agyhártyagyulladás;

Egy órán át küzdöttek az életéért - Meghalt egy csecsemő

Baktérium okozta járványos agyhártyagyulladás gyanújával életét vesztette egy 6 hónapos kislány kedden Hevesen - erősítette meg a füzesabonyi járás tisztifőorvosa. Mentőautó, gyermek-rohammentő, mentőhelikopter érkezett gyors egymásutánban kedden reggel a hevesi rendelőintézethez. Hiába jött azonban sebesen a segítség, egy hat hónapos kislány életét három orvos, több ápoló heroikus küzdelme sem tudta megmenteni – erről már a heol.hu ír. 

Dósáné Fekete Márta közölte: a háziorvos jelentette a halálesetet kora délelőtt, kiváltó okként - a klinikai tünetek alapján - járványos agyhártyagyulladás (meningitis epidemica) kórokozóját jelölte meg. Ismertetése szerint munkatársai a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket, így a családtagokat antibiotikummal látták el.  Elmondta: a vérmérgezéssel is járó baktériumfertőzésnek olyan gyors volt a lefolyása, hogy a szülők hiába rohantak orvoshoz a kicsivel, az életét már nem lehetett megmenteni. A szülők elmondása szerint este semmi baja nem volt a gyermeknek, annyit azért észleltek, hogy éjszaka nyugtalanul aludt. Reggel kiütéseket észleltek a kicsin és azonnal a rendelőbe vitték - közölte a tisztifőorvos.

Az MTI úgy tudja, hogy a 6 hónapos kislány az eszméletét a rendelőben, vizsgálat közben veszítette el. Mentőhelikoptert hívtak hozzá, egy órán keresztül lélegeztették. Állapota azonban tovább romlott és már nem tudtak rajta segíteni.

Amikor a rendelőbe értem, egy féléves gyermeket hoztak a szülei, akinek hőemelkedése, láza volt, kiütések borították a testét – idézte fel a heol.hu-nak a rendelés kezdetén történteket a babát ellátó gyermekorvos. Elmondták a szülők, hogy a gyermek egyszer hányt is, hasmenése volt. Amikor megkezdtem a nem túl jó állapotban, de még eszméleténél lévő gyerek vizsgálatát, észleltem, hogy egyre aluszékonyabb. Azonnali újraélesztést kezdtünk meg, amikor leállt a légzése, s hívtuk közben a mentőket, akik tíz percen belül itt voltak. Átvették az ellátást, folytatták a lélegeztetést, infúziót kötöttek be. Még egy mentőcsapat érkezett közben, de már visszahozni nem tudtuk a gyermeket, csak az életfunkciókat fenntartani a szívmasszázzsal és a lélegeztetéssel, gyógyszerekkel. Egy óra tíz percig tartó heroikus küzdelem után kénytelenek voltunk feladni, s csak a halál beálltát állapíthattuk meg. Hirtelen szepszis alakulhatott ki, a kiütések miatt a menningococcus meningitisz egyik szövődményeként kialakuló vérmérgezésre gondoltunk. Ezt próbáltuk gyógyszeresen kezelni, de a gyors lefolyás miatt ez nem vezetett eredményre – mondta a csecsemőt ellátó gyermekgyógyász.

A doktor, aki 1985 óta gyógyít gyermekeket, praxisában nem találkozott ennyire gyors lefolyású, halálos kimenetelű fertőzéssel.