A mai morális szempontok nem érvényesek a Kádár-kor ügynöktörténeteire - véli Németh Szandra, a kiállítás rendezője, aki a korszakról szóló disszertációjához az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában kutatva figyelt fel a vendéglátóhelyekre, mint az ügynökjelentések helyszíneire. “Kíváncsi lettem, hogy az állambiztonság hogyan, mire használja ezeket a helyeket, kiket figyelnek meg, és miért” - mesél a kezdetekről. Kíváncsiságát interjúk sora követte, amelyekből kiderült, hogy ma nehezen képzelhető el, de akkoriban sokan meggyőződésből jelentettek külföldiekről, komolyan gondolták, hogy a hazát szolgálják azzal, ha a hatóság tudtára adják, hogy mi történik, ki kivel találkozik az asztaloknál, vagy a fotelek alkotta zugokban. “Mást jelentett akkor a személyiségi jog, mások voltak az utazási lehetőségek. Az alapvető elvárás, a vendéglátósok titoktartása éppúgy eltűnőben volt a régi hagyományokhoz képest, ahogy az alapanyagokkal kapcsolatos szabályokat is sokkal lazábban kezelték. A korábbi nagy vendéglátós generációk elhagyták az országot, illetve kikerültek a vezető pozíciókból, az újak pedig zömében alkalmazkodtak az elvárásokhoz. Nem voltak jellemzőek a zsarolási történetek, a valutázás, a borravaló köztudott plusz pénzhez jutási lehetőség volt, ami fölött általában szemet hunytak. A témát átölelő misztikum helyett inkább azt tapasztaltam, hogy ezek hétköznapi történetek, egyszerű működési mechanizmusok” - indokolja a mai szigorú erkölcsi nézőpont felvetésének érvénytelenségét Németh Szandra.
A második világháború előtt az éttermek, bárok, mulatók, kávézók a társas élet központjai, a háború után következő rendszer számára azonban megszüntetendő polgári csökevények voltak. A hosszas beszélgetésre alkalmas helyeket rövid találkozókra alkalmas vendéglátóhelyek, talponállók, presszók, népbüfék, vagy épp tejbárok váltották fel. A frekventált helyeket figyelték, de nem mindegyiket szervezték be. Épült bár kifejezetten megfigyelési céllal - például a Sole Mio bár, ahol beépített pincérek, mixernők szereztek információkat. Az 1912-ben alapított, 1949-ben államosított, a város legelegánsabbjának tartott étterme, a Gundel az állambiztonság számára is kiemelt jelentőséggel bírt. A 40 felszolgálóból és 25 kisegítőből álló munkatársi gárdából 2 fő informátor és 12 társadalmi kapcsolat dolgozott a hivatalnak. Az étterem különleges gasztronómiai kommandója kísérte a külföldre utazó funkcionáriusokat és települt a telki vadászkastélyba például azért, hogy a kubai államfőnek főzzön. A Gellérthegy alján lévő, ma is night clubként működő mulatóhelyet kifejezetten megfigyelésre tervezték, építészeti kialakítása is így történt. A mai Mambó bár azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert az ott dolgozók dekonspirálódtak.
“Az állambiztonság munkáját a hálózati személyek mellett hivatalos kapcsolatok, társadalmi kapcsolatok és alkalmi kapcsolatok segítették. A hivatalos kapcsolatok rendszerint vendéglátóhelyek, szállodák vezetői voltak, akiknek beosztásuknál fogva kellett adatot szolgáltatniuk. De persze az is előfordult, hogy pincéreket szerveztek be, vagy hogy eleve belügyesek kerültek egy-egy munkakörbe." - részletezi Németh Szandra. Ám a rendszer szempontjából nem túl eredményesen: a kutatások és interjúk arról árulkodnak, hogy a szocializmusban is létező mondén élet helyszínei nem hoztak nagy leleplezéseket.
A kiállítás rendezői híres vagy kevésbé ismert embereket lebuktatni, konkrét sztorikat bemutatni nem, tipikus történeteket viszont szerettek volna érzékeltetni, ezért csak fedőneveket használnak. Nevesítve például az Ónodi Lajos-eset, a korabeli sajtóban is megírt koncepciós ügy, illetve Rákosi Mátyás unokahúga, a prostituáltként dolgozó D. Kardos Éva, a Royal Szálloda „mataharijának” sztorija jelenik meg a tárlaton.
Info:
Ügynök a bárpultban
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
A vendéglátás és az állambiztonság kapcsolata a szocializmusban
Nyitva: október 1-ig
