk, ki az - csak elvenne az emberektől és még az idegeneket is beengedné édes hazánkba.

Mégis lehet azonban valami azokban a konkrét történetekben, amelyek miatt a hatalom némely felkent képviselői kínos magyarázkodásra kényszerülnek. Vagy csak kiállnak és nyilvánvaló butaságokat, vagy egyértelmű hazugságokat mondanak. De mégsem szabad azoknak hinni, akik így állítják be a dolgokat. Hiszen köztudott, hogy itt minden rendben van, csak Orbán Viktor - és így Magyarország - ellenségei igyekeznek (saját és külföldi megbízóik érdekében is) rossz színben feltüntetni a helyzetet.

Az ember csak kapkodja a fejét. Egy olyan országban, amelyet a jelenleg uralkodók régen kettészakítottak, most már végképp nem lehet tudni, hányadán állunk. Kinek higgyünk és kinek hihetünk? De a legfontosabb kérdés az, hogyan mászunk ki ebből a helyzetből. Mert a jövő évi választást természetesen nem a média vagy a sajtó dönti majd el, ők csak közvetítik a folyamatosan érkező üzeneteket. És most már - miután Orbán Viktor kimondta egyik kedvenc szavát - a hadüzeneteket is.

Még nehezebb idők jönnek.

Mérlegképtelenség

Orbán Viktor felcsúti intézője, Mészáros Lőrinc 5,2 milliárd forint osztalékot vett ki csak az építési cégeiből. Némileg kételkedem Mészáros nemzeti gázszerelő állításában, hogy ezt annak köszönheti – köszönhetik -, hogy ő okosabb, mint a Facebook megalkotója, Mark Zuckerberg. Él bennem a gyanú, hogy talán a sorozatban elnyert zsíros közbeszerzésekkel, uniós és magyar adófizetők pénzén hizlalta a Gazda a vagyonát. Ebben a nagy „szerencsében” pedig magának a miniszterelnöknek is lehetett szerepe.

Most, a cégek mérlegkészítésének idején a többi mesterségesen kitenyésztett Fidesz-, vagyis Orbán-közeli oligarcha többsége is kivette az osztalékot. A tőlünk egyre távolabbi vizekre evező piacgazdaságokban a versenyképességre törekvő gazdasági szereplők az osztalék nagy részét visszaforgatják a cégükbe. Fejlesztésekre, korszerűsítésre, terjeszkedésre. Az állami szintű korrupció révén is kialakított úgynevezett „nemzeti burzsoázia” jachtra, luxusvillára, luxusautókra és mások által alapított, gyakran sikeres cégek felvásárlására költi. Csak innovációra, kultúrára és jótékonykodásra nem.

Természetesen most úgy teszek, mintha általánosságban beszélnék, hogy közölhető legyen ez a kis szösszenet. Tehát nem Orbán Viktorról és csatlósaitól beszélek, hanem általánosságban gondolom, hogy ezek a százmiliós és milliárdos osztalékok a világban sok helyen „biztonságos” országokba vándorolnak, ahol nem firtatják a számlatulajdonosok kilétét és nem adják ki sem az Interpolnak, sem másnak a banki adatokat. Lásd Közel-Kelet, Távol-Kelet, vagy épp az önbevallása szerint többszörös gyilkos Duterte Fülöp-szigetei.

Jövőre is eljön a mérlegek ideje. De nem csak a vállalatoknál. A polgárok lehetnek a mérleg nyelve, hogy maradjon-e a nemzeti együttlopás rendszere (ner), vagy billenjen a mérleg inkább Európa felé.

Orbán Viktor felcsúti intézője, Mészáros Lőrinc 5,2 milliárd forint osztalékot vett ki csak az építési cégeiből. 

Szerző
Bihari Tamás