Bulvár;per;ügyész;Lagzi Lajcsi;

2017-06-22 10:08:00

Ügyészcserét követel Lagzi Lajcsi

Galambos Lajos az eljáró ügyész leváltását követeli, mert véleménye szerint elfogult vele szemben, és a sajtóban folytat ellene hadjáratot – írja a Ripost. Dr. Gyugyi Csilla megbízott főügyészségi osztályvezető ugyanis a Hír Tv Riasztás című műsorában beszélt arról, hogy a nyomozás során kiderült: a föld alatti kábel, a kartonfal mögötti méretlen főelosztó, a gyanús bekötések átgondolt megoldások voltak, egészen 1993-94-től kezdve alkalmazták őket.

Több tízezer oldalt tesz ki az a paksaméta, amiben a vallomások, fényképek és szakértői vélemények bizonygatják, Lajcsi tényleg lopta a vizet, az áramot és a gázt. „A nyomozás során az derült ki, hogy igen átgondolt megoldásokat tartalmazó művelet volt, és elég hosszú időn keresztül alkalmazták, hiszen már 1993–94-től kezdődően jöttek létre ezek a megoldások” – mondta az adásban dr. Gyugyi.

Mint ismert, Lajcsit azzal vádolják, hogy összesen 50 millió forint értékben lopott áramot, gázt és vizet, rajta kívül tíz ember ül a vádlottak padján, köztük Lajcsi felesége, Boglárka is. Mellettük négy tulajdonostársuk, illetve több közműszolgáltató ellenőre is, mert kenőpénzeket fogadtak el. A zenész az első perctől kezdve azt állítja, hogy koncepciós per folyik ellene, az ügyészség vádjai azonban szintén igen meggyőzőnek tűnnek.

Lajcsi szeretné, ha ősszel már nem a jelenlegi ügyész képviselné a vádat a büntetőperben. Annyit mondhatok – közölte a lappal -, hogy nem tudom, milyen felvételeket mutattak be a műsorban, mert ezeket elém senki nem tárta korábban. Az ügy során már többször megesett, hogy manipulált bizonyítékokkal igyekeztek alátámasztani a koncepciót, amivel engem be akarnak sározni, így nem kizárt, hogy most is ez történik. Ha rajtam múlik, az ügyészt kizáratjuk, mert egyértelmű az elfogultsága – mondta Galambos.

Ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián szerint példátlan eset történt, ezért megfontolják, hogy a nemzetközi bírósághoz fordulnak az ügyben. Az ügyvéd szerint a riport alkalmas volt arra, hogy negatívan befolyásolja Lajcsi megítélését.

További részleteket itt talál.