Tisza;WWF;Nagy Ugrás;

2017-06-21 13:28:00

Nagy, közös csobbanás a Tiszában

Több mint egy évtizedes hagyomány egy nagy, közös csobbanással ünnepelni az európai folyókat és vizes élőhelyeket. Idén a WWF szervezésében Magyarország ismét csatlakozik a kihíváshoz, és az ország településeit ugrásra szólítja. A WWF Magyarország központi eseménye Tiszalökön lesz, a PET Kupa hajóinak beérkezése után.

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson (Big Jump Europe) 2005-ben több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.

A WWF a tavalyihoz hasonlóan idén ismét felhívást tett közzé Magyarország települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat 2017. július 9-én. A résztvevő települések vagy közösségek között verseny indul, hogy kiderüljön, a Nagy Ugrás hol veti a legnagyobb hullámot. Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra.