Publicisztika;ítélet;büntetőper;Daher Pierre;

2017-06-15 07:16:00

Bántalmazott és rágalmazott a volt fideszes képviselő

Másodfokon is bűnösnek mondta ki a bíróság Daher Pierre, volt fideszes honatyát, az edelényi és izsófalvi kórház jelenlegi igazgatóját, amiért négy évvel ezelőtt a kazincbarcikai kórház igazgatójaként durván megrángatta Czipfelné Krisztián Katalin, a helyi kórház megmentésére alakított civil mozgalom egyik képviselőjének karját.

Az asszony arról érdeklődött volna, valóban bezárnak-e egyes részlegeket az intézményben, ám ez felbőszítette a vezetőt. Daher Pierre tettét súlyosbítja, hogy később egy interjúban nyilvánosságra hozta azt az orvosi titoknak minősülő tényt, miszerint az asszony korábban pszichiátriai kezelésben részesült, így nem csak a könnyű testi sértés, de a a rágalmazás vétségét is elkövette.

Első fokon egy év próbára bocsátották, tegnap viszont a Miskolci Törvényszék bűnösségének kimondása mellett megrovásban részesítette: ez a „bélyeg” három évig szerepelni fog a bűnügyi nyilvántartásban. A sértett asszony a Népszavának azt mondta: teljes erkölcsi elégtételt kapott, sérelmi díjként azonban polgári perben egymillió forintot és perköltségeinek megtérítését követeli majd a volt fideszes országgyűlési képviselőtől.