A mostani szentendrei kiállítás főszereplője a Tücsöklakodalom. Korniss bizonyára legismertebb, egyszersmind talán legtalányosabb műve kilencszáznegyvennyolcból, amely mérete, rétegzettsége és mindenképpen derűje révén az életmű szimbóluma lett. Mellesleg a művészi pályafordulat összefoglalása. A mindig nyugtalan, ekképpen csaknem mindig mellőzött Korniss Dezső főiskolás korában és pályája legelején kubizmust művel és konstruktivizmusra törekszik, ugyanakkor, vagy csaknem ugyanakkor Vajdával együtt bartóki programot alkot és követ, barátjához hasonlóan nem kizárva a szürreális faktorokat.
Aztán a háború után, immár egyedül maradva, megteremti az életművét. A Kővágóörsi emlék konstrukciói ellenére könnyeden lidérces, kétes népiessége ellenére vásott, játékvasút-arányai ellenére hideglelős éjszakáját. (1945). A Kántálók három- és négyszögekből szerkesztett mégis-pentatonját. (1946). A Fejkonstrukció valóban megszerkesztett, és e szerkezetességet nem tisztelő, talán-fülbevalójának komiszságát.
Az érett Korniss művészete innentől kezdve nem konstruktivista, nem szürreális és nem népművészeti ihletésű. Hanem mindezeknek – meg a humornak, meg a humanizmusnak, meg a kétkedésnek, meg a játékosságnak – olyan fölényes egysége, amely valóban a vajdai-kornissi ideált valósítja végre meg.
Ezért nem kell félni az analógiáktól. A kísérőszöveg nagyon korrekt, felnőtt közönséget feltételező tárgyilagossággal említi a Tücsöklakodalom mellett említeni nemigen szokott Picasso-párhuzamot, de említhetné Mirót és a Bohóckarnevált is. Kornissnak nem árthatna. A kétségtelen megfeleléseket a helyükön értékelhetnénk azokkal a műtörténeti példákkal is, amelyeket a világelsőség megszállottjai (provincia) oly kevéssé vesznek figyelembe. „Feltalálta” vagy a maga képére alkotta Nagybánya a plein airt, Vaszary az expresszionizmust, Rippl-Rónai a Nabis lágyságát? A kérdés csak epigon-esetben nem értelmetlen, Korniss ügyében az.
Korniss, aki élete során jó néhány újdonságot, vívmányt és stílust honosított meg a hazai piktúrában, valóban meghonosította, mert a magáévá, így piktúránk részévé tette azokat. Picasso Életörömje – ne húzódozzunk az összehasonlítástól – mediterrán, határtalan és könnyedén erotikus az emberarcú kecskéivel, dúskeblű aktjával és fuvolázó kentaurjával 1945-ben. Miró Harlequinade-ja veszett-jókedvűen fenyegető és fenyegetően veszett-jókedvű húsz esztendővel korábban. Ám a Tücsöklakodalom bogárlényeiben sokkal több a komoly megnemalkuvás, mint mirói rokonaikban, amint féllábú zenészeiben és bogárarcú maszkjaiban jóval több a dráma, mint az Antibes-i örömünnepben.
A Tücsöklakodalom nyugtalanító jókedve úgy a háború utáni felszabadultság tablója, ahogyan a háborút megszenvedett, de művészetében felszabadult magyar festő élte át és összesítette a békeélményt. Egyedi, helyhez, kultúrához kötött és kiérlelt. A kiállítás igazi újdonsága a jobbára gyűjtőktől kölcsönzött kamaraművek sora. A Tücsöklakodalom előtt és után készült, de formában-szellemben mindenképpen annak irányába tartó míves remekek, amelyeken olykor egy kékszárnyú Lepke végez spicc-gyakorlatokat, olykor sziluetté maszatolódó Szent György lovas akrobatikát.
Ha tetszik, a Tücsöklakodalomhoz vonuló, eddig alig ismert násznép. Lényegében az egész, szépen komponált kiállítás erről szól, de kivált erről az a tíztételes, Tücsöktánc című ciklus, amelyben balettozó tücsök-formák, szárnyaló tücsök-alakzatok, lezuhanó testesebbek és inkább-szitakötő parafrázisok kísérik a főeseményt.
Info:
Tücsöktánc a lét határán – Korniss Dezső kiállítása
Szentendrei Képtár
Nyitva: június 18-ig
Bővebben: https://www.gyularozsa.com/
