Engedd, hogy segítsünk!

Olvasok egy felhívást, jelentős a súlya. Merész és fontos, ráadásul különös nyomatékot ad neki az is, hogy hol jelent meg. Ez a felkiáltó mondat, amely egy hosszabb írás bevezetője, mindössze egyetlen rövid felszólításból áll: "Donald Trump, engedd, hogy egy mérnök segítsen neked!" Mármint abban, hogy seregnyi fontos témában, például a klímaváltozás ügyében az elnök helyes döntéseket hozzon. A felhívás érdekessége, hogy igen tekintélyes lapban jelent meg, a világ legnagyobb mérnök-szakmai szervezetének központi folyóiratában. A villamos és elektronikus mérnökök világszövetsége, az IEEE 423 ezer tagot számlál, több mint 160 országból. Igaz, a tekintélyes létszám több mint a fele az Egyesült Államokból jön: itt tartják a legfontosabbnak a gazdaság motorját, a műszaki tudást. Nyilván ez is hozzájárul, hogy az USA annyira sikeres, gazdag ország.

No persze, azért ott sem tökéletes minden, mert lám, külön fel kell szólítani az új elnököt, hogy vegye figyelembe a gazdaság működését alapjában meghatározó mérnökök tudását, véleményét. De ha ott is ilyen gond van, mit mondjunk a magyar kormányzatokról? Igen, feltétlenül többes számban, mert a rendszerváltás óta kormányról kormányra nem sokban különbözik a helyzet. Kezdve magával a rendszerváltással, e váltás politikai erői igen nagy részben a dunai vízlépcső (Bős-Nagymaros) romjain kerültek be a hatalomba. Egy 80-85 százalékban kész mű káros és esztelen lerombolásával. Aminek tervein, némi költségtöbblettel, lehetett volna javítani, módosítani, de totálisan lebontani történelmi bűn volt. Belekerült mindez a magyar népnek sok-sok milliárd dollárjába. A fő-fő hangadók igazi szakértők voltak: zongoraművésztől kezdve jogászokon, színészeken, filmrendezőn át bölcsészekig terjedt a soruk. A szakemberek nem kaptak teret, a médiát a nagyhangú rombolás-pártiak uralták. Ahogyan nem kérdik meg a mérnököket a jelenleg dúló energetikai vitákban. Meghökkentően egyoldalú a média e kérdésben is. Mindig az ellenzők kapnak teret, csak őket kérdezik, mindenfelé az ő véleményük jelenik meg.

Holott a mérnökök fontosságát mutatja, hogy szakmáikban nemhogy munkanélküliség nincs és nem is volt, hanem túlkereslet jellemző. Szinte frázisnak hat, hogy a 21. század a rohanó technikai fejlődés kora, jóval meghaladva az ipari forradalom megújulási sebességét. Ez a tempó nagyszámú, állandó fejlődésre, fejlesztésre képes szakembert igényel. Ám nálunk e fejlődés két alapvető összetevőjére nagyon gyér a kormányzati pénz. A felsőoktatásban inkább visszaveszik, mint bővítik a ráfordításokat. Hasonló a helyzet az innovációban. A korábban igen magas színvonalú, működésében független és jeles, személyiségükben is meghatározó szakemberek által vezetett innovációs hivatal ma egy minisztériumi főosztály szintjére süllyedt, az állami ráfordítások pedig az ígéretek ellenére messze elmaradnak az EU fejlett országaiban adottaktól.

Pedig a gazdaság fejlődése nemcsak számban igényel több mérnököt, hanem a foglalkoztatási struktúra átalakításában is. Voltaképpen a mérnök csak gyűjtőfogalom, ahogyan például „sportoló” sincs, hanem van például úszó, könnyű- és nehézatléta, kosaras, focista, ugyanúgy mérnök a gépész, a vegyész, az építész és ezekben a nagy szakmai fogalmakban még számos alágazat létezik.

De mennyit ér ma nálunk a mérnökök hangja? Elér-e a döntéshozókhoz? Az USA, Anglia, a skandináv országok mérnökakadémiái a kormányok rendszeres tanácsadói. A Magyar Mérnök Akadémia - amelynek tagjait, eltérően mondjuk a Művészeti Akadémia szép pénzekkel dotált politikai kinevezetteitől, kemény kiválasztási folyamat után (minimum két nyelv ismerete, sikeres szakmai életpálya, legalább két tag ajánlása nyomán) választják meg -, rendszeresen küld ajánlásokat a kormányoknak. Ezeket bár ritkán, olykor figyelembe is vették, ám rendszeresen egyáltalán nem használják fel a döntéshozók. De a magyar mérnöktársadalom lebecsülését jelzi az is, hogy felszámolással megszűnt a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, a MTESZ. Mi több, az e szervezetet alkotó több tucatnyi egyesület is halódik, sőt, nem egy közülük már meg is halt.

Miért adok hangot mindennek? Gondolataimat az indította el, hogy éppen e napokban tartotta vezetőségválasztó közgyűlését a Magyar Mérnök Akadémia. A közgyűlés a teendőkről szólt, nem érzelmeken alapuló panaszokról, hanem cselekvésről. Mérnök-módra, vagyis arra alapozva, hogy az alkotáshoz, az új dolgok létrehozásához, illetve a meglévők helyes fenntartásához először is jó elmélet szükséges, aztán a megvalósításhoz mérni kell, adatokat gyűjteni, sokfélét és sokfelől, majd elemezni, értékelni és újra mérni, tesztelni, modellezni, szakmai vitákat felhasználva módosítani, gazdasági, környezeti vizsgálatokat folytatni. Még folytathatnám a sort, mi mindent végeznek munkájuk során a mérnökök, méghozzá csapatban, ha kell, különböző szakmákat egyesítve.

Bizony, mi magyar mérnökök is, egyetértve az amerikai professzorral, felhívást adhatnánk közre, esetünkben nem Trump elnökhöz intézve: Engedd, hogy egy mérnök segítsen neked! Meglátod, hasznodra lesz, nemcsak neked, hanem az egész társadalomnak.