Casey Affleck díjat kap Karlovy Varyban

Publikálás dátuma
2017.06.11. 17:24

Nem lesz magyar film idén a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. Ezzel a három éven át Karlovy Varyban sikerszériát író hazai mozgókép nem képviselteti magát a napokban nyilvánosságra hozott versenyprogramokban. A Szász János-rendezte A nagy füzet díjával indult, majd Pálfy György Szabadesés című filmjének díjaival folytatódó sikersorozat, amelyet megkoronázott a tavalyi Kristály Glóbusz és a legjobb férfialakítás díja a Hajdu Szabolcs-rendezte Ernelláék Farkaséknál győzelme, idén megtorpanni látszik. Vagy legalábbis szünetel a Kelet-Közép-Európa legjelentősebb filmes mustráján.

Az viszont egyértelmű örömhír a filmrajongóknak, hogy Az öreg város főszerepéért idei Oscar-díjas Casey Affleck személyesen veszi át a kiemelkedő filmes teljesítményt elismerő Az Elnök Díját Karlovy Varyban, s egyben a Sundance fesztiválon idén nagy feltűnést keltett A Ghost Story című új filmjét maga mutatja be, együtt a fura sztori rendezőjével, David Loweryvel. Az egy csapásra az érdeklődés előterébe került színész nemrég fejezte be az The Old Man and the Gun című opuszt, amelyben Robert Redford és Sissy Spacek a partnere. Közben pedig már az utómunkálatokat végzi a Light of my Life című első filmjén, amelynek nem csak rendezője és főszereplője, hanem forgatókönyvírója is. Egy apát alakít benne, aki a kislányával a társadalom bizonytalan szélére sodródott.

Szerző

Ukrán vízummentesség - Egyelőre nem nőtt a határforgalom

Publikálás dátuma
2017.06.11. 16:43
MTI Fotó: Nemes János
Egyelőre nem nőtt a magyar-ukrán határátkelők járműforgalma az ukrán állampolgárok vasárnap nulla órakor érvénybe lépett európai uniós vízummentessége miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tájékoztatásuk szerint a záhonyi határátkelőhelyen a szokásos vasárnapi forgalmat lehet tapasztalni, az intézkedés miatt a várakozási idők nem emelkedtek. A www.police.hu oldalon olvasható adatok szerint a Magyarországra belépő személyautóknak hatvan percet kell várakozniuk Záhonynál.

Vasárnap nulla órakor életbe lépett az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentessége, a szabályok szerint Ukrajna biometrikus útlevéllel rendelkező állampolgárai ezentúl vízum nélkül utazhatnak az Európai Unió tagállamaiba. A kijevi magyar nagykövetség információi szerint kétmillióan vannak Ukrajnában, akiknek hagyományos útlevelük van, vagyis csak vízummal utazhatnak az Európai Unióba. Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja elmondta, továbbra is adnak ki vízumokat a hagyományos útlevelekbe a külképviseleteken. A biometrikus útlevél másfél éve váltható ki az országban.