Simonka György;

Egymilliárdos kárt okozott Simonka cége

Közel egymilliárd, mostani állás szerint valamivel több mint 973 millió forint kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének a jelenleg már felszámolás alatt álló Magyar Termés TÉSZ Kft.

A Békés megyében működő társaság Simonka György országgyűlési képviselő és családja érdekeltségébe tartozik. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke írásbeli kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész a Parlament honlapján megjelent levélben azt írta, hogy a költségvetési pénzek kapcsán tévedésbe ejtés, illetve valótlan tartalmú nyilatkozatok tétele miatt folyik a nyomozás, tizennégy személyt gyanúsítottként hallgattak ki és két személyt előzetes letartóztatásba helyeztek.