Megérkezett Csehországba az amerikai szuperlézer

Megérkezett Prágába az amerikai szuperlézerrendszer, amely a cseh főváros melletti Dolní Brezany településen, az ELI (Extreme Light Infrastructure) Beamlines nemzetközi tudományos központban fog működni. Összeszerelése és üzembe helyezése több mint egy évig fog tartani.

Az L3 munkanevű szuperlézerrendszer a legnagyobb lesz a világon, elsősorban az alapkutatást és részben az űrkutatást fogja szolgálni - közölte Bedrich Rus cseh fizikus, a projekt egyik megálmodója és tervezője újságírókkal a szállítmány átvételekor csütörtökön.

A tudományos központ berendezéseivel a világon elsőként lesz lehetőség extrém fizikai jelenségek kutatására, szimulálni tudják majd többek között a csillagok és a bolygók belsejében végbemenő folyamatokat, de élő sejtek belső szerkezetét is vizsgálhatják. A szuperlézerrendszert az amerikai Livermore-laboratóriumokban gyártották, s a munkába cseh szakemberek is bekapcsolódtak. A rendszer értéke mintegy 51,4 millió amerikai dollár (14 milliárd forint).

A Dolní Brezany-i ELI Beamlines tudományos központ építése 2012 októberében kezdődött. Petr Necas akkori miniszterelnök az alapkőletételkor hangsúlyozta, hogy ez lesz Csehország legnagyobb és legjelentősebb tudományos létesítménye. A várakozások szerint a világ legnagyobb teljesítményű lézere a jövőben új felfedezéseket tehet lehetővé elsősorban az egészségügyben, az optikában, az asztrofizikában, valamint új anyagokat tesztelhet.

Az ELI szuperlézerközpont építését döntően az Európai Unió finanszírozza. A tervezett költségek megközelítik 7 milliárd koronát (76 milliárd forint).  A nemzetközi kutatóközpont további elemei Magyarországon és Romániában fognak működni.

Szerző
2017.06.09 15:12

Véletlenül fejbe lőtte magát az iráni Forradalmi Gárda egyik tábornoka

Publikálás dátuma
2018.12.16 21:29

Fotó: AFP/ ATTA KENARE
A veterán, aki egy katonai bázis parancsnoka is volt, gondatlanul tisztogatta fegyverét az iráni állami hírügynökség szerint.
Csak a fegyverét tisztította éppen Qodratollah Mansouri, az iráni Forradalmi Gárda tábornoka, az Irán és Irak közti, 80-as évekbeli háború veteránja, amikor az a fegyver elsült, és véletlenül eltalálta Mansurit. A tábornokot a fején érte a golyó, és belehalt sérülésébe - legalábbis ezt írja az IRNA iráni állami hírügynökség a Reuters szerint.
Mansuri egy észak-iráni katonai bázis vezetője volt.
2018.12.16 21:29

Ha karácsonyig nem támadnak az oroszok, nem marad az ukrán hadiállapot sem

Publikálás dátuma
2018.12.16 18:21

Fotó: AFP/
Porosenko szerint nem zavarhatja meg a közelgő választásokat a hadiállapot. Ám az orosz katonák alig tíz százalékát vonta vissza Ukrajna határaitól Putyin.
Nem hosszabbítják meg az Ukrajna tíz megyéjében bevezetett hadiállapotot - a rendkívüli állapot egy formáját - december 26-i lejárta után, ha nem történik nagy szabású támadás Ukrajna ellen Oroszország részéről - biztosított újfent Petro Porosenko ukrán elnök vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján.
Az államfő leszögezte: azon az elvi állásponton van, hogy nem zavarhatja meg a jövő márciusban sorra kerülő elnökválasztás kampányát a hadiállapot. Mint fogalmazott:
"amennyiben nem támadnak az orosz csapatok, megkezdődhet a készülődés a választásokra az ország egészében".
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sajnálatos módon Oroszország a hadiállapot bevezetése óta az ukrán határ közvetlen közelében a területén állomásoztatott csapatoknak mindössze csak a tíz százalékát vonta hátrébb, a java része továbbra is ott tartózkodik.
2018.12.16 18:21