Előfizetés

Tüzes ló - Meztelen tüdő

- Mehet vetkőzni… - pattantak a szavak, mintha a felkiáltójelet még a tejüveges ajtó zárjának kattanása előtt a folyosóra zárta volna a magas, őszes hajú férfi. Előtte még visszaadta az iratokat, s miközben széles háta eltűnt az iroda mélyén, már hallani lehetett, ahogy újra a bentieknek beszél, véget nem érőn. Személyében más értelmet nyert a pletykás vénasszony kifejezés, a „Juli néni, Kati néni, letye-petye lepetye”.

Azon gondolkodott, mi lehet a férfi neve, mihez illenének leginkább e dallamos verssorok. Károly biztosan nem, egy Károly nem lepetyeg, miként egy István, László vagy Péter sem. A Kende és Levente majdnem ott van, s bekúszik a képbe az Elek, az Elemér és az Etele is, de végül egyik sem az igazi.

Az ügyeleti beosztásban aztán megnézte. Sándor volt, egy sima Sándor.

A „női öltöző” egy faajtóval elkerített folyosórész, az épület legalább kétszáz éves. Vetkőzött, ahogy parancsolták, de hogy hová tegye a pólót, arról fogalma se volt. Két fogas virított a falon, mellettük egy tábla, hogy ne hagyja értékeit őrizetlenül, mert nem vállalnak értük felelősséget. Jobb híján hengerbe gyűrte, és betette a táskájába.

Keresztbe fonta maga előtt a karját. Egyedül volt a rideg épületrészben, az ódon falak hűvöse inkább jól esett, semmint borzongatónak tűnt. Mégis úgy érezte, mintha fázna. S közben a két ajtón keresztül is hallotta, amint az őszes férfi nagy hangon mesél valamiről a többieknek, levegőt sem véve.

Teltek a percek, a falnak dőlt, aztán gyorsan visszaegyenesedett. Megijedt, nehogy elkapjon valamit. Azon mélázott, vajon meddig őrzi meg egy ilyen fal valakinek a bőrlenyomatát. Lehet, hogy az apja pont ugyanitt ült néhány éve, s ha jó helyen dől hátra a saját bőrével, épp arra a helyre tapad. Tetszett az ötlet, hogy ha másképp nem is, legalább így újra összekapcsolhatja őket tér és az idő.

A töprengésből egy tagbaszakadt nő riasztotta fel. Jó illatú volt, tele tetoválásokkal. Gondolta, amíg sorra kerül, szépen végignézi a karjára varrt feliratot, hátha a gótikus betűk egyszer csak értelmet nyernek, s kiadják például, hogy „Szeretlek, Sanyi”.

- Engem a férjemen kívül más férfi ne nézegessen, ha az ősz hajú vizsgál, nem vetkőzök – morrant fel az asszony váratlanul.

Először azt hitte, hülyéskedik. De aztán olyan meggyőzően fortyogott tovább arról, hogy tisztességes nő idegen férfiak előtt nem vetkőzik, pláne, ha nem is orvosok, nemhogy pucérra, de még félpucérra se, hogy közbeszólt.

- De hát ez egy tüdőszűrő… Csak a bordák látszanak. Meg valami sejtelmes szürke lebeny, elmosódó foltok, egy bizonytalan térkép, amiből csak szakavatott szem tudja kiolvasni a kórt, isten ne adja...

- Nem érdekel engem. Ki tudja, mire képesek ezek a műszerek!? Lehet, hogy le is videóznak közben, aztán kettőt se pillantok, és egy szexoldalon találom magamat! Az uram elvágná a nyakamat, az biztos – mérgelődött.

Nyílt az ajtó, megjelent egy középkorú nő, s azt mondta, mehet az első. Ő jött hamarabb, ő ment először. Miközben a hideg fémes lapnak dőlt, nagyon vigyázott, hogy a beszívott nagy levegő bent maradjon, s ki ne pukkanjon valahol csintalanul.

Hol marad a népszavazás?

Ez év január közepén egy fiatalokból álló független civil csoport - borsot törve a kormányzó és a fővárost is uraló hatalom orra alá, s egyben az állóvízben dagonyázó ellenzéki pártoknak is utat mutatva - aláírásgyűjtésbe kezdett egy budapesti helyi népszavazás kiírása végett. A lécet magasra tették: a 2024-es olimpia rendezési jogáért benyújtott pályázat visszavonatása volt a tét.

A törvény szabta határidő szoros volt: 30 nap alatt kellett a magukat Momentum Mozgalomnak nevező fiataloknak 138 ezer érvényes aláírást összegyűjteniük. Őszinte lelkesedésük hatalmas sikert aratott: már az első napokban közel 50 ezer aláírást gyűjtöttek össze. A várható eredményből való részesedés lehetősége még az addig lapuló pártokat is felbátorította. Sorra settenkedtek elő rejtekhelyeikről, néhány ezer aláírást hozva magukkal.

A határidő utolsó napján a Momentum a szükséges 138 ezer aláírás helyett 266.151 aláírást nyújtott be ellenőrzésre. Az aláírások mennyiségétől megrémült kormány soron kívüli határozatában kétségbeesetten rögzítette: "Budapest olimpiai rendezési pályázata esélytelenné vált. Ebben a helyzetben csak az a felelős döntés, ha a Fővárosi Közgyűlés és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az Olimpia rendezésére irányuló pályázatot visszavonja”: A MOB javaslatára a fővárosi közgyűlés - remélve, hogy a jogorvoslat során a bíróság által kimondandó okafogyottságra hivatkozva a népszavazást nem kell megtartani – korábbi döntését hatályon kívül helyezve, vissza is vonta a pályázatot.

Az aláírások ellenőrzése során gyorsan kiderült, nem is lesz szükség az összes vizsgálatára. A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) március 7-i határozatában kimondhatta az eredményt: „az ellenőrzött érvényes aláírások száma: 151.239.” Ezzel a többi aláírás ellenőrzésétől el is tekintettek. A jogorvoslat során a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatában az FVB által megállapított számszerűséget megváltoztatva kimondta: a fővárosi szintű helyi népszavazási kezdeményezés támogatására gyűjtött érvényes aláírások száma elérte a helyi népszavazás elrendeléséhez szükséges - 139.196 - számot. E határozat jogszerűségét a Kúria – eltérő indokolás mellett – jóváhagyta. Döntése március 24-én jogerőre emelkedett. Ezzel kezdetét vette a helyi népszavazás kötelező elrendelésének procedúrája.

Népszava fotó/Molnár Ádám

Népszava fotó/Molnár Ádám

A népszavazási törvény értelmében az aláírások ellenőrzésének eredményéről - az azt megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított 8 napon belül - a FVB elnöke tájékoztatja a főpolgármestert, aki e tájékoztatást a kézhezvételét követő legközelebbi testületi ülésen (közgyűlésen) bejelenti. A fővárosi közgyűlésnek a helyi népszavazás elrendeléséről a bejelentést követő 30 napon belül kell döntést hoznia, amely határozatot az önkormányzat hivatalos lapjában, illetve a helyben szokásos módon közzé kell tenni.

Ma már júniust írunk és a fenti határidők leteltek, de a tétlenség okáról a helyi népszavazás törvényi jogosítottjának, a főváros választójogú polgárának nincs tudomása. A FVB elnöke is hallgat. Sőt, jogsértő módon az írásban megküldött közérdekű adatkérésre nem válaszol. A főpolgármester talán nem így fog eljárni? Hol vannak a híres jogvédő civilszervezetek és miért mozdulatlanok a törvényességért felelős állami szervek, no és az ellenzék egymással is viaskodó pártjai? Miért nem törődik mindezzel az ügy elindítója? Ja, hogy időközben párttá szerveződött, és most már illik neki is ekként viselkedni? Pedig egy hiteles szervezetnek amit elkezdett, illenék be is fejeznie. Azaz, a helyi népszavazás elrendeléséért és lefolytatásáért kardoskodnia, mindaddig, amíg a népszavazás „okafogyottságát” jogerős bírói döntés, illetve utólagosan megalkotott törvényi szabály nem mondja ki. Ez utóbbi nálunk amúgy gyorsan szokott lezajlani.

De akár új feladatokat is lehetne keresni. Például: összeférhető, összeegyeztethető, kívánatos és fenntartható-e – jogilag vagy etikailag, esetleg csak a mindennapokban elvárható/megkövetelt tisztesség szempontjaival – az a mai helyzet, hogy a FVB elnöke és egy másik tagja ugyanannak az egyetemnek az alkalmazottja, amelynek rektora és utasítást adó munkáltatói joggyakorlója azonos a NVB elnöki tisztét betöltő személlyel? A tisztesség oldaláról megközelítve a kérdésre biztos a negatív válasz. De a tudomány szabadsága oldaláról sem összeegyeztethető a politikától aligha mentes NVB elnöki tisztség az egyetemi rektori cím méltóságával és függetlenségével, már csak létrejöttük különbözősége miatt sem.

Bojár, szociáldemokrácia, Momentum

Bojár Gábor IT vállalkozó – aki lassan a „nem állam közeli megrendelésekből meggazdagodott” menedzser szimbólumává avanzsál Magyarországon ezen műfaj megdöbbentő ritkasága okán – nemrégiben a HVG online oldalain azt tanácsolta a Momentum Mozgalom fiatal politikusainak, hogy ne hallgassanak azokra, akik szerint színt kéne valljanak: szociáldemokraták-e, liberálisok, avagy konzervatívok? Bojár igen fontos kérdést feszeget, hiszen a két százalékra mért Momentumról tényleg tömegek szeretnék megtudni, szavazhatnak-e rájuk, mit várhatnak tőlük hosszabb távon.

Bojár – többek között – arra alapozza tanácsait, hogy ugyan miért kellene azt gondolnunk, hogy a „szegényekért, elesettekért érzett szolidaritás szemben állna a produktív versenyszellemet ösztönző meritokráciával?” Egyetértek. Miért kellene ezt gondolnunk? Nem áll szemben. Sőt. A szolidaritás és az újraelosztás a garanciája annak, hogy mindenki egyenlő kezdő feltételekkel részese lehessen a meritokratikus versenynek.

A bibi csak annyi, hogy ez a megfontolás, amelyben ezek szerint egyetértünk Bojárral, már önmagában az egyik ideológia választása a nyílt demokráciákban versenyző számos alternatív nézetrendszer közül. Ez az értékkombináció ugyanis a szociáldemokrácia ideológiája. Akik a szolidaritást nem látják szembenállónak a versennyel, azok már választottak maguknak ideológiát, akár tudják ezt magukról, akár nem.

A szociáldemokrácia mint hívószó persze a rendszerváltás utáni Kelet-Európában nem volt vonzó az elit számára, legalábbis messze nem annyira, mint Nyugat- és főleg Észak-Európában, ahol a második világháború utáni gazdasági sikert ez az ideológia alapozta meg. A poszt-szocialista térségben elsősorban pont azért nem vált sikeressé ez az irányzat, mert a liberális ideológia befolyása alá került. A liberalizmus ugyanis nem hisz az újraelosztásban, Bojárral szemben nem érzi kibékíthetőnek a szolidaritást és a versenyt, szerinte a verseny előfeltétele az államtalanítás, a minél kisebb újraelosztás.

Ezért jöhetett létre az az állapot, hogy Magyarországon a liberálisok befolyása alá került szocialisták kormányzása alatt jött létre az OECD osztályalapon egyik legkirekesztőbb oktatási rendszere, az alulról felfelé osztó szociálpolitika, valamint az Eurofound tanulmánya szerint az egész Európai Unió legkisebb társadalmi mobilitása. 3,7 millió ember szakadt a létminimum alá, ötből négy háztartásnak semmifajta megtakarítása nem volt. 2010-re gyakorlatilag megszűnt a meritokratikus verseny esélye Magyarországon azért, mert a liberálisok által dominált szocialisták a leépítették az újraelosztást, a szolidaritást, és ezzel a versenyt. (A Fidesz ezen képes volt tovább rontani, de ez már egy másik történet.)

Ennek a liberális társadalompolitikának az eredményeképpen vesztett el 300 ezer választót a liberális párt, több mint egymilliót a szocialista. És ennek következtében kerülhetett bebetonozott hatalomba a Fidesz, amely mindeközben nem szerzett új szavazókat. Amennyiben tehát Bojár azt szeretné, hogy a Momentum váltsa le a Fideszt, akkor jobb, ha azt tanácsolja nekik, hogy vállalják explicit módon a szolidaritást a verseny alapjának tekintő szociáldemokráciát, és határolódjanak el a liberalizmustól.