Halállistáról az egyház oltalmába

Senki nem tudja, hogy hány név szerepel rajta, de a létezéséről a Fülöp-szigetek-szerte suttognak. A kormány „halállistája” nemcsak az egykori és jelenlegi drogfogyasztókat tartja rettegésben, hanem mindazokat, akik valaha kapcsolatban álltak velük.

A Social Weather Stations helyi közvélemény-kutató friss felmérése szerint a filippínók 73 százaléka „retteg” vagy „nagyon tart” attól, hogy ő vagy egy ismerősük életét veszti a kormány drogellenes kampányában.

Júniusban lesz egy éve, hogy a drogokkal szemben zéró toleranciát hirdető Rodrigo Duterte beköltözött az elnöki palotába, s ez idő alatt hétezer ember vesztette életét az elnökségét „fémjelző” kampányban. Jogvédő szervezetek már tavaly ősszel figyelmeztettek, hogy az esetek jelentős részében a törvényes kereteket mellőző, halálosztagok által végrehajtott kivégzésekről van szó, az áldozatok pedig többségében piti bűnözők, valós vagy feltételezett szerhasználók, nem pedig dílerek.

A nemzetközi felháborodás ellenére Duterte folytatta az „ország megtisztítását”, s ebben támogatta őt a helyiek jó része, akik szerint a keménykezű vezető biztonságosabbá teszi az utcákat. A nyomornegyedben azonban másképp látják a helyzetet, s mind többen igyekeznek eltűnni a hatóságok szeme elől. Többségük attól tart, hogy felkerültek a halállistára, amelyet a helyi hatóságok „frissítenek” az informátoraik segítségével. A félelmet az táplálja a tágabb lakosság körében, hogy nemcsak a shabut – a metamfetamin helyi elnevezése – vagy más drogokat használók kerülnek fel a listára, hanem családtagok, ismerősök, ellenségek, vagy épp kivégzések szemtanúi.

Rosario Pérez állítása szerint három fia közül csupán az egyik drogozott a múltban, egyszer. Fia abban bízott, hogy ha megvallja tettét a rendőrségen, akkor megúszhatja. Az anya a másik két fiát is vérvizsgálatra kötelezte, s a „tiszta” eredményt benyújtották a hatóságoknak. Az elővigyázatosság felesleges volt: Péreznek megsúgták, hogy mindhárom fia felkerült a halállistára. A nevük, és egy fotó az otthonukról. „Ez már bőven elég ahhoz, hogy végezzenek velük” – nyilatkozta a The New York Timesnak a 47 éves anya. Fiai azóta barátoknál bujkálnak. Hozzájuk hasonlóan sokan ismerősöknél húzzák meg magukat vagy vidéken próbálnak eltűnni, mások azonban egy földalatti hálózat segítségével a katolikus egyház által működtetett védett házakban vészelik át a kritikus időszakot.

Több hónapos hallgatás után az egyház az év elején szólalt fel nyíltan Duterte módszerei ellen, s nem sokkal később híre ment, hogy néhány templom oltalmat biztosít az üldözötteknek. Vannak, akik néhány napot, mások hónapokat maradnak, s a papok igyekeznek segíteni a leszokásban. A titkolózás ellenére az érintett templomok már a hatóságok látóterébe kerültek, ám a mélyen katolikus országban egyelőre nem üzentek hadat az egyháznak. „Már járt nálunk két ember a Malacañangból, az elnöki palotából. Barátsággal jöttek, és figyelmeztettek, hogy figyelnek ” – nyilatkozta a The Guardiannek egy helyi pap, Jun Santiago. „Ha azonban sikerülne minket megfélemlíteni, akkor az egyháznak többé nem volna szerepe” – tette hozzá.