film;Nemes Jeles László;Sunset;

2017-06-14 07:47:00

Nemes Jeles László újra forgat

Az Oscar-díjas rendező kosztümös filmet készít csaknem száz színésszel és 4400 statisztával Sunset címmel az összeomlásról. Az alkotás 2018 nyarán kerül a magyar mozikba.

Egy kalapszalon a VIII. kerületben. Ennyi tudható biztosan Nemes Jeles László új filmjéről, és a főszereplő neve. Jakab Juli már a Saulban is szerepelt, az egyetlen látható női arc volt. Az 1913-ban játszódó történet főszereplője tulajdonképpen az említett helyszín, a Leiter Kalapszalon, mely a pesti Palotanegyedben épült fel. A díszlettervező az a Rajk László, aki a stilizált koncentrációs tábort építette a Saulhoz. Nemcsak az ő neve köszön vissza a Saul stáblistájáról, mivel Nemes Jeles az új filmjében is főként azokkal dolgozik, akikkel az Oscar-díjas filmet is készítette. A Sunset operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője Melis László, sound designere Zányi Tamás, a forgatókönyvet Nemes együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. A produkciós iroda és a producerek is állandó szereplői Nemes életének. Sipos Gábor és Rajna Gábor, a Laokoon Filmgroup producerei elmondták, hogy már több éve dolgoznak a Sunset tervén, alapos előkészület után indult el a forgatás.

Az elmúlt két évben többször is szóba került a sajtóban a szereplőválogatás, hiszen nyilvános castingokat is meghirdettek. Zabezsinszkij Éva casting director irányításával keresték itthon és külföldön a Sunset szereplőit, a válogatásokra csaknem tízezer ember jelentkezett. Végül a csaknem százfős szereplőgárda a magyarok mellett román, lengyel és német színészekből állt össze, de rajtuk kívül mintegy 4400 statiszta is játszik majd. Ennyi ember mozgatása külön logisztikai feladat, koncentrációt és nagyon komoly tervezést, valamint előkészítést igényel. A stáb a forgatás ideje alatt nem nyilatkozik, de a kiadott sajtóközlemény szerint a történetben az árvaházban nevelkedett, fiatal Leiter Írisz kalaposlányként szeretne dolgozni néhai szülei egykori legendás szalonjában, ám a kalapbolt új tulajdonosa, Brill Oszkár elutasítja. Írisz egy idegentől értesül róla, hogy Leiter Kálmán néven él egy bátyja, akinek létezéséről nem tudott. A családja után kutatva a lány sötét titkokra bukkan, és elragadja a bukásához érkezett civilizáció zűrzavara. „A Sunset egy civilizációs bukásról szól. Maga a zuhanás érdekel, amikor egyik pillanatról a másikra minden leesik a zenitről. A Sunset világa kalandos, sokrétegű és egyszerre problematikus, kiszámíthatatlan – számomra ez benne a legizgalmasabb. Nem klasszikus kosztümös drámát rendezek, hanem az élet ritmusát szeretném érzékeltetni.” - mesélt motivációjáról a rendező.

Kulka János is játszik
A Sunset szereplői között Balsai Móni, Bárdos Judit, Czukor Balázs, Fancsikai Péter, Kertész Péter, Kulka János, Lázár Kati, Molnár Levente, Nagy Zsolt, Őze Áron, Székely B. Miklós, Terhes Sándor, Zsótér Sándor, Dobos Evelin, Medvigy Rozi, Moldován Dorottya és Dino Benjamin feltűnik. A főszereplők Jakab Juli és a román Vlad Ivanov.

A filmet a Magyar Nemzeti Filmalap és az Eurimages támogatta, magyar-francia koprodukcióban készül és 2018 nyarán kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában.

„Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film” – mondta Nemes Jeles László, amikor átvette a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat a Saul fia című munkájáért, mellyel megújította a kortárs filmnyelvet. Nemes 2015-ben a cannes-i világsiker küszöbén adott interjújában arról beszélt, hogy „kialakult egy a holokauszttal kapcsolatos fikciós kódrendszer, és ez kizárólag a túlélésről és a hősiességről szól. A túlélők nem láthatnak bele abba, amit azok éltek át, akik meghaltak. Ezt a filmet viszont a saját generációmnak készítettem”. Vági Zoltán, a Saul történész szakértőjének irányításával a film hatására a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár elindította a Saul gyermekei programot, amely az Auschwitz-Birkenauban meggyilkolt gyermekáldozatok nevét szeretné felkutatni, a program fővédnökségét Nemes Jeles László vállalta. Csákvári Géza filmkritikus 2016 februárjában, az idegen nyelvű film kategóriában kiosztható legnagyobb filmes díj után korábban Oscar-díjjal elismert rendezőktől kérdezte meg, mit tanácsolnak Nemes Jeles Lászlónak, mi a teendője egy Oscar-díjas rendezőnek a továbbiakban. Danis Tanovic (Senkiföldje) azt üzente, Nemes sose váljon annyira cinikussá, hogy elvállaljon egy olyan produkciót, amelyben Batman elfenekeli Supermant. Jean-Jacques Annaud (Fekete-fehér színesben) azt mondta, hogy Nemes menjen csak tovább a saját feje után. Susanne Bier (Egy jobb világ) őszinte választ adott: Lászlót ne nyomasszák a hirtelen elvárások, és ha belecsúszik egy gigantikus tévedésbe, büszkén vállalja azt is.

Sipos Gábor producer a díjkiosztó után elmesélte, hogy miközben napról napra emelkedett a tét, a stáb pokolian érezte magát. Rengeteget beszélgettek arról, hogy miért nehéz, ha megkapják a kitüntetést, illetve hogyan lehet feldolgozni, ha mégsem. Sipos hangsúlyozta: az első öröm után el kell távolodni a rivaldafénytől. Tavaly úgy fogalmazott a producer, fontos fokmérő lesz, hogyan mennek tovább közösen az úton. „Vigyáznunk kell egymásra” - mondta.

Nemes Jeles László elmondta, hogy bár elég nehéz az Oscar-díj, "van vagy négy kiló", nem foglalkoztatja, hogy a súlya nyomasztó lesz-e számára. "Berakjuk egy kis vitrinbe, remélhetőleg nem látom minden nap" - mondta.

Nemes Jeles László a díj átvétele után azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a Saul fiával a holokauszt témájáról már mindent elmondott, amit el akart mondani, nem készül több filmet forgatni a shoáról. "Bölcsesség kell és szerencse ahhoz, hogy a következő filmem is hasonlóan sikeres tudjon lenni, de éppen ez az izgalmas" - tette hozzá tavaly.

1,7 milliárd
A Sunset 1,7 milliárd forintot kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól, ennél nagyobb támogatásból csak a Kincsem készült, Herendi Gábor filmje több mint 2,9 milliárd forintból készült. A költségesebb filmek közé Antal Nimród Viszkise került be 1,1 milliárd állami forinttal és Csupó Gábor Pappa Piája 1 milliárddal.