Ó, ha Soros lehetnék…

Röstellem, hogy a jelen rezsim jellemzésére folyton a Tanúhoz kell folyamodnom, és valóban kellemetlen lehet, hogy a szerző, Bacsó Péter minden szava hibátlanul illeszkedik a mai magyar közéleti puzzleba. Pedig a rémes 50-es évekről szól, amit ma élünk újra.

Aktuálisan a „civil” törvényt fogadták el, amely valójában a bornírtság emlékműve, az orbáni paranoia füveskönyve.

„Abból kell kiindulni, hogy Dániel kém, áruló és rendőrspicli. Ebből a nézőpontból sem talál semmi gyanúsat a viselkedésében?” – így faggatta Virág elvtárs Pelikán Józsefet, aki semmi gyanúsat nem talált ebben. És erre jött a mai rezsimben is önazonos mondat: „A kémek sohasem dolgoznak úgy, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De épp az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak. Érti már, Pelikán?

A másik óriási erőfeszítéssel próbálja követni ezt a gondolatmenetet. – Nem értem. Azt tetszik mondani, hogy az a gyanús benne, hogy nem gyanús. – Erről van szó – mondja mosolyogva Virág. Pelikán agyában őrölnek a nehéz malomkerekek. – De hát én se vagyok gyanús, és mégse vagyok kém... – mondja tétován. – Honnan tudja? – csap le rá Virág. Pelikán kétségbeesetten körülnéz. – Lehetséges, hogy én kém vagyok? – Minden lehetséges – mondja Virág keményen. – Magából még sok minden lehet, Pelikán, ha nem áll keményen a lábán.” Pelikán keményen állt a lábán – a sajátján, ha mond ez ma valamit.

A kedden elfogadott jogszabály alapján a Pelikánok - egyesületek és alapítványok - 15 napon belül kötelesek bejelenteni a bíróságon „amint az általuk kapott tárgyévi támogatások összege eléri a pénzmosás elleni törvényben meghatározott összeg kétszeresét, azaz 7,2 millió forintot”. Fogalmunk sincs, miért 7,2 millió a határ. Semmiféle kerek összeg nem jön ki valutában. Azaz, hogy mégis: 150 ezer rubel. Nem transzferábilis, csak afféle sima. Az ellenzék persze rég jelezte: az orosz mintára alkotott jogszabály elfogadhatatlan, ahogyan a lex CEU is. De kérdezem: ki a lőtéri kutyát érdekli a civil jogszabály? Abban az országban, ahol az egy főre eső bunkó két fő (Hofi). Ahol az utca embere azt mondja a tévés körkérdésben a CEU-ra, hogy ki kéne már lépni belőle.

Mostantól megbillogozott ügynökszervezetnek minősül az ürgebőrbe varrt támogatással élő minden jogvédő, társadalmi jólétet segítő, a korrupció ellen harcoló csoportosulás, amely idegen pénzt fogad el.

Ne forszírozzuk, hogy az idegen pénz miért nem minősül gyűlölségessé, ha Keletről jön, s miért igen, ha Nyugatról. (Más kérdés, hogy a színmagyar átutalásokkal is lehetnek így megkülönböztetett bajok.) Nem kell viszont beszámítani a 7,2 millióba azokat a támogatásokat, amelyeket az Európai Uniótól származó forrásként költségvetési szerven keresztül kapnak – értelmezzük ezt bármiként is.

Tudnak önök latinul? Mindegy. Summa summarum: a 150 ezer rubelen felül gazdálkodó civilek nem civilek, hanem aljas imperialista ügynökök – lásd fentebb.

Ha én Soros György lennék, vagy éppen más jó kedélyű külföldi mogul, már ma átutalnék 7,2 millió forintot a CÖF-nek, hadd legyenek ők is külföldi ügynökök. Oszt magyarázkodjanak onnét, a maguknak ásott veremből.

Szerző
Veress Jenő

Charles Gati: Tudás és tudatlanság

Új könyv jelent meg idén az Oxford University Press gondozásában. Szerzője Tom Nichols, címe: A szaktudás halála (The Death of Expertise). Nálam hozzáértőbb specialisták alighanem ismertetik majd részletesen a heti- vagy havilapokban, fordításban talán meg is jelenik, de a könyv fő üzenete az én szívemhez is közel áll, nem hagyom szó nélkül.

Az üzenet lényege egy idézet Isaac Asimovtól, aki halála előtt, még a múlt század végén, a „tudatlanság kultuszáról” írt, elsősorban Amerikában. Asimov szerint nem új jelenségről van szó. Az értelmiségellenes tendencia egyfajta történelmi hagyomány Amerikában, amely megfertőzte - és megfertőzi - az ország politikai és kulturális életét. Ez azért van így, mert egy népszerű, de téves fogalom vert gyökeret, amely feltételezi, hogy egy demokráciában „az én tudatlanságom pont olyan értékes, mint a te tudásod.”

Tom Nichols több példával illusztrálja az Asimov idézetet. Az egyik 2014-ből való, amikor az amerikaiak gyakran vitatták Oroszország ukrajnai katonai beavatkozását. Ebben a nagyon is veszélyes helyzetben egy közvéleménykutató intézet kiderítette, hogy hatból csupán egy amerikai találta meg Ukrajnát a térképen, pedig Ukrajna a legnagyobb európai ország. Egyetemet végzett amerikaiak valamivel jobban szerepeltek, közülük négyből egy találta meg Ukrajnát a térképen. Egy másik példa: minden öt felnőtt amerikai közül egy feltételezi, hogy a Nap kering a Föld körül.

A földrajzi tudatlanság következményei igen károsak. Ugyanis minél kevesebbet tudtak a derék amerikai polgárok arról, hogy Ukrajna egyáltalán hol van, annál inkább szorgalmaztak amerikai katonai beavatkozást. Nichols szerint: akik Ukrajnát valahol Dél-Amerikában vagy Ausztrália közelében fedezték fel, azok sürgették leglelkesebben a katonai erő használatát.

Ám még ez is csak a probléma kezdete. A tudatlanok beképzeltsége és befolyása azt is jelenti, hogy elvárják, ugyanolyan komolyan vegyük véleményüket, javaslataikat, konklúzióikat, mint a szakértők véleményét, javaslatait, konklúzióját. Legjobb érvük: a szakértők nem szakértők, hiszen gyakran - egyesek szerint „állandóan” – tévedtek és tévednek. Ez persze túlzás, de ez táplálja az elégedetlenek elégedetlenségét, s ez az alapja a világszerte jelentkező populizmus népszerűségének is.

Nichols joggal hangsúlyozza az internet káros hatását. Ott ugyanis mindenki elmondhatja a magáét, néha név nélkül és következmények nélkül. Gyakran útszéli módon, olyan szavakat és kifejezéseket használnak, amelyeket gyerekeik előtt nem mernének használni. S persze nem csak az internetről van itt szó. Túl sok a rosszindulat, a régebben elfojtott érzelem a mai világban, és túl gyakran hiányzik az ész, a tudás tisztelete. Tessék csak megnézni a hozzászólásokat e kis tárca alatt.

Szerző
Charles Gati

Charles Gati: Tudás és tudatlanság

Új könyv jelent meg idén az Oxford University Press gondozásában. Szerzője Tom Nichols, címe: A szaktudás halála (The Death of Expertise). Nálam hozzáértőbb specialisták alighanem ismertetik majd részletesen a heti- vagy havilapokban, fordításban talán meg is jelenik, de a könyv fő üzenete az én szívemhez is közel áll, nem hagyom szó nélkül.

Az üzenet lényege egy idézet Isaac Asimovtól, aki halála előtt, még a múlt század végén, a „tudatlanság kultuszáról” írt, elsősorban Amerikában. Asimov szerint nem új jelenségről van szó. Az értelmiségellenes tendencia egyfajta történelmi hagyomány Amerikában, amely megfertőzte - és megfertőzi - az ország politikai és kulturális életét. Ez azért van így, mert egy népszerű, de téves fogalom vert gyökeret, amely feltételezi, hogy egy demokráciában „az én tudatlanságom pont olyan értékes, mint a te tudásod.”

Tom Nichols több példával illusztrálja az Asimov idézetet. Az egyik 2014-ből való, amikor az amerikaiak gyakran vitatták Oroszország ukrajnai katonai beavatkozását. Ebben a nagyon is veszélyes helyzetben egy közvéleménykutató intézet kiderítette, hogy hatból csupán egy amerikai találta meg Ukrajnát a térképen, pedig Ukrajna a legnagyobb európai ország. Egyetemet végzett amerikaiak valamivel jobban szerepeltek, közülük négyből egy találta meg Ukrajnát a térképen. Egy másik példa: minden öt felnőtt amerikai közül egy feltételezi, hogy a Nap kering a Föld körül.

A földrajzi tudatlanság következményei igen károsak. Ugyanis minél kevesebbet tudtak a derék amerikai polgárok arról, hogy Ukrajna egyáltalán hol van, annál inkább szorgalmaztak amerikai katonai beavatkozást. Nichols szerint: akik Ukrajnát valahol Dél-Amerikában vagy Ausztrália közelében fedezték fel, azok sürgették leglelkesebben a katonai erő használatát.

Ám még ez is csak a probléma kezdete. A tudatlanok beképzeltsége és befolyása azt is jelenti, hogy elvárják, ugyanolyan komolyan vegyük véleményüket, javaslataikat, konklúzióikat, mint a szakértők véleményét, javaslatait, konklúzióját. Legjobb érvük: a szakértők nem szakértők, hiszen gyakran - egyesek szerint „állandóan” – tévedtek és tévednek. Ez persze túlzás, de ez táplálja az elégedetlenek elégedetlenségét, s ez az alapja a világszerte jelentkező populizmus népszerűségének is.

Nichols joggal hangsúlyozza az internet káros hatását. Ott ugyanis mindenki elmondhatja a magáét, néha név nélkül és következmények nélkül. Gyakran útszéli módon, olyan szavakat és kifejezéseket használnak, amelyeket gyerekeik előtt nem mernének használni. S persze nem csak az internetről van itt szó. Túl sok a rosszindulat, a régebben elfojtott érzelem a mai világban, és túl gyakran hiányzik az ész, a tudás tisztelete. Tessék csak megnézni a hozzászólásokat e kis tárca alatt.

Szerző
Charles Gati