Somogybabod;roadshow;

Sörre por bármikor

Az eredeti dagonyahelyszín a hőségben kiszáradt, de a résztvevők megtalálták azt a helyet, ahol el lehetett merülni a sárban.

 Jimbo, húsz év után erre futotta?! – érdeklődött egy kommandós térdnadrágot és vietnami papucsot viselő negyven körüli férfi a bordó dzsipből kikászálódó, fancsali arcú sofőrtől. Aki némi hezitálás után nehéz sóhajjal csobbant derékig a mocsárba, s kezdett evickélni a szárazulat felé, magára hagyva autóját, mely akkor már ablakig süllyedt a „trutyiba”.

Utóbbiért amúgy az idén el kellett hagyni az immáron 31. alkalommal megrendezett somogybabodi off road fesztivál hivatalos területét, ám miután dagonya híján a terepjárós nagyjából olyan, mint egy kétütemű BMW, így – miután az elmúlt hetek szaharai időjárása miatt a hivatalos nagydagonya kiszáradt – várható volt, hogy a fesztiválozók többsége alternatív megoldást keres. És talált is, jó kilométernyire az erdőben, ahol afféle off road keretében feszegethette ki-ki a saját és autója határait. A többség azonban hasonlóképpen végezte, mint a bordó dzsip és tulaja, viszont így legalább nem maradt el a szokásos sárfürdő sem: a közelgő budapesti vizes vb-n ugyan kevéssé értékelnék a bemutatott figurákat, ám a somogyi dombok között a másféleképpen értő közönség komolyan díjazta a produkciókat. Például Zoliét, aki úgy vetette magát a Suzuki Samurai tetejéről a sáros lébe, hogy feje felett ugyan összecsaptak a hullámok, ám doboz söre makulátlan maradt…

Sokáig úgy tűnt, sármentesen megússza a traktoralvázra szerelt, óriáskerekű Volga is, mely adottságait kihasználva, mint a mesebeli szegény ember és családja a gigarépát huzigálta ki a sárba ragadt vakmerőket, ám amikor egy Nissan Patrolt kellett kicibálnia, jobb első kerekéről egyszerűen lefordult a gumi, s így a babodi Robin Hood szó szerint parkolópályára került. Ennek megfelelően egyre több helyen alakult ki dugó az erdőben, az elakadt dzsipeket kikerülni ugyanis a sajátos flóra miatt még kerékpárral is bajos lett volna. Az alkalmi dugókban persze a babodi hagyományoknak megfelelően hamar barátokra leltek a kényszersziesztázók, akik az új ismeretség megpecsételéseként nem címet, hanem sört, ritkábban pálinkát cseréltek…

Hivatalosan persze a szervezők már akár egy doboz sörért is másnap reggelig eltiltással sújtották a sofőröket, ám a rutinos babodozók nagyjából annyi trükköt ismertek a szabályok és a fesztiválrendőrök kijátszására, hogy Rodolfo is megemelte volna a kalapját. És persze szükség is volt a folyadékra, hiszen míg az elmúlt két évben az esővel és a sárral kellett megküzdeni a fesztiválozóknak a pünkösdi hétvégéken, addig az idén a szaharai számumot idéző porral. Nem véletlen, hogy sokan a körülményekhez igazították a mondást: porra sör, sörre por. Bármikor.

– Ezzel a Nagykörúton villogj, te ökörborjú! – kapta meg egy Q7-es Audi tulaja, miután szép lassan az oldalára dőlt a babodi löszfal egyik horhójában. A tanácsokat osztóval a veterán fesztiválozók nagy többsége egyetértett, s hogy nemcsak a kibic osztotta az észt, hamar kiderült: a gondterhelt audisok segítségére siető land roveres autóját ugyan nem mostanában mutogatnák a frankfurti autókiállításon, viszont – miután a Q7-est kimentette – könnyedén átralizott a csilivili dzsipcsodának igencsak megkottyanó szakaszon.

Errefelé ugyanis más a mérce, s bár minden évben jó néhány országúti tíz-húszmilliós próbál megfelelni a kihívásoknak, hamar kiderül, a sár és a por más kvalitásokat kíván, mint az aszfalt. Autótól és sofőrtől egyaránt. Ennek megfelelően egy Uaz elismerőbb pillantásokat generált, mint egy BMW, egy Nissan Qasqhait pedig szó szerint a parkolóba küldtek a fesztiválveteránok. Hogy nem ok nélkül, azt egy bugyikék Vitara erősítette meg csakhamar: nekidurálta magát a siratófalnak – melyen percekkel korábban még egy Csepel Csaba kerékpárral is sikerült felkapaszkodnia egy ifjúnak –, ám úgy hét méter után elakadt. Sofőrje érezte a mind nagyobb presztízsveszteséget, nyomta neki, ahogy a csövön kifért, ám egy centit sem sikerült továbbaraszolnia. Feladván a hiábavaló küzdelmet, rükvercbe kapcsolt, s visszatolatott, majd lassan eltűnt a porfelhőben a kemping felé. Meglehetős égett szagot hagyott maga után – sokan nem tudták eldönteni, az autóból vagy a sofőrből áradt-e jobban…

– Ezt még lánykorodban sem tudtad, mehetsz mosatni – szólt utána vidoran valaki egy Lada Niva motorháztetejéről. – Aztán irány a gyerekmedence!

Majd viduló közönsége felé fordulva hozzátette:  A látrányi gyorsforgalmi út padkáján idefele láttam egy tócsát. Hazafelé azon talán átevickél…