Halálkamion - Megtagadták a vallomástételt a vádlottak

Publikálás dátuma
2017.06.22. 19:04
Az MTI Fotó ( Ujvári Sándor ) a korábbi tárgyalási napon készült
Megtagadta a vallomástételt az első- és másodrendű vádlott a 71 menekülő ember halálát okozó parndorfi embercsempészési ügyben a Kecskeméti Törvényszéken zajló büntetőperben, így a nyomozás során tett nyilatkozataikat, vallomásaikat olvasták fel.

Az embercsempészési ügy tárgyalásának második napján az elsőrendű vádlott mindössze annyit mondott, hogy a vádirat szövegét átolvasta, így tudja, hogy "melyik része felel meg az igazságnak és melyik nem". Mielőtt azonban bármit is mondana, szeretné valamennyi vádlott-társa vallomását hallani - fogalmazott.  Kihallgatásai során szinte soha nem tett vallomást, mindig panasszal élt, csak néhány személyes információt közölt a hatóságokkal. A másodrendű vádlott szintén nem tett vallomást a tárgyaláson. Korábbi részletes nyilatkozataiban és vallomásaiban az embercsempészés elkövetését elismerte, az emberölést viszont nem.

Szerző

Nem jár egy szakaszon a fővárosi 2-es villamos

Járműhiba miatt nem jár egy szakaszon a fővárosban a 2-es villamos - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Azt írták: a 2-es villamos helyett a Jászai Mari tér és a Boráros tér között a 15-ös vagy a 115-ös autóbusszal lehet utazni.

Szerző

Halálra gázoltak egy kerékpárost Törökszentmiklóson

Publikálás dátuma
2017.06.22. 15:52
Fotók: police.hu

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 10 óra körül Törökszentmiklóson, a Kossuth Lajos út 241. szám előtt, ahol eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi és egy elektromos kerékpár ütközött. A balesetben a kerékpáros személy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett szakaszon teljes útlezárás volt érvényben. A rendőrök feloldották a forgalomkorlátozást, a főút érintett szakasza ismét teljes szélességében járható - írja a police.hu.

Szerző
Frissítve: 2017.06.22. 17:41