NAV;Czeglédy Csaba;

2017-06-15 10:40:00

Előzetesbe kerülhetnek Czeglédyék

A Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön indítványozta a nyomozási bírónak, hogy rendelje el egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatott a főügyészség szóvivője.

Tegnap a PestiSrácok írta meg, hogy a megyei NAV igazgatóság nyomozói több helyszínen tartottak házkutatást és hat embert őrizetbe vettek, majd költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Czeglédy Csaba MSZP-s képviselő szombathelyi irodáját kedden ügyész jelenlétében feltörték, majd a baloldali politikust a rendőrök társaival együtt a szegedi NAV épületébe vitték kihallgatásra, ahol őrizetbe vették őket. 

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje közleményben jelezte, hogy amennyiben ez is egy a korábbi évek és a közelmúlt politikailag megrendelt rendőrségi akciói közül, akkor azoknak kell felelniük, akik ebben részt vettek. Botka mindazonáltal felkérte az MSZP Etikai Bizottságát, hogy vizsgálja ki az ügyet, a párt vezetését pedig arra kérte, hogy függessze fel az ügyvédi irodával kötött keretszerződését, amíg az ügy nem rendeződik.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke az ATV műsorában bár helyesnek nevezte Botka döntését, mégis azt állította, hogy Czeglédyt azért vitte el a NAV, mert "legkeményebb, leghatározottabb szocialista ügyvéd", aki perek százait nyerte a Fidesz ellen. "Pechje, hogy lehetett mivel támadni, és kellően ismert" - fejtette ki, azt sugallva, hogy politikai koncepciós eljárás zajlik a képviselő ügyében.

A szombathelyi szocialisták kiállnak Czeglédy Csaba mellett

A szombathelyi közgyűlés MSZP-DK-Együtt-Éljen Szombathely! alkotta frakciója kiáll Czeglédy Csaba frakcióvezető mellett, bízik az ártatlanságában és alaptalannak tartja meggyanúsítását - jelentette ki Ipkovich György, Szombathely volt szocialista polgármestere, a frakció tagja csütörtökön a városi közgyűlés ülésén, napirend előtti felszólalásában.

Közölte: abban az ügyben, amely miatt a frakcióvezetőt kedden különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával őrizetbe vették, már három éve folyik közigazgatási eljárás, de eddig egyetlen elmarasztaló határozat sem született, a mostani hirtelen őrizetbe vételt éppen ezért koncepciózusnak tartják. Hozzátette, a párton belüli etikai eljárást természetesen megindítják, erre első fokon a helyi szervezet jogosult.
Ipkovich György a közgyűlés ülésén úgy fogalmazott: megindult a választási kampány, amelynek szerinte "ez lehet az egyik Nokia-dobozos ügye". A szocialista képviselő úgy fogalmazott: azzal, hogy Czeglédy Csabát - aki az MSZP szombathelyi elnöke és egyben helyi kampányfőnöke is - "kivették" a közgyűlési frakcióból, politikai ellenfelét, a fideszes Hende Csabát igyekeztek kedvezőbb helyzetbe hozni.

Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselője, aki meghívott vendégként vett részt a közgyűlés ülésén, személyes megszólíttatása miatt kért szót. Visszautasította a feltételezést, hogy a Czeglédy Csaba ügyében eljáró hatóságok bármiféle koncepciót, politikai megrendelést követnének. 

 

Az MTI híre az előzetes letartóztatás kezdeményezéséről:

Szanka Ferenc, a főügyészség szóvivője közölte, a gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy - a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő - szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól. Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg. 

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

A főügyészség kilenc gyanúsított - köztük Czeglédy Csaba, közvetlen munkatársai, a bűnszervezet középső és alsó szintjein elhelyezkedő cégek vezetőinek - előzetes letartóztatására tett indítványt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának, mert fennáll az öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének, illetve annak a veszélye, hogy szabadlábon kísérletet tennének az eljárás meghiúsítására - tudatta a csoportvezető ügyész.

Az előzetes letartóztatás elrendeléséről még csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság.