Támogatták Jordán Tamás pályázatát

Publikálás dátuma
2017.06.07. 19:54
Fotó: Szalmás Péter
Egyhangúlag támogatta és elfogadásra javasolta Jordán Tamás igazgatói pályázatát a Weöres Sándor Színház vezetői posztjára a színházszakmai bizottság, amely szerdán ülésezett - közölte a pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője.

Sütő Dániel tájékoztatása szerint a héttagú bizottság hét igen szavazattal támogatta a Jordán Tamás pályázatában foglaltakat. Hozzáfűzte: a szombathelyi közgyűlés 2017. március 27-én fogadta el a pályázati felhívást a Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői igazgatói álláshelyére, és egyedül Jordán Tamás nyújtott be pályázatot. A pályázatról a színházszakmai bizottság véleményét is figyelembe véve, várhatóan a közgyűlés június 15-i ülésén döntenek.

Az önkormányzati testület a korábbi igazgatói pályázat eredménytelensége után Jordán Tamás vezetői megbízását 2018. szeptember 30-ig meghosszabbította, az új kinevezés a kiírás szerint 2018. október 1-jétől 2021. január 31-ig szól.

Szerző

Újraindul a kötvénybiznisz? - A Fidesz hazugsággal vádolja az MSZP-t

A Fidesz szerint az MSZP hazudik a letelepedési kötvényprogramról - így reagált a kormánypárt Harangozó Tamás szavaira, aki azt mondta: az Orbán-kormány arra készül, hogy 2018-as választási győzelme esetén azonnal újraindítja a letelepedési kötvény-programot.

Harangozó a Magyar Nemzet cikkére hivatkozva arról beszélt: egy keddi, genfi letelepedési üzletággal foglalkozó szakmai konferencián kiderült, hogy a piac is a program újraindítására számít. Hozzátette: mivel Orbán Viktor kormányrendeletben függesztette fel a program működését, így a rendszer készen áll arra, hogy egy másik rendelettel, akár egy napon belül újra működhessen. 

Harangozó Tamás "ipari pénzszivattyúnak" nevezte a letelepedési kötvény-programot, ami miatt szerinte 5 milliárd forint kár már biztos hogy érte az államot, mert ennyi kamatfelárat fizet Magyarország a kötvények visszafizetése érdekében, emellett mintegy 100-150 milliárd forint "elmaradt haszon" került a kötvényprogramban érdekelt, döntő többségében off-shore hátterű cégekhez. Közölte: az MSZP 2018-as választási győzelme esetén, a Botka-kormány első intézkedései között lesz a letelepedési kötvényről szóló törvény eltörlése, az ezzel foglalkozó cégek nyilvános elszámoltatása és egy 75 százalékos különadó kivetése, amivel visszavennék ezen cégek nyereségének döntő többségét. Visszavennénk ezt a pénzt, hogy legyen miből kórházi várólistákat csökkenteni, oktatást finanszírozni és jusson tisztességes nyugdíjemelésre. Tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok - fogalmazott.

A Fidesz úgy vágott vissza az MSZP-s politikusnak, hogy a letelepedési kötvényprogramra nem lett volna szükség, ha "az MSZP nem adósította volna el az országot". A kormány döntött, és Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben is elmondta, hogy nincs már szükség ezekre a kötvényekre, mert az ország finanszírozási helyzete öt év alatt sokat javult. "A többi már az MSZP hazugsága" - emelte ki közleményében a kormánypárt.

Szerző

Új mentőautókat állított szolgálatba az OMSZ - Fotók

Publikálás dátuma
2017.06.07. 18:59

Húsz új mentőautó áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ)  többségük a közép-magyarországi régió betegeit látja majd el.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a mentőautók bemutatásán szerdán azt mondta, a kormány kiemelten kezeli a mentés helyzetét, ennek köszönhető az is, hogy a mentők jövedelme 26 hónap alatt, négy lépcsőben összesen 67 százalékkal fog emelkedik.

Bérükért tüntettek a mentők
Az Ónodi-Szűcs által elmondottakat kissé máshogy látja az a több száz tüntető, akik  a 60 százalékos bérkövetelésük mellett kitartva demonstráltak egy hete a Markó utcában. Az Elég Volt! jelmondattal meghirdetett demonstrációt öt szakszervezet (a Kéményseprők Országos Szövetsége, az 5.12 Tiszta Egészségügyért Szakszervezet, a Független Egészségügyi Szakszervezet és az Autonóm Területi Szakszervezet) is támogatta.


Az államtitkár az új autókkal kapcsolatban kitért arra, hogy az új mentőautók kialakításánál figyelembe vették a mentők és a betegek észrevételeit. Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett arra is, hogy harminc új mentőállomás épült az országban, 97-et pedig felújítottak. Ezen kívül - folytatta - 600 millió forintból megkezdik az új munkaruhák beszerzését is.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója világszínvonalúnak minősítve az autókat arról beszélt, hogy minden igényt kielégítő mentőautókat vásároltak, és a gyártó mindenkor figyelembe veszi a gépkocsikkal szemben felmerülő igényeket, így azok komfortosak, és megfelelnek a betegbiztonság követelményének is. A főigazgató úgy fogalmazott, hogy a 193 új mentőautó folyamatos beszerzése is azt példázza, hogy "a komoly kormányzati akarat van arra, hogy az OMSZ egy jobb mentőszolgálat legyen".


Győrfi Pál, a szervezet szóvivője elmondta, ebben az évben folyamatos a 193 új mentőautó beszerzése, a most bemutatott 20 autót az elmúlt napokban fogalomba is helyezték. Mostantól hetente - a gyártókapacitás függvényében - öt-hat új autó érkezik és áll munkába Magyarországon. A szóvivő megemlítette, június 24-én rendezik meg az első országos mentőnapot a Városligetben, ahol  mentőbemutatóval és egyéb programokkal várják az érdeklődőket.

Szerző
Frissítve: 2017.06.07. 19:16