Halálra ítéltek harminc embert Kairóban

Egyiptomban 30 embert ítéltek halálra a volt főügyész, Hisham Barakat két évvel ezelőtti meggyilkolása miatt. 

Barakat több ezer iszlamista perében ítélkezett a Muzulmán Testvériség kormányzatának 2013-as megtöntését követően. A főügyész autójára bombát dobtak 2015 júniusában, Barakat a kórházban halt bele sérüléseibe. Legalább nyolc másik ember is megsérült a robbanásban. 2013 óta ő volt a legmagasabb rangú személyiség, aki ellen merényletet követtek el. Egyiptom a Hamász palesztin szervezetet és a Muzulmán Testvériséget gyanúsította a támadás elkövetésével. Tavaly az egyiptomi belügyminisztérium közzétett egy videót, amelyen több ember is vállalta a merénylet végrehajtását, s „bevallották” azt is, hogy Gázában kaptak kiképzést. Utóbb kiderült, hogy valószínűleg kínzásokkal csikarták ki a vallomásokat – írta a BBC.

A 30 halálos ítéletet a legmagasabb rangú egyiptomi vallási vezetőnek, a nagymuftinak is jóvá kell hagynia. Ám az elítéltek ebben az esetben is fellebbezést nyújthatnak be.

Szerző

Tűzvész Londonban - Ezrek tüntettek a Downing Streetnél (Fotók!)

Publikálás dátuma
2017.06.17. 23:07

Több ezren tüntettek szombat délután Londonban a miniszterelnöki hivatalnak otthont adó Downing Street előtt, Theresa May brit miniszterelnök lemondását követelve. A tiltakozók szerint a konzervatív párti kormány és a Kensington and Chelsea kerület konzervatív vezetésű tanácsa nem tett megfelelő lépéseket a kerület északnyugati szélén a 24 emeletes Grenfell Tower toronyházban pusztító szerdai tűzvész károsultjainak megsegítésére. Ezt szombat délutáni nyilatkozatában Theresa May is elismerte.  KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! FOTÓK: Jack Taylor/Carl Court/Getty Images

A kormányfő a tüntetés idején hivatalában fogadta a hajlék nélkül maradtak képviselőit, az áldozatok hozzátartozóit és a helyi civil szervezetek aktivistáit. A tucatnyi tagból álló küldöttség szószólója a megbeszélés után a helyszínen lévő újságíróknak elmondta, hogy az elmúlt 48 órában összesen két és fél órán át tárgyaltak a kormányfővel. Részleteket nem árult el, mondván: a delegáció először az érintett helyi közösséget tájékoztatja.

Theresa May a találkozó után kiadott nyilatkozatában dicsérte a sürgősségi szolgálatok, az egészségügyi szolgálat és a helyi közösségi szerveződések hősies helytállását, ugyanakkor elismerte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak a katasztrófa utáni első órákban nyújtott hatósági támogatás és információszolgáltatás "őszintén szólva nem volt kielégítő". A miniszterelnök közölte: meghallgatta az aggályokat, és azonnali széleskörű intézkedésekre adott utasítást a hozzátartozók és a túlélők megsegítésére.

May szerint az előző nap létrehozott 5 millió font (csaknem 1,8 milliárd forint) értékű kormányzati alap felhasználása már meg is kezdődött, az összegből a károsultak ruhát, élelmiszert, egyéb alapvető fontosságú cikkeket vásárolhatnak. Theresa May megígérte, hogy ha további anyagi forrásokra lesz szükség, a kormány azt is biztosítani fogja. A kormányfő közölte: háromhetes határidőt szabott a tűzvészben megsemmisült lakások lakóinak tartós és lehetőleg eddigi lakhelyükhöz közeli elhelyezésére, és szombaton elrendelte, hogy a hatóságok naponta tájékoztassák őt az ebben elért haladásról.

Theresa May szombaton elrendelte azt is, hogy a teljesen kiégett Grenfell Towerhez hasonló lakóépületek tűzbiztonsági állapotát a hatóságok sürgősséggel vizsgálják felül, és e vizsgálat eredményeiről is személyes tájékoztatást kért.

Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült az 1960-as és az 1970-es években a lakáshiány enyhítése végett, és többségükben most is laknak.

A londoni kormányzati negyed főutcáján, a Whitehallon tartott szombat délutáni tüntetésen legalább háromezren vettek részt. A demonstrációt eredetileg azért szervezték a Facebook közösségi portálon, hogy tiltakozzanak a Konzervatív Párt és a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) tervezett kormányzati együttműködése ellen.

A konzervatívok a június 8-án tartott előrehozott választásokon elvesztették abszolút többségüket az alsóházban, és a DUP tíz képviselőjének külső támogatásával - formális koalíció nélkül - kívánják biztosítani a törvényjavaslatok elfogadásához szükséges számú voksokat.

A tüntetés szónokai azonban elítélték és elégtelennek minősítették a katasztrófára adott kormányzati és helyhatósági válaszlépéseket is.

Szombaton felfüggesztették a városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak közlekedését, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és a kiégett házból a szél törmeléket hord a pályákra. Felmerült olyan aggály is, hogy a tűzvészben meggyengült szerkezetű magasház stabilitását veszélyeztetheti a metrószerelvények keltette talajrezgés.

Stuart Cundy, a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka, aki a 127 lakásos toronyházat szinte teljesen megsemmisítő tűz rendőrségi vizsgálatát vezeti, szombat délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrséghez eddig 58 olyan emberről érkezett bejelentés, akik a tűzvész éjszakáján a Grenfell Towerben tartózkodtak és azóta nincs róluk hír. "Sajnálatos módon azt kell feltételeznem, hogy nem élnek" - közölte a rendőrtiszt. Hozzátette: csak remélni tudja, hogy a halálos áldozatok száma már nem emelkedik.

Cundy rendőrparancsnok kérte azokat, akiknek a tűzvész éjszakáján sikerült kimenekülniük a Grenfell Towerből, de erről nem tájékoztatták a hatóságokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel. "Nem az érdekel, hogy miért nem jelentkeztek eddig, csak azt akarom tudni, hogy biztonságban vannak" - fogalmazott a Scotland Yard tisztje. Hozzátette: a toronyház átkutatása és az áldozatok maradványainak elszállítása "heteket vagy ennél is hosszabb időt" vehet igénybe.

Szerző

Kiderült, miért égett le olyan gyorsan a toronyház Londonban

Publikálás dátuma
2017.06.17. 20:48
FOTÓ: Jack Taylor/Getty Images
A szerdai londoni toronyháztűznek 88 halálos áldozata lehet, a rendőrség ugyanis eddig 30 holttestet talált meg, és további 58 embert eltűntként tartanak nyilván, akikről azt feltételezik, hogy meghaltak - közölte Stuart Cundy, a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka szombat délután. Egy oknyomozó riport közben kiderítette, hogy a toronyház felújításakor egy nem tűzálló burkolatot választottak, ami 2 fonttal volt olcsóbb a tűzállónál, az épület ezért tudott 3 óra alatt teljesen leégni. A toronyház lakóinak pénteki tüntetése után szombaton több ezren követelték Theresa May brit kormányfő lemondását a miniszterelnöki hivatalnak otthont adó Downing Street előtt. A tüntetésről készített galériánkat ide kattintva nézheti meg!

A vizsgálatot vezető rendőr korábban már elmondta, előfordulhat, hogy nem sikerül majd mindenkit megtalálni és azonosítani, aki a házban veszítette az életét.

A BBC információi szerint összesen 70 eltűnt ember is lehet. A vizsgálat továbbra is lassan halad, és több hét telhet el addig, míg sikerül befejezni a munkálatokat.

A The Guardian kutatásai alapján a tűz gyors terjedését az okozta, hogy a toronyház két évvel ezelőtti felújításakor a kivitelező két lehetőség közül az olcsóbb, de gyúlékony, alumínium kompozit külső burkolatot választotta. A tűzálló kivitel négyzetméterenként két fonttal lett volna drágább. A kivitelező a honlapján azzal hirdeti magát, hogy több mint 400 toronyházat újítottak már fel.

May lemondását követelték

Több ezren tüntettek  Theresa May brit miniszterelnök lemondását követelve, mert a tiltakozók szerint a konzervatív párti kormány és a Kensington and Chelsea kerület konzervatív vezetésű tanácsa nem tett megfelelő lépéseket a tűzvész károsultjainak megsegítésére. Ezt szombat délutáni nyilatkozatában Theresa May is elismerte. A kormányfő a tüntetés idején hivatalában fogadta a hajlék nélkül maradtak képviselőit, az áldozatok hozzátartozóit és a helyi civil szervezetek aktivistáit. A tucatnyi tagból álló küldöttség szószólója a megbeszélés után a helyszínen lévő újságíróknak elmondta, hogy az elmúlt 48 órában összesen két és fél órán át tárgyaltak a kormányfővel. Részleteket nem árult el, mondván: a delegáció először az érintett helyi közösséget tájékoztatja.

May elmondta, hogy az előző nap létrehozott 5 millió font (csaknem 1,8 milliárd forint) értékű kormányzati alap felhasználása már meg is kezdődött, az összegből a károsultak ruhát, élelmiszert, egyéb alapvető fontosságú cikkeket vásárolhatnak. A kormányfő közölte: háromhetes határidőt szabott a tűzvészben megsemmisült lakások lakóinak tartós és lehetőleg eddigi lakhelyükhöz közeli elhelyezésére, és szombaton elrendelte, hogy a hatóságok naponta tájékoztassák őt az ebben elért haladásról. May szombaton elrendelte azt is, hogy a teljesen kiégett Grenfell Towerhez hasonló lakóépületek tűzbiztonsági állapotát a hatóságok sürgősséggel vizsgálják felül, és e vizsgálat eredményeiről is személyes tájékoztatást kért.

Pénteken kezdődött a tüntetés

Péntek este már elkeseredetten tiltakoztak a toronyház egykori lakói a kensingtoni kerületi tanács bejáratánál. A környékbeliek azt akarják elérni, hogy az önkormányzatot zárják ki a szerencsétlenség vizsgálatából. A lakók ugyanis az elmúlt 2 évben nyolcszor kértek segítséget a tűzveszélyes épület átalakításához, de a tanács nem foglalkozott velük, és a tüntetők szerint most az önkormányzatnak a vizsgálati eredmények eltussolása lenne az érdeke.

A tüntetők Theresa Mayt már akkor sem kímélték: válogatott sértéseket kiabáltak neki, amelyek közül a legenyhébb az volt, hogy „gyáva féreg”. May ezután nem is állt ki a választók elé, csak a Reutersnek adott egy előre megbeszélt interjút, melyben 5 millió font segélyt ígért a rászorulóknak.

„Biztosítani szeretnénk ezeknek az embereknek az elhelyezését, lehetőleg helyben vagy a szomszédos negyedekben. Lehet, hogy néhányan London más részeire szeretnének menni, mert ott vannak a barátaik, rokonaik. Gondoskodunk arról, hogy három héten belül új lakást kapjanak, és legyen hova hazamenniük” – idézte Mayt a Hír Tv.

Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült az 1960-as és az 1970-es években a lakáshiány enyhítése végett, és többségükben most is laknak.



Szerző
Frissítve: 2017.06.18. 12:53