Az Iszlám Állam magára vállalta a londoni merénylet

Publikálás dátuma
2017.06.05 12:50
FOTÓ: Dan Kitwood/Getty Images
Fotó: /
Az Iszlám Állam harcosainak egy alakulata hajtotta végre a londoni terrortámadást - ez olvasható a dzsihadista terrorszervezet szócsöveként működő hírügynökség, az Aamák közleményében.

hvg.hu az MTI híre alapján azt írja: vasárnap éjjeli hírügynökségi közlések szerint az Iszlám Állam már a merénylet előtt, a szombat reggeli órákban felhívást tett közzé a Telegram internetes oldalon, és ebben ismét arra sürgette követőit, hogy teherautókkal, késekkel és lőfegyverekkel kövessenek el támadásokat a "keresztesek" ellen a ramadán - a most zajló böjti hónap - idején.

A londoni rendőrség hétfőn közölte: tudják, hogy ki volt a három merénylő, akik legkevesebb hét embert megöltek szombat éjjel Nagy-Britannia fővárosában, de kilétüket akkor hozzák nyilvánosságra, ha ez "műveleti szempontból lehetségessé válik". A London hídon egy fehér furgon nagy - egyes szemtanúk becslése szerint óránkénti 80 kilométert elérő - sebességgel felhajtott a járdára és több gyalogost elütött, majd a járműből kiugrott három ember, és késsel támadt a járókelőkre a Borough Market környékén. A merényletben hét ember meghalt, és a véglegesnek tekinthető adatok szerint 48-an megsérültek. A sérültek között van a brit közlekedési rendőrség (BTP) egyik tisztje is, aki az elsők között szállt szembe a támadókkal, és szúrt sérüléseket szenvedett. A BTP tájékoztatása szerint állapota súlyos, de nem életveszélyes. A londoni francia nagykövetség szerint a sérültek között két francia állampolgár is van.

Lásd még: Terror - Tudják, kik a londoni merénylők

Szerző
2017.06.05 12:50

Távoli álom a független Kurdisztán

Publikálás dátuma
2018.09.26 12:00
Tavaly szeptember 25-én a függetlenségi referendumon 93 százalék mondott igent
Fotó: AFP/ AHMAD AL-RUBAYE
Egy évvel a népszavazás után most az iraki kurdok lehetnek a királycsinálók a csak kínkeservvel formálódó bagdadi kormányban.
Egy év telt el azóta, hogy iraki Kurdisztánban több mint 72 százalékos részvétel mellett majd 93 százalék a függetlenség mellett voksolt a népszavazáson. Az ünneplés és ez eufória már régen a múlté. Szinte azon nyomban eltörölték az elszakadási törekvéseket szétzúzó iraki kormányerők és síita milíciák, no meg a nagyhatalmak ellentétes érdekei. Majd az Iszlám Állam legyőzésével lassan tovatűnt a nemzetközi figyelem is: feledésbe merült a terroristák egyik legádázabb ellenfelének, a kurd hadseregnek, a pesmergának a hősiessége. Ám az iraki kurdok nem felejtenek.  „A népszavazás eredményét már soha nem lehet megsemmisíteni, hiszen hárommillió ember mondott igent a függetlenségre. Terítéken van az is, hogy a referendum dátumát nemzeti ünnepnappá nyilvánítsák. De az igazi kérdés most az, hogy mire megyünk a tárgyalásokkal Bagdaddal?” - számolt be az első évfordulón uralkodó hangulatról lapunknak Raouf Hallo, Magyarországon is élő kurd újságíró. Elmondása szerint ugyanakkor mára jórészt normalizálódott a helyzet, már a fizetések egy része is megérkezik Bagdadból, és végre beindult a gazdasági növekedés. „Az iraki csapatok még mindig jelen vannak, de komoly tárgyalások folynak arról, hogy bizonyos területeket, - köztük az olajban gazdag Kirkuk városát - visszaadnak a pesmergának, vagy legalábbis közös felügyelet alá helyeznek. Mióta ugyanis a kurd erők kivonultak, a helyükre érkező síita milíciák és a lakosság ellen ismét megszaporodtak a terrortámadások. Mindennaposak a gyilkosságok és az emberrablás” - írta le az egy éve még polgárháború kirobbanásával fenyegető iraki-kurd szembenállást. Majd hozzátette, tudomása szerint még némely szunnita arab törzsek is a pesmerga visszatérését követelik, hiszen nekik már megvan a helyismeretük, ismerik azokat az utakat és barlangokat, melyeket a terroristák használhatnak. „Kurdisztán belseje egyébként teljesen biztonságos. Olyannyira, hogy magyar hallgatók Erbíl határában mindenféle védelem nélkül régészettel foglalkoznak” - nyugtatott a biztonsági helyzettel kapcsolatban.      Raouf Hallo úgy vélte, hogy Erbíl és Bagdad vitája a politikai megoldás felé mozdul el. Derűlátásában komoly szerepe lehet annak is, hogy a májusi iraki választásokon senki sem szerzett többséget. A 329-ból 54 mandátumot söpört be Muktada asz-Szadr síita hitszónok alakulata, mögötte 48 hellyel második helyen az ugyancsak főként síitákat tömörítő, erősen Iránhoz húzó Hadi al-Amiri végzett. Az Egyesült Államok nem hivatalos favoritja, az eddigi miniszterelnök, Haider al-Abádi pártja viszont leszerepelt, csak 42 mandátumot szerzett. A parlamentbe jutó vallásilag is etnikailag is megosztott, tucatnyinál is több párt végeláthatatlan tárgyalásokba kezdett, így az országban azóta sem alakult kormány.  Az alkudozás most mégis elmozdulhat a holtpontról, miután Hadi al-Amiri bejelentette, hogy visszavonja miniszterelnök-jelöltségét, és kész a tárgyalásokra asz-Szadrral. A meccs azért még nem teljesen lejátszott. A magát független nacionalistának valló asz-Szadr - aki egyébként nem jelöltette magát miniszterelnöknek - ugyanis kampányában keményen bírálta az Egyesült Államokat, mi több, még a 2003-as amerikai beavatkozás után azon milíciák egyik vezetője volt, melyek a legkeményebben támadták az amerikai csapatokat. A hitszónok ráadásul hosszú időt töltött Iránban, és most már ugyan állítása szerint szabadulna a perzsa befolyástól is, múltját és kapcsolatait nem tudja eltörölni. James Mattis amerikai védelmi miniszter - aki ráadásul 2003 után Irakban szolgált - ugyan azt nyilatkozta, hogy elfogadják az iraki emberek demokratikus döntését, azonban asz-Szadr győzelme azért aligha az általuk elképzelt legkedvezőbb forgatókönyv. Más kérdés, hogy lassan bezárul a kör, kifogynak a koalíciós alternatívák.    És itt jönnek a képbe a kurdok. A két legnagyobb kurd párt, a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) és a Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) 25 és 18 mandátumot szereztek, így még akár a királycsináló szerepét is játszhatják. Alkupozíciójuk mindenesetre nem rossz, és nyilván megkérik majd a támogatásuk árát, bárki mögé is álljanak be. Ez a függetlenség kikiáltását persze aligha jelenti, de a „népszavazás kártyát” azért bármikor bedobhatják egy kis nyomásgyakorlásra. „Ha Bagdad teljesíti, amire az alkotmány is kötelezi, akkor nekünk sem lesz érdekünk a függetlenséggel foglalkozni. A gond csak az, hogy Irakban soha nem egy kormány uralkodott. Hiába alakítanak koalíciót, attól még száz másik különböző hatalommal is egyezkedni kell” - aggodalmaskodott Raouf Hallo, mikor az iraki választásokról kérdeztük. „Reméljük a hétvégi szavazás békésen lezajlik, és utána Bagdaddal valamilyen módon sikerül megegyezni. Az emberek már belefáradtak a háborúba, békét akarnak” - zárta szavait.    

Alku tárgya?

A tavalyi kurdisztáni népszavazást követően a fél világ aggódva figyelte, vajon egymásnak esnek-e a harcedzett pesmerga csapatai és a síita milíciákkal megtámogatott iraki kormányerők? A harc végül elmaradt, egyes pletykák szerint azért, mert a PUK-hoz tartozó kurd erők különalkut kötöttek Bagdaddal, amit a párt azóta is tagad. Raouf Hallo szerint igenis történt egy effajta „árulás”, amit azóta már az elkövetők meg is bánnak, mert nem kapták meg a beígért előnyöket. Bármi is az igazság, az biztos, hogy a kurdok különösebb ellenállás tanúsítása nélkül elvesztették területeik közel felét. Ezek egy részét ugyanakkor ők is az Iszlám Államtól foglalták el. Az alkudozás egyik fontos kérdése lesz, hogy mi lesz a vitatott hovatartozása területekkel, és hogy mennyi pénz jár Erbílnek az eladott olaj után.

Regionális választások

A két nagy - és még néhány kisebb - kurd párt sem egységes. Vasárnap iraki Kurdisztánban is regionális választásokat tartanak, amelynek tétje nem csak az autonóm tartomány irányítása, de a Bagdaddal való viszony kialakítása is. Irakban hagyományosan a parlament elnöke szunnita arab, - nagy nehezen személyében sikerült megállapodni szeptemberben - a jelképes feladatokat ellátó elnök kurd, a miniszterelnök pedig síita. A voksolás így arról is határoz majd, melyik kurd párt adja az ország következő államfőjét. A KDP és a PUK ugyanis ezúttal nem tudott megegyezésre jutni, így külön jelölttel szállnak ringbe

2018.09.26 12:00
Frissítve: 2018.09.26 12:00

„Hát, én nem akarok idióta lenni”

Publikálás dátuma
2018.09.26 11:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Horgas Péter látványtervező, aki művészi munkája mellett aktív közéleti szerepet is vállal. Szerinte itt az ideje, hogy ideológiai viták helyett végre az alapokról szóljon a közbeszéd.
– Épp ma három éve rendezték a gyermekéhezésre figyelmet felhívó Nemzeti Minimum koncertet. Elérték a céljukat?  – Annyit mindenképp, hogy kimondassék egy addig szinte elhallgatott probléma: létezik Magyarországon gyermekéhezés. És az is tagadhatatlan, hogy azóta több pénz jut a költségvetésből gyermekétkeztetésre. Az állam azonban önmagában nem tudja megoldani a problémát, hiába jut több pénz rá, a civileknek, segítő szervezeteknek pedig sokkal nagyobbak a helyi ismereteik, szűkösek a forrásaik, a lehetőségeik. Annak idején, együtt dolgoztunk néhány hónapig az EMMI szakállamtitkárságával és kiderült, ők is tudják, hogy nagy a baj, de nincsenek pontos számok, hiányoznak a szakemberek, az átgondolt és hatékony megoldások. Sok család szégyelli a szegénységét, tehát hiába próbálnák felmérni a helyzetet, a közösségek sem szeretik, ha erről beszélnek, hiszen negatív színben tünteti fel őket. Mire azonban már a segélykiáltások áttörik a szégyenérzetet, addigra annyira elmélyül a probléma, hogy irgalmatlan nehéz kezelni. Egyebek mellett azért is, mert a kívülről jövőt nehezen engedik egy család legbizalmasabb ügyei közelébe. A magyar társadalom egyik legnagyobb gondja, hogy egyáltalán nem vagyunk bizalommal egymás iránt. Tele vagyunk gyanakvással, és nincs a segítségnyújtáshoz kultúránk. Az egyszeri támogatások pedig többnyire csak rögzítenek egy állapotot. Amíg a társadalom ilyen bajaival nem tudunk valóban nemzeti minimumként foglalkozni, addig a néha valóban életmentő toldozás-foldozás csak tüneti kezelés.      – Három-négy éve minden hónapban Tarnabodra mennek segíteni Budapestről.    – A Nemzeti Minimum szervezése idején remek szakemberektől, például Ferge Zsuzsától, Herczog Máriától, Ritók Nórától, Husz Ildikótól, Vecsei Miklóstól megtanulhattuk azt is, hogy mindig a hó vége a legnehezebb. Ezért mindig akkor főzünk ott ötszáz adag ételt, amikor már számítanak is rá a tarnabodiak.      – Alakult ki személyes kapcsolatuk valakivel?  – Hogyne. Két fiút mentorálunk, ők már második éve Budapesten, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában tanulnak. Évek kellettek ahhoz, hogy olyan bizalmi viszony alakuljon ki a családjuk és közöttünk, hogy beengedjenek az otthonukba, megmutassák, hogyan élnek. Évek kellettek ahhoz is, hogy elfogadjuk: ha például rengeteg energiával beszerzel és odaszállítasz egy szekrényt, majd egy hét múlva eltüzelik, tudj fegyelmezett maradni, és megérteni, hogy ezeknek az embereknek csak a most van. Azt látják, hogy sem a szüleik, sem a nagyszüleik nem dolgoznak, segélyekből élnek. Kevesen, de akadnak olyanok is persze, akik terveznek és elképesztő erővel akár több generáción átívelő félelmet és bezártságot tudnak áttörni. Ez nagy tiszteletet érdemel.    – A közmunka egyik pozitívumaként szokták említeni, hogy a gyerekek az eddigitől eltérő mintát kapnak: látják, hogy a szüleik dolgozni mennek.    – Fontos, hogy milyen a közmunka. Vannak okos, tisztességes polgármesterek, akik figyelemmel, oktatással kapcsolják össze - az adott esetben -, valóban a közösségért végzett értelmes munkát, de nagyon sok a visszaélés is. Ha egy emberrel - aki erőt vesz magán, és elmegy közmunkára -, értelmetlen, ostoba, felesleges munkát végeztetnek, vagy kizsákmányolják őt, akkor ez csak a rabszolgaság modern formája. Ez méltatlan és megalázó.  
– A két mentorált fiú hogyan tud alkalmazkodni az itteni elvárásokhoz? – Fantasztikus munkát végeznek. Szívszorító, hogy egy nagyon más közegből jőve, másfél év alatt megtanultak egy új nyelvet, közlekedni egy nagyvárosban, megfelelni az addiginál sokkal magasabb iskolai elvárásoknak. Jó az az emberség, ami körbeveszi őket itt Budapesten, de látszik, hogy az állami rendszerben iszonyatosak a hiányok. Nincs például a városban elegendő kollégiumi hely, amit végül csak nagy szerencsével, baráti segítséggel sikerült találnunk. – Hogyan viselik az otthoni és az itteni élet különbözőségét? – Ez komoly és nehéz feladat számukra, később ebben nekik nagy felelősségük is lesz. Szinte minden főzésünk után odajön hozzánk egy-egy tarnabodi gyerek: “én is fel akarok menni Pestre, nézze meg, mit tudok, milyen szaltót tudok ugrani…” Mi, vagy ki dönti el, hogy miért épp az a két fiú kapott lehetőséget? Szorongató érzés, hogy mi lesz ezzel a sok tehetséges és tenni akaró gyerekkel. Minden alkalommal azzal szembesülünk, mennyire elfogadhatatlan és megszokhatatlan, hogy honfitársaink ilyen méltatlan helyzetben élnek. Ez az ország ennél sokkal többre képes. – Újabb kezdeményezést szervez Főnix Mozgalom néven. Miért? – Társaimmal közösen, egy társadalmi mozgalom alapjait kezdtük felépíteni. Január-február tájékán Elek Istvánnal és Lányi Andrással levelet írtunk az ellenzéki pártoknak felelősségről, összefogásról, és ezt nagyon sok, a legkülönbözőbb politikai nézetű ember aláírta. Mindazok, akik azt gondoltuk, hogy nem csak kormányváltásra, hanem rendszerváltásra is szükség van, azt mondtuk, hogy most tisztességtelen lenne bármiféle politikai párttal, mozgalommal előállni, hiszen már megjelentek a kamupártok is, tehát praktikusan a taktikai szavazás mellett érveltünk. A korábbi évek próbálkozásai azt is megmutatták, hogy nagyon sokan, hiteles, megbízható képviseletre vágyunk, azt kerestük egy-egy ügyben. A taktikai szavazás gondolata és cselekedete nem volt eredménytelen, hiszen ha ez nem lett volna, akkor most négyötöddel kormányozna a Fidesz. Ugyanakkor talán nem vettük észre, nem foglalkoztunk azzal, hogy a választás nemcsak a matematikáról szól. Elvesztettük a politika, a képviselet lelkét. A választások másnapján néhányan azt gondoltuk, hogy a felhalmozott tudást nem kellene fiókba zárni, a csalódásokat, és a frusztrációkat pedig megpróbálhatnánk tapasztalatokká szelídíteni, pozitív energiává átfordítani. – Mire jutottak? – Egyrészt arra, hogy vissza kell menni az alapokig. Például ahhoz, ami 29 évvel ezelőtt, Nagy Imre és társai újratemetésének pillanataiban rövid ideig megélhető élmény és remény volt. Hogy ez valamennyiünk közös országa és vannak meghatározott minimumok az oktatásban, az egészségügyben, a lakhatásban, vagy a szociális kérdésekben. Most újra ezeket kell egységbe rakni, átgondolni. Másrészt arra, hogy igenis vannak erők, közösségek, amelyek a saját identitásukat megtartva részt akarnak venni ebben a munkában. Ezért olyan hálózatot kell megszerveznünk, ahol ezekkel a közösségekkel szövetséget tudunk kötni. Vagyis arról kell szólnia az újraépítésnek, hogy egy nemzet hogyan akar és tud együtt élni, és már el is érkeztünk az alaptörvényhez. Talán nem ezek a gondolatok az alapjai egy új alapokmánynak? 
– Mikor állnak a nyilvánosság elé? – Konkrét cselekedetekkel szeretnénk a nyilvánosság előtt megjelenni, mint például a Legyen OTT (Országos Tanszer Támogatás) programunkkal, hiszen körülbelül 300 ezer gyerek családjában okoz problémát a tanszerek beszerzése és nem csupán augusztusban vagy szeptemberben. Egymillió-kétszázezer gyerek jár általános és középiskolába és minden negyediknek probléma, hogy hiányzik a megfelelő minőségű és mennyiségű tanszer. Döbbenetes adat, és itt sem lehet pontosan tudni, hogy mekkora a probléma, csak az bizonyos, hogy létezik. – Látványtervezőből előbb-utóbb politikus lesz? – Nem tartunk itt. Egyrészt meglátjuk, mit hoz az élet, másrészt ebben a történetben nem én vagyok az érdekes. Muszáj szembenéznünk azzal, hogy a rendszerváltás óta nagyon sok mindent elmulasztottunk. Én is. Szerencsém volt, nagyon ment a szekér, és szeretem a munkámat. A nagy akarásban, hogy mindenáron színházat, filmet csináljak , elfelejtettem, hogy állampolgárként van feladatom és felelősségem. Ezt szeretném korrigálni. Nagyon sok mindent köszönhetek ennek az országnak, és most már elég öreg vagyok ahhoz, hogy elkezdjem ezt visszaadni. A Nemzeti Minimum vagy a Főnix Mozgalom kulturális kérdés is. A kultúra számomra nem csak a művészeteket jelenti, kultúra az is, hogy egymással és környezetünkkel hogy viselkedünk, milyen szabályokat tartunk be, mit tartunk igazán fontosnak. Ezek az alapvető, egy nemzet kultúráját meghatározó kérdések.      – A József Attila Színház igazgatói pályázatának történetében kapott ízelítőt a politikai döntéshozatalról. Mit gondol a most már lassan hónapok óta zajló Kulturkampfról? – Azt hiszem a pályázat szakmai részével nem volt probléma, mert nagyszerű szövetségeseim, társaim voltak, akár a korábbi próbálkozásaimban. Ami a Kulturkampfot illeti, azt hiszem minden nagyszerű kulturális, művészeti teljesítménnyel együtt is, ebben a szférában sem történt valódi rendszerváltás. Ma csak kiteljesedik mindaz, amit évtizedek alatt nem oldottunk meg, nem gondoltunk át. Méltatlan és megalázó helyzetekbe kerülnek alkotók és olyan műhelyek, amelyek a szabadságról, a függetlenségről és a sokszínűségről szólnak. A jelenlegi hatalom olyan spirálban van, amiből logikusan következik, hogy a másképp gondolkodás kis fészkeit meg kell szüntetni. Akkor is, ha így épp saját magukat számolják fel. Mert az agresszió mindig megteremti az ellenállás különböző formáit. – Gyakran hallani: ez a Kártyavár, ilyen a politika. Nem túl idealista a politikához? – De, és én ragaszkodom ehhez az idealizmushoz. Ami most van, annak semmi köze a politikához, a képviselethez. Azok csodálatos, magasztos és tiszteletreméltó dolgok. Az ókori görögök azokat az embereket nevezték idiótáknak, akik nem vesznek részt a közéletben. Hát én nem akarok idióta lenni.

Névjegy

Horgas Péter látványtervező. Budapesten született 1963-ban Horgas Béla költő és Levendel Júlia író gyermekeként. 1988-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem díszlet- és jelmeztervező szakán. Számos színházi előadás, film, televízióműsor tervezőjeként dolgozott, nyert országos színházi találkozó díjat és Dömötör-díjat. 2011-ban megpályázta a József Attila Színház igazgatói posztját, és bár a szakmai bizottság őt javasolta, Tarlós István főpolgármester Nemcsák Károlyt nevezte ki. 2014-ben indította el a gyermekéhezés ellen kiálló Nemzeti Minimum civil kampányt, amelynek nagykoncertje 2015. szeptember 26-án a Papp László Budapest Sportarénában volt. Részese és havonta szereplője a Tarnabod és mi civil nevű összefogásnak, amellyel a Heves megyei zsákfalu mélyszegénységben élő gyermekeiért cselekszenek. Idén nyáron hívta életre társaival a Főnix Mozgalmat, amely társadalmi mozgalomként kezdte el működését.

2018.09.26 11:00
Frissítve: 2018.09.26 11:00