orvos;gyógyszer;emberkísérlet;

2017-06-03 13:31:00

Embereken kísérletezett egy budapesti orvos

A rendőrség befejezte azt a nyomozást, amelyben egy budapesti orvost emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettel gyanúsítottak meg - olvasható a police.hu honlapon.

A feljelentést két nő tette, mert egy budapesti magánrendelőben Dr. P. L. Gy. egy olyan koleszterincsökkentő injekciót adott be a 74 és a 77 éves nőnek, amely semmilyen klinikai vizsgálatra, vagy forgalomba hozatalra vonatkozó engedéllyel nem rendelkezett. A „koleszterin-ellenes antitest” nevű oltást a 71 éves orvos intravénásan adta be a pácienseknek, akik ezért fejenként 120 ezer forintot fizettek. A betegek vérnyomás problémával mentek az orvoshoz, akiről a pesterzsébeti piacon hallottak.

A tanúk egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a kezelések után semmilyen pozitív hatást nem tapasztaltak, ezért fordultak a rendőrséghez. A nyomozás során kiderült, hogy ugyanez a doktor két másik embernek is adott be ebből az injekcióból.

A budapesti nyomozók a napokban befejezték az ügyet, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték tovább az illetékes ügyészségnek.