Jó, hát akkor itt fogunk élni

Publikálás dátuma
2017.06.15 07:47

Fotó: /
Gothár Péter kultuszfilmje ma is ugyanarról szól: a szülők alámerülnek és kibekkelnek, a fiúk menekülnének. Megáll az idő.

A Proscenion Drámaszínpad improvizatív alapokon nyugvó, az eredeti filmre mégis nagyban emlékeztető előadást visz gimnáziumi folyosókra. Legutóbb éppen az Apáczaiba. Az ELTE gyakorlóiskolája alapítása óta a versenyistállók közé tartozik, és a színlap tanúsága szerint éppen ez a Papnövelde utcai épület ihlette annak idején a forgatókönyvet, amely több nemzedéket tanított meg arra, hogy az élet legtöbbször kisbetűs. Rosszkedvünk tele volt ez a történet mindig is, mert senki sem szereti, ha egy rendező az orra alá dörgöli: megalkuvó vagy.

„Jó, hát akkor itt fogunk élni” – mondja az anya a film elején. Éppen mire megszokná a disszidensek és a megégett kommunisták és a rendszer ellenzékének hűlt helyét, az utóbbiak közül néhányan amnesztiával szabadulnak az 56-os börtönökből, újra kell gondolni a történelmet. A megtorlások után kényszerkonszolizálódó ország alámerülést és kibekkelést gyakorló felnőttjei nem tudják mire tanítani fiaikat. Hányat is írunk? 2017-et? Ugyan! Megáll az idő, ez itt 1963. novembere (a forradalom leverésének 7. évfordulója), a történet itt folytatódik, az egyre szaporodó kicsinyke – még éppen megköthető - kompromisszumok és a ragacsos presszóasztalok évtizedében. A forgatókönyvnek a maga idejében is kevés szüksége volt áthallásokra (elég volt bedobni Rajnákot iskolaigazgatónak, akinek a nevét mindenki ismerte a 80-as évek elején, lévén az ifipark rettegett vezetője). Egyértelművé vált a nézők számára a társadalmi betagozódás kényszere is, évtizedtől függetlenül.

Proscenion Drámaszínpad
Kati Gábor társulatvezető húsz évesen kezdett el egy diákszínjátszót irányítani. Ebből lett mára a kétszázadik előadásánál tartó drámaszínpad. Konfliktus vs. Kompromisszum című osztálytermi drámafoglalkozásuk a Theather In Education (TIE) módszereit használja. Moliére: Tartuffe című színdarabja kapcsán családi konfliktusok és kamaszkori nehézségek tárulkoznak fel. A foglalkozást 7-12. osztályosoknak ajánlják.

Az Apáczai folyosóján az előadástól izgatott kamaszok és szégyenkező felnőttek sétáltak kifelé. Hiszen film bemutatója idején középiskolás és egyetemista generáció tagjai ugyan részesei lehettek a rendszerváltásnak, most mégis dermedten hajtogatják Őze Lajost idézve, hogy „a szar is le van szarva”, amikor azt látják, hogy a velük szinte egyidős, náluk mégis sokkal gyorsabban és furcsábbra öregedő egykori fiatal demokrata miatt több fiatal fontolgatja az ország elhagyását, mint ahányan az itt maradást. Az előadás kifogástalan. Manírtalan, fiatal színészek (több szerepet is visznek egyszerre), átgondolt jelmezek, 2-3 kellék, a tökéletes díszletként működő folyosók és néhány felborított iskolai pad, és persze a sajnos érvényét nem vesztő történet együtt tanulságos estévé áll össze, csak remélni lehet, hogy minél több iskolába eljut. A nézők között ülő gimnazistáknak eszükbe sem jutott, hogy ez nem mai történet. „Jelesre zárom le, aki itt volt ma” – szól vissza egy diáklánynak tűnő tanár. Nem hiszünk a fülünknek, gyorsan rákérdezünk az örömükben a levegőbe bokszoló diákoknál, magyart és angolt tanít a jó jeggyel üzletelő pedagógus, és csak remélni tudjuk, hogy buktatás nem járt azoknak, akik a meccsnézést választották inkább. Az előadás a Piérre-t alakító Öskü Bálint monológjával zárult, saját gondolatait is beleimprovizálja, így minden alkalommal kicsit másként hangzik:

"Minek maradsz, mit fogsz csinálni? Felkelsz, beblokkolsz a melóban, lehúzol napi 8 órát, ha nem tízet, aztán hazamész, és cisszentesz egy ászokot a kanapén? És ezt életed végéig? Mindezt olyan emberek kedvéért, akik magasról tesznek rád, és hát, Te is rájuk? Mindezt azért, hogy befizesd az adót, olyan embereknek, akik a pofádba vigyorognak, aztán lenyúlják. Persze, ha egyáltalán eljutsz idáig. Dolgozzak óránként ötszázért? Vagy diákhitelből csináljak egy diplomát? Aztán mehetek ugyanoda vissza, csak nyolcszázért? Neked tényleg ez kell? Oké, kint se sokkal könnyebb, de ott legalább nem arról szól minden, hogy hogyan toljunk ki a másikkal, hogy a másik hátán kapaszkodjunk följebb, és ami a legrosszabb, ha kimész itt kell hagynod a barátaidat, a családod. Azért, hogy Londonban mosogass? Ez jó, ez megoldás? Tudod mit? Maradj, jobb is, csak csinálj valamit, ne csak a seggeden ülj, és kussolj." Ennél több aktualizálás vagy kikacsintás nem nagyon található a darabban a filmhez képest. Nincs is rá szükség. A történet minden szava, minden gesztusa érvényes ma is. Jóllehet, a Papnövelde utca '83-ban Eötvös Lóránd volt. Ahogy '63-ban is. Bár '53-ban még Papnövelde volt. Megállt az idő. Az égen néma álló csillagok.

Megáll az idő
Gothár Péter rendezte Bereményi Gézával közös forgatókönyve alapján. Főbb szereplők: Iván Anikó, Znamenák István, Pauer Henrik, Söth Sándor, Őze Lajos. Szállóigék: „Ne ugrálj, ne feltűnősködj!”, „ A szar is le van szarva”, „Le a csecsemőkkel, éljenek a csajok!”, „Ki a mi vezérünk? Malacpofa!” „Éljenek a hülyék, ne legyen semmi!”, „Jó, akkor ezután itt fogunk élni!”, „Bent mi volt? Miért, kint mi volt?”, „Aki kérdez, az faggat”, „Kevert. ezt még ezek sem tudták elrontani.”



2017.06.15 07:47

Az utolsó üzlet: életveszély, kényszer, alku és erkölcs

Publikálás dátuma
2018.11.17 15:17

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Spiró György kérésének engedve készülő regényéből írt színdarabot Závada Pál Az utolsó üzlet címmel, amelynek ősbemutatóját november 23-án tartják a Szegedi Nemzeti Színházban. Közönségtalálkozót szerveztek szerdán a helyi Somogyi Könyvtárban mások mellett az író, a rendező Lukáts Andor, valamint Szávai Viktória és Jakab Tamás színészek részvételével. A regény nincs kész, és a darab sem – hökkentette meg a szép számú közönséget Závada Pál egy kérdésre válaszolva, aki hozzátette: a kettő segíti egymást, mert darabírás olyan tapasztalatokat nyújtott neki, amelyek felhasználhatóak regényírás közben. A darab története 1944-ben játszódik, amikor Magyarország legnagyobb vállalatbirodalmának zsidó származású tulajdonosai az életben maradásukért, a megmenekülésükért üzletet kötnek az másik oldalon álló és egymással is versengő SS-szel és a magyar kormánnyal. Életveszélyben kötnek kényszerüzletet a csepeli Weiss Manfréd-birodalom leszármazottai (a darabban Kohner-családként szerepelnek), és a vagyon átengedése ellenére nem lehetnek biztosak abban, hogy a másik fél megtartja-e ígéretét – vázolta a darab alaphelyzetét a szerző. Lukáts Andor elbeszéléséből kiderült, hogy az olvasópróbákon részt vett az író, aztán „a színészek és a rendező itt maradt a darabbal”. Jófajta együttműködésnek nevezte a Závada Pállal folytatottat, mégis nagy derültség közepette megjegyezte, hogy Csehovval könnyebb együtt dolgozni, mert már nem él. A szerdai próbán érhették meglepetések a szerzőt, mert húznunk kellett a darabból, és az ilyesmit nem szeretik. Az előadhatóság szempontjai ezt megkövetelik – ismerte el Lukáts Andor. Závada erre reflektálva elmondta, hogy a szerzői és a színházi szándékok egy irányba mutatnak, ami számára megnyugtató. A rendező szerint alapvető erkölcsi kérdéseket boncolgat és jár körbe Az utolsó üzlet. A darabban a dúsgazdag vállalatbirodalom örököseinek megvan a pénzük, és ezzel a lehetőségük, hogy veszélyhelyzetben, egy alku keretében mindent hátrahagyva repülőre szálljanak. – Ám a darabban elhangzik egy nagyon fontos kérdés: hogyan mentse az életét, akinek nincs pénze. Mindennek hátterét Jakab Tamás azzal is megvilágította a vázolt üzlet során ötven embernek egérutat hagytak, de hatszázezer zsidó származású ember bent maradt a kelepcében. Závada Pál elismerte, hallott olyan véleményt, hogy a darab akár a hazai antiszemita érzelmek felkorbácsolására is alkalmas lehet, de ettől nem tart. Az erkölcsi áldozathozatal éppen úgy a része a színműnek, mint az üzleti érdek és érzék – nyomatékosította. Izgalmas ősbemutatónak nézünk elébe.
2018.11.17 15:17
Frissítve: 2018.11.17 15:17

Megindító Mozart Magyarországon

Publikálás dátuma
2018.11.17 13:33
VIRTUÓZ MEGSZÓLALÁS - Az előadásból kiemelkedett Baráth Emőke kristálytiszta gyönyörű szopránja
Fotó: / BÖRÖCZ BALÁZS
Két nagyszabású Mozart-művet adott elő Müpában a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar. Legnagyobb megelégedésünkre adtak okot a hallottak.
Mozart utolsó szimfóniáját nem véletlenül nevezték el a főistenről, Jupiterről, a zenekedvelők. Valóban grandiózus mű, a szimfónia műfaja által kínált kereteket 1778-ban - és még néhány évtizedig - nem lehetett gazdagabb zenei tartalommal megtölteni. Talán ez is magyarázhatja, hogy bár még több mint három évet élt a zeneszerző a komponálása után, több szimfóniát már nem írt. A régi hangszereken játszó Orfeo zenekar kissé elfogultan kezdett hozzá az interpretációjához, de kisebb hibák hamar elmúltak, és a hangzás is kiteljesedett. Talán kissé túl puhának is tűnt, de a karmester működése nyomán a különböző dallamok, szólamok jól érzékelhetően egészítették ki egymást, ha kellett vitatkoztak, ha kellett összesimultak, áttetszővé téve a tétel szerkezetét. Szép volt a lassú tétel, táncolni lehetett volna a harmadik tétel dallamára. A zárótétel azonban az, ami a mű igazi jelentőségét megadja: a rendkívül bonyolult szövésű textúrához hasonlót addig csak Bach volt képes alkotni, például utolsó befejezetlenül maradt művében, A fuga művészetében. Mozart azonban a klasszicista formai elemeknek is megfelelteti művét, és ismét azt kell mondanunk, a zenekar pontos beszámolót nyújtott a belső összefonódásokról, miközben – mint ahogy a mű előadása során mindvégig – nem feledkezett meg az elsődlegesen feltűnő érzéki tartalomról, egyszerűbben szólva a szép, élvezhető zenélésről sem. Egyet kellett értenünk egyik társunkkal a közönségből, aki a záróhangot követő hirtelen csendbe bekiabálta: brávó. A c-moll mise nagyléptékű alkotás. A Requiemhez hasonlóan – bár csak egy-két tétel erejéig - ez is befejezetlen maradt, maga Mozart is töredékes formájában adta elő Salzburgban. Manapság legtöbbször csak a fenn maradt részeket játsszák, most azonban egy teljessé tett változatot hallottunk. A bachi és händeli mintákat is követő műben jelentős az énekkar szerepe, a Purcell Kórus az évtizedek óta megszokott magas színvonalon látta el feladatát, egységesen, szép tónussal szólt. Természetesen továbbra is első rangúan játszott a zenekar, kiváló fafúvós szólistákkal, és remekelt az üstdobos itt is. Az énekes kvartett tagjaira nem egyenlő mértékű feladatok jutnak, legtöbbet a két szoprán énekel, a tenor egy tercettben, és a záró Bendictus négyesében kap szerepet, ahol a basszus is szóhoz jut. A minden elemében kiváló előadásból is kiemelkedtek Baráth Emőke megszólalásai, kristálytiszta, gyönyörű szopránja, tökéletes technikája, amellyel a virtuóz futamokat kiénekelte önmagukban is jelentős, megindító zenei élményt adtak. Szutrély Katalin kevésbé nagyszerűen, de lényegileg jól állt helyt áriájában és az együttes számokban, a férfiak is hozták az ide szükséges formát. Megérdemelten szólt a végén a hosszas taps. Info:  Mozart Jupiter-szimfónia c-moll mise Baráth Emőke, Szutrély Katalin, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, karmester: Vashegyi György 2018. november 15., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2018.11.17 13:33
Frissítve: 2018.11.17 13:33