Szerintem;elitképzés;

2017-06-03 08:26:00

Zsákutcát "gyártunk"

A Népszava május 23-i számában nagy érdeklődéssel olvastam Vas András Úton az elitképzés felé című cikkét. Nyugdíjas középiskolai tanár vagyok és gimnáziumi éveimet egy színvonalas debreceni gimnáziumban töltöttem, ahová egy kis faluból kerültem az iskola speciális matematika tagozatos osztályba. Számos vidéki osztálytársammal együtt a gimnáziumi évek sok-sok, az élethez szükséges dologra megtanítottak, mert a tanáraink önállóan gondolkodni tanítottak bennünket. Leküzdve a hátrányainkat, néhányunk kivételével diplomások lettünk.

Munkám során gyakran tanítottam olyan diákokat, akik érettségi után tanultak szakmát. Jó volt velük foglalkozni, mert tájékozottak voltak, több ismerettel rendelkeztek és erre lehetett építeni. Egyetértve a cikk írójával: a szakgimnáziumok lebutítása nagy hiba! Zsákutca lesz a később esetleg pályát változtatni szándékozók számára, a mást akaró, esetleg a szakmát már nem szerető tanulók számára. Én ma is hiszek a gimnáziumi oktatásban, mert mindig lesznek motivált, tanulni akaró gyerekek, akiktől nem szabad megvonni ezt a lehetőséget.