Újpest;Fradi;OTP Bank Liga;

2017-06-21 07:51:00

Már a 2. fordulóban összecsap az Újpest és a Fradi

Az új kiírásban már a 2. fordulóban megrendezik az OTP Bank Liga legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását, az Újpest–Ferencvárost.

Alig néhány héttel az NB I legutóbbi szezonjának május végi befejezése után tegnap máris kisorsolták a július 15-én rajtoló következő élvonalbeli idény menetrendjét. A meccsnapok igen, a pontos kezdési időpontok viszont egyelőre nem ismertek (erről a Magyar Labdarúgó-szövetség a mérkőzéseket közvetítő M4 Sporttal egyeztet – a szerk.). A tervek szerint jövőre június 2-án, illetve ha a nemzeti válogatott kijut a 2018-as oroszországi világbajnokságra, május 19-én érhet véget a pontvadászat.

A Budapest Honvéd sikerét hozó előző évadhoz hasonlóan ismét 33 fordulót játszanak a csapatok. A hivatalos játéknap továbbra is szombat, ám az Európa-liga csütörtöki mérkőzésein érdekelt három klub, a Videoton, a Vasas és a Ferencváros – ameddig versenyben van a nemzetközi porondon – vasárnaponként játszhat.

Böngészve a kínálatot látható, hogy az első komoly rangadót a második játéknapon rendezik: akkor az Újpest a napokban gőzerővel az EL első megmérettetéseire készülő FTC-t fogadja. A találkozónak külön érdekességet kölcsönözhet, hogy amennyiben a zöld-fehérek továbbjutnak az európai sorozatban, úgy a 2. kör visszavágója után alig néhány nappal lesz jelenésük Újpesten. A lilák pályaválasztása egyúttal azt is jelenti, hogy a liga legutóbbi szezonjához képest ezúttal az Újpest fogadhatja kétszer saját közönsége előtt riválisát.

Ugyanakkor lesznek olyan csapatok, melyek még vendéglátóként sem élvezhetik a hazai pálya előnyét, hiszen a stadionépítési munkálatok miatt nem saját pályájukon szerepelnek majd. A legutóbbi bronzérmes Vasas például az Újpesttel azonos arénában – várhatóan a Megyeri úti stadionban – játssza hazai mérkőzéseit, akárcsak a Felcsúton pályára lépő Videoton és a feljutó Puskás Akadémia, valamint a Nagyerdei Stadionon „osztozó” Debrecen és a DVTK – a sorsolás elkészítésénél ezt is figyelembe vette a hazai szövetség. A diósgyőriek honlapja egyébként tegnap arról tájékoztatott, hogy programütközés esetén elképzelhető, hogy alkalmanként mégsem a cívisvárosban, hanem Mezőkövesden, esetleg Balmazújvárosban fogadják ellenfelüket addig, míg 2018 tavaszán át nem adják megújuló arénájukat. A „szomszédolók” köre viszont még így sem teljes: azt már korábban tudatta a Honvéd, hogy a bajnokcsapat az őszi idényben futballozik utoljára az átalakítás előtt álló Bozsik-stadionban, mert a tavaszi folytatásra már a másodosztályú MTK Budapest pályáján játszanak.

Bárhol is rendezik a meccseket, a menetrend immáron adott, már csak az a kérdés, hogy a legutóbbi idényhez hasonló izgalmas bajnoki versenyfutás, vagy úgy általában minőségi futball lesz-e a magyar futballpályákon.

Az NB I júliusi programja

1. forduló, július 15-16

Budapest Honvéd–Haladás

Vasas–DVTK

Videoton–Balmazújváros

Ferencváros–Puskás Akadémia

Paks–Újpest

Debrecen–Mezőkövesd

2. forduló, július 22–23.

Mezőkövesd–Paks

Újpest–Ferencváros

Puskás Akadémia–Videoton

Balmazújváros–Vasas

DVTK–Budapest Honvéd

Haladás–Debrecen

3. forduló, július 29–30.

Budapest Honvéd–Balmazújváros

Vasas–Puskás Akadémia

Videoton–Újpest

Ferencváros–Mezőkövesd

Paks–Debrecen

Haladás–DVTK