kamionosok;kiszorítás;

2017-06-03 07:25:00

Kiszorítják a hazai kamionosokat

Széleskörű összefogás van kibontakozóban a kelet-közép-európai országok körében, valamint a hozzájuk csatlakozó mediterrán államok között a Nyugat-Európában bevezetett, a keleti régió fuvarosait ellehetetlenítő intézkedések matt. 

Csak Magyarországon 15 ezer fuvarozói állás kerülhet veszélybe a német, osztrák, francia és belga jogszabálymódosítások miatt, amely szerint a fuvarozóknak pihenőidejüket kötelezően szálláshelyen kell letölteni, nem pedig a kamionban. Korábban már érvénybe lépett egy másik, szintén a fuvarozó vállalkozásokat sújtó intézkedés. A kiküldetési irányelvben azt írták elő, hogy például a sofőrök Németországban eltöltött idejére a német minimálbér szerinti órabért kell fizetni. Különösen a szállodai szállás jelentős költségnövekedéssel jár, mindemellett nem biztosítottak az infrastrukturális feltételek sem, például nincs elég őrzött kamionparkoló. Az intézkedések egyértelmű célja, hogy kiszorítsák a közép-európai vállalkozásokat a nyugat-európai piacról - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fuvarozói érdekképviseletekkel tartott találkozóját követően tegnap. Hozzátette, a jogszabályok korlátozzák a versenyt és a szolgáltatások szabad áramlását, és jelentős kárt okoznak a költségvetésnek, mivel a bruttó hazai termék (GDP) majdnem 1 százaléka, legalább 300 milliárd forint adó- és járulékbevétel maradhat el, ha ezek a cégek megszüntetik tevékenységüket. Megígérte, hogy a magyar kormány minden fronton, uniós és bilaterális szinten is küzdeni fog a jogszabályok módosításáért.

A miniszter az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy a "kiküldetési irányelv" elleni fellépést nemcsak a visegrádi, hanem a balti országok és Románia, Szlovénia, Bulgária, Horvátország is támogatták, ráadásul bejelentkezett több mediterrán ország is.

A tanácskozáson részt vett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, valamint a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége, melyek képviselői elmondták, stratégiai összefogás alakult ki a kérdésben, mivel jelentős uniós alapelv, a szolgáltatások szabad áramlása sérül. Egyetértettek abban is, hogy a kis- és közepes vállalkozások túlélési esélye "roppant csekély" a változtatások életbe lépése után Németországban és Ausztriában.