Előfizetés

5 milliónyi cigiért kockáztatta kislánya életét

A NAV nyíregyházi pénzügyi nyomozói egy megyeszékhelyi ingatlant szerettek volna tüzetesen átvizsgálni. Az ingatlan bérlője a nyomozók láttán autóba pattant és kitolatott az útra, majd pánikszerűen menekülni kezdett – számol be róla a Szabolcs Online.

A nyomozók szolgálati gépkocsival követték a közlekedés szabályait súlyosan megszegő férfit. Az ámokfutásnak egy zsákutca vetett véget, de az elkövető továbbra sem adta fel, futásnak eredt. A pénzügyi nyomozók a férfit végül elfogták és bilincsben vitték vissza autójához. Meglepődve látták, hogy élettársa és kiskorú gyermeke is az autóban ültek, vagyis az ő testi épségüket is veszélyeztette a szabálytalanul száguldozó elkövető.

Végül a házkutatáskor ötmillió forint értékű adózatlan cigarettát, csaknem hétszáz „Kamagra” márkájú illegális potencianövelő zselét és mintegy hétmillió forintot foglaltak le a NAV pénzügyi nyomozói. Az orgazda újonnan vásárolt fagyasztóládák szigetelőanyagának helyére rejtette a cigarettát, majd az eredetinek tűnő csomagolással leplezte a szállítmányt.

Alapos oka volt az orgazdának az eszeveszett száguldásra, ellene ugyanis csalás miatt elfogatóparancs volt érvényben, három évre kellett volna börtönbe vonulnia.

Hírzárlat Cserhalmi György állapotáról

Publikálás dátuma
2017.06.07. 11:09
Népszava fotó
Ellentmondásos hírek érkeztek a színművész egészségi állapotáról, a kórházban, ahol korábban mûtötték, nem mondhatnak semmit - írja a Bors. 

Jó ideje nem tudni semmit Cserhalmi György állapotáról, aki legutóbb egy gerincműtéten esett át, amit több hónapnyi rehabilitációs folyamat követhet. A műtét a debreceni Kenézy Gyula Kórházban volt, ott érdeklődtek a Bors munkatársai, ám az intézmény szóvivője nem tudott biztató hírekkel szolgálni a Nemzet Színésze állapotáról, annál is kevésbé, mert maga az érintett tiltotta meg, hogy a sajtót informálják erről - írja a lap, amely emlékeztet arra is: először az a hír járta be a sajtót, hogy a 68 éves színész térdműtétje miatt kellett megoperálni a gerincét. A valóság azonban az volt, hogy a térdműtét jól sikerült, a gerincműtét pedig egy attól teljesen független beavatkozás volt. 

Cserhalmi György intim magánélete részeként kezeli egészségi állapotát, a Bors kitartó érdeklődésére közölte: senkinek nem számol be a helyzetéről, kizárólag a családjával osztja meg azt, hogy hogy érzi magát. 