Futballreform

Kezdjük azzal, hogy Csányi Sándor megköveti a magyar adófizetőket és futballszurkolókat, majd világossá teszi, hogy miután az általa is fémjelzett labdarúgásfejlesztési modell a magyar foci történetének legnagyobb kudarcát produkálva megbukott, nincs morális alapja rá, hogy további bizalmat kérjen, ezért lemond az MLSZ-elnöki pozícióról, és viszi magával Bernd Storckot is, akinek vállalnia kell a felelősséget a történtekért. Mindannyian tudjuk persze, hogy ha a valódi felelőst keressük, Orbán Viktornak kellene bejelentenie a távozását, de mi – vele ellentétben – nem keverjük össze a sportot a politikával, ezért tőle beérjük annyival, hogy deklarálja: mostantól tartózkodni fog a hazai labdarúgás belügyeibe történő beavatkozástól, és azzal foglalkozik, amiért a fizetését kapja tőlünk, vagyis a miniszterelnöki teendőire koncentrál, a hobbiját pedig szigorúan csak magánemberként, a szabadidejében űzi.

Ez lenne a nulladik pont, a minimális elvárás Andorra után, ha egy civilizált európai országban élnénk, ahol a szavaknak súlya, a tetteknek pedig következménye van. Az az igazság ugyanis, hogy nem mi csináltunk politikai („nemzeti”) ügyet a fociból. Nem mi találtuk ki, hogy érdemes több pénzt költeni a professzionális labdarúgás humán és infrastrukturális oldalára, mint a magyar felsőoktatásra. Nem mi teremtettünk olyan helyzetet, amelyben a focistáink jobb körülmények között élhetnek és készülhetnek, mint dán, svéd vagy holland kollégáik, miközben összehasonlíthatatlanul alacsonyabb színvonalú teljesítményt nyújtanak azokénál. Nem mi mondtuk, hogy ezentúl minden feltétel adott lesz – mi csupán a pénzt biztosítottuk mindehhez az adónkból. Hét év telt el – ennyi idő alatt, ha jó úton járnánk, már látszania kellene az eredményeknek. Látszanak is: eljött az ideje, hogy elszámoljunk, és ezt az egész bűzlő trágyadombot, amit magyar foci néven emlegetnek, és amit olyan mértékben átszőtt a pártpolitika, mint a ganét a rajta élősködő gombák micéliuma, végre oda száműzzük, ahová a tényleges értéke alapján való.

A magyar futballreformnak folytatódnia kell – vagy inkább el kell végre kezdődnie, a következők szerint. Az állam minden formában kivonul a hivatásos labdarúgás finanszírozásából. A TAO-programot berekeszti, és az utolsó fillérig elszámol az eddig felhasznált támogatásokkal. Az állami cégek mától egyetlen fillért sem költenek a profi klubok szponzorációjára. A stadionépítési program – társadalmi igény és indokoltság híján – azonnali hatállyal véget ér, leírva az eddigi veszteségeket, és a továbbiakban kizárólag az iskolai tornatermek meg a közösségi sportpályák építésére illetve fenntartására koncentrál. A közmédia véget vet a milliárdokba kerülő meccsközvetítéseknek: ha van rá közönség, akkor a kereskedelmi csatornák majd foglalkoznak vele, ha pedig nincs, akkor egy okkal több, hogy ne pazaroljuk rá a műsoridőt.

Megértjük azokat is, akik másképp gondolják, de ha fontos nekik a foci, áldozzanak rá az adózott jövedelmükből annyit, amennyit csak akarnak – mi már eddig is sokkal többet költöttünk rá annál, amit megérdemel.

Pléhgátat aranyáron?

Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés június 14-i ülésén egy olyan mobilgát-terv jóváhagyását készül kérni, aminek a kivitelezési költségét a szakértői számítások 35-40 milliárdra kalkulálják. A főpolgármester ezen az áron akar minden racionális mértéket meghaladó árvízvédelmi biztonságot nyújtani annak a 39 lakóépületnek, ami legálisan megépült Római-fürdőn.

Tehát darabonként 1000 millió forint értékű árvízvédelmi beruházást terveznek a 10-100 millió forint értékű épületek mindegyikére! A projekt költségeinek töredékéből fel lehetne vásárolni nemcsak ezeket az épületeket, hanem a mobilgát által bevédeni kívánt 70 hektáros terület minden magántulajdonú épületét és telkét. (Persze nincs szükség minden épület lebontására, hiszen számos közülük lábakon áll, azaz nem nehezíti az árvíz levonulását; a telkek közül is csak néhány van feltöltve. A költségkeret maradékának egy csöppnyi részéből pedig a területet üdülő-, sport- és zöldterületi igények kielégítésére alkalmas térséggé lehet fejleszteni.

Ezt a célt a Fővárosi Közgyűlés által 2013-ban elfogadott, a "Budapest Duna menti területeinek fejlesztési tanulmányterve" címet viselő dokumentum fogalmazta meg a Római-partra, az Óbudai-sziget déli részére és a nagytétényi partszakaszra. Indoklásként a dokumentum így fogalmaz: "Igen erős nyomás nehezedik a döntéshozókra a hullámterek végleges bevédése érdekében: az elsőrendű árvízvédelmi vonalnak a partra helyezésével vagy az érintett területek feltöltésével új, magas presztízsű lakó- és intézményterületek fejlesztésére nyílna lehetőség. Ez a jelenség a legélesebben a Római-part esetében mutatkozik meg. A hullámterek felszámolása a múltban gyökeredző, meghaladott logikát tükröz. A klímaváltozás jegyében fel kell készülnünk a vízjárás egyenetlenségeinek növekedésére, ami szelídebb, a természetes adottságokhoz alkalmazkodó területhasználatot követel."

A tanulmányterv szerint Budapest egész területén a védvonal az előírásoknak megfelelő állékonysággal és magassági mérettel létesült, de a karbantartását pár szakaszon csak a szükséges mértékben végezték el, így ezeken a részeken az állapota mára már nem tekinthető megnyugtatónak. A dokumentum az azonnali beavatkozást igénylő védvonalszakaszok között említi a III. kerületi Királyok útja-Nánási úton húzódó és az Aranyhegyi patak bal parti töltését. Az elhanyagolt töltés- és műtárgy-karbantartások pótlása a Tarlós-terv előirányzatának egy továbbá részéből bőven megoldható volna.

A magassági méretre vonatkozó előírásokat a 2013. évi dunai árvíz nyomán átírta ugyan a folyók mértékadó árvízszintjeiről kiadott 74/2014. (XII. 23.) BM rendelet, de ez hibás számításokra épül. Az árvíz szintje a Vigadó térnél csak 31 centivel, feljebb, Nagymarosnál pedig 37 centivel volt magasabb, mint az addigi legnagyobb. A legszembetűnőbb különbség Komáromnál volt: 43 centi, Budapesttől a déli országhatár felé pedig ellaposodott a levonuló árhullám, a Bajáig tartó szakaszon 13-27 centi közötti volt a korábbi csúcsokhoz képest mutatkozó vízmagasság. Ennek ellenére a rendelet a mértékadó árvízszintet Budapestnél és a felette lévő Duna-szakaszon jelentősen megemeli: a Vigadó tér és tágabb környéke esetében az emelés 73, feljebb haladva egyre nagyobb emelést írnak elő. Óbudánál 101, a Szentendrei sziget alsó végénél 114, a Szilas-patak torkolatánál 120 centiről beszélnek.

A fentiekre tekintettel a Közgyűlés akkor jár el következetesen és felelősen, ha az előterjesztés jóváhagyása helyett megkövetel a főpolgármestertől egy olyan független cég által készített megvalósíthatósági tanulmányt, ami a 2013-as fővárosi dokumentum által előirányzott fejlesztéseket komplexen összehasonlítja a partélre álmodott Tarlós-tervvel, a teljesség kedvéért kiegészítve a vízparti telkek kerítésének vonalába elképzelt másik mobilgát-alternatívával is, amelytől Tarlós a kisajátítások lebonyolításának időigényes volta miatt húzódozik, noha ez a változat olcsóbb lenne, és kevesebb fa kivágásával járna.

A sietséget a főpolgármester ambícióin kívül semmi sem indokolja. Más kérdés, hogy az ő 40 milliárdos álmának realizálására nincs is pénzügyi fedezet. Ahogy nem volt egy évvel ezelőtt sem, amikor a partéli mobilgát építését - a saját szavai szerint - 15-20 milliárd forintra értékelte, ám tényleges pénzügyi fedezetként csak az a 10 milliárd állt (és áll) rendelkezésre, amit a Fővárosi Közgyűlés a KEHOP-1.4.0-15-2015-00001 számú Támogatási Szerződésben kapott az ilyen uniós forrásokat kezelő Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a "Csillaghegyi öblözet védelme" projekt előkészítése és megvalósítása bruttó költségeire. (A Fővárosi Közgyűlésnek módjában állna megvizsgálni, hogy vajon a támogatási kérelem + mellékletek összeállítója volt-e hanyag, és ezért szerepelt mindössze ilyen alacsony költségigény a projektre, avagy az akkori terv reális volt, de most valakiknek a "hűtlen kezelésre" irányuló előkészülete magyarázza a 3,5-4-szeres többlet költséget.

Mindenesetre azoknak a fejlesztéseknek a megvalósítása, amelyek az idézett 2013-as fővárosi tanulmánytervből következnek, nemcsak olcsóbb, hanem időben kedvezőbb is lehetne, ha első lépésként csak az elhanyagolt töltés- és műtárgy-karbantartásokat végeznék el a Királyok útja-Nánási úton húzódó töltésen túl. Ez a Dunától Nyugatra lakó óbudaiak biztonságának megvédéshez évtizedekre elegendő lenne. Későbbre lehet halasztani a hullámtéren lévő épületek - és romok! - közül a tényleg veszélyeztetettek vagy az árvízi keresztmetszetet csökkentők felvásárlását, egyes telkek kisajátítását célszerűen az óbudai önkormányzat részére. Ezzel párhuzamosan el lehet kezdeni az üdülő-, sport- és zöldterületi igények kielégítésére irányuló fejlesztéseket Óbuda, vagy a kerület és a főváros közös beruházásában, állami és uniós társfinanszírozással. Ezt a programot is több fázisban lehet megvalósítani, a pénzügyi forrásokhoz igazított ütemezéssel.

A tanú 2.0

Ahmed H. az első fokú bíróság ítélete szerint terrorista. Pontosabban: terrorcselekményt követett el, amikor a röszkei határon megafonba beszélt, kővel, vagy valamivel dobálózott, a határ túloldalán álló rendfenntartó erőkre célozva, és tiltott határátlépést kísérelt meg. Mindezért összességében tíz év fegyházra ítélték, ami – ha valódi terrorcselekményről, vagy terroristáról beszélünk – nagyjából arányos büntetésnek számít, a szakértők szerint. Csakhogy Ahmed H. cselekedete korántsem ilyen egyszerűen megítélhető, még az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője is túlzónak találta, mivel a magyar – frissen alkotott törvények kissé kiterjesztett módon értelmezik a terrorizmust.

Félreértés ne essék, nem akarnék én egy terroristát védeni, még a végén én magam is a terrorizmus támogatójává válok, mint ahogy Bárándy Péter is azonnal ebbe a kategóriába került. Persze Bárándy sokkal messzebb merészkedett, mint én: ő elvállalta Ahmed H. védelmét. Miáltal a Fidesz alelnöke szerint azonnal terrorista baráttá változott. (A Fidesz alelnöke, kell-e mondanom, nem más mint Németh Szilárd; munkásököl vasököl, oda csap le ahova köll..) Szóval nem akarnám én ezt a bélyeget viselni – bár, ahogy látom, ez nem az én akaratomon múlik, de azért mégis valahogy fenn, vagy kiakadok az alelnöki szavakon. És én nem akarnám ellenérvként hozni azt, amit Bárándy Péter országgyűlési képviselő fia nyilatkozott, azt tudniillik, hogy a terrorista támogató jelző inkább illik a kormányra, vagy annak pártjára, amely ugye mégis csak szabadon engedte az azeri baltás gyilkost, miközben pontosan tudta, hogy arra otthonában nem a börtön, hanem a kitüntetés vár, mert ha erről beszélek csak szimplán visszavágok, már persze, ahogy az mostanság dívik. A felhorgadásom sokkal inkább szól annak a gondolkodásnak, amelyet a némethszilárdi agy tükröz. Abból ugyanis az derül ki, hogy – szerinte – Ahmed H.-nak lényegében nem járna védőügyvéd. Vagy ha igen, afféle ügyvéd, mint a Tanú című filmben, ahol a védőügyvéd halálbüntetést kér, csak a statuálás kedvéért. (Ugye azt nem feltételezhetem, hogy Bárándy Péter ezt az utat fogja járni…)

Szakadjunk tehát el egy rövid időre Ahmed H.-tól és maradjunk csak ennél az alelnöki –kiterjesztve: fideszes – felfogásnál. Amely szerint a védelem, a normális ügyvédi védelem, csak azokat illet meg, akik beleilleszthetők az ő politikai felfogásukba. Mert, természetesen, megint csak politikáról van itt szó, vagyis arról, hogy Bárándy Péter egykoron a szocialista kormány igazságügyi minisztere volt, ergo ő maga is szocialista, vagyis a szocialisták a terrorizmus támogatói. Mondhatnánk erre, hogy ez végtelenül egyszerű gondolkodásra vall – ami nem lenne méltatlan megfogalmazás Németh Szilárddal kapcsolatban - , de tudjuk: pontosan ez az állampárti - bocsánat: kormánypárti - felfogás. Egyszerű gondolatokkal, egyszerű szavakkal stigmákat ragasztani. Azt értik az emberek. Pláne egy ilyen ügyben, ahol egyszerűen lehet sematizálni, a választók úgy sem mélyednek el az ügy részleteiben. És könnyedén azonosulnak azzal, hogy voltaképpen nem jár mindenkinek ügyvédi védelem.

Bacsó Péter legendás filmje 1969-ben készült. Tíz évig dobozban volt, nem lehetett bemutatni. Ahmed H. tíz év múlva szabadulna…Időben tehát itt tartunk.

Szerző
Németh Péter