Épített emlékeinkből vajmi kevés maradt ránk elődeinktől. Betudható ez annak, hogy mindenféle hadi utak kereszteződésében vert tanyát Árpád vezér az ő népével, éppen ezért nagy érték a néhány ránk maradt vár, kastély, udvarház. A rendszerváltás előtt és 1990-után is mindig volt önálló hivatala a műemlékek, a nemzeti örökség megóvásának, de mindez ma már múlt idő.
Az Orbán kormány két ciklusos regnálása idején kőkemény érdekek mentén - és nagyon is tudatosan - hajtották végre a műemlékvédelem leépítését. Miközben szépen csengő szólamok hangzottak el a kultúránk védelméről, éppenséggel a "nemzeti" kormány volt az, amely szabad prédává nyilvánította a műemlékeket és a természeti értékeinket.
Nagyon is kézzel fogható anyagi szempontok működtek a háttérben, amelyek kedvezményezettei minden esetben a miniszterelnök egyre gyarapodó családi, baráti, üzleti körei lettek. Látványosan megjött az étvágy a romos állapotban lévő, olcsón megszerezhető kastélyok iránt, amit tovább táplált, hogy az országgyűlés leírhatóvá tette a vállalkozó adójából 30 milliárd(!) forintig a kastélyok helyreállítására fordított összeget.
Szinte ezzel egy időben a kormányzat hirtelen lelkére vette a kastélyokban működő nevelő otthonokban, fogyatékosok intézetében "sínylődők" sorsát, és a körülmények javítására hivatkozva elkezdte az ott lakók kitelepítését. Az a hír járja, hogy Fótról is menniük kell a fogyatékos gyermekeknek, a kilakoltatás után fedett lovarda, uszoda is épülne a felújításra váró kastély mellé. Hasonló kérdéseket vet fel a Világörökség részeként nyilvántartott budai Várban zajló műemlékpusztítás.
Beszélni kell erről, mert látványosan adják-veszik történelmi múltunk még megmaradt emlékeit. Tehetik, mert a valódi helyett mára csak mű emlékvédelem maradt.
