Hír Tv-ATV: rivalizálás vagy koalíció?

Szív felé irányuló, fájdalmas tőrdöfés volt a demokratikus - ne adj isten, baloldali - gondolkodású, s még inkább érzelmű médiaközönség számára, mikor múlt év végén bejelentették, hogy Kálmán Olga elhagyja az ATV-t, és más címen, a Hír TV-ben folytatja hírháttér műsorát. Hogyan tehetett ilyet a mi Olgánk? Hát ő sem a mienk? Nála is csak a pénz? Eladja magát a rivális, jobboldalon fogant csatornának, meg Simicskának?

Az egész kicsit olyan volt, mint amikor egy futballcsapat szurkolói keserűen árulóznak, mert régi kedvencük az ősi ellenfélhez igazolt. (Az idősebbek még emlékeznek, mit jelentett a Fradi-szívnek Szűcs Lajos átigazolása a Honvédhoz.) De aztán csak megbékélünk, a kedvenc is csak ember, és azért jó ember, titkon még mindig a mi emberünk, neki is kell a pénz, meg új szakmai kihívás. És a politikai médiafoci folyik szépen tovább.

Moralizálgatni mindig meddő, kicsinyes dolog, és ezúttal azért sem érdemes, mert a dolognak a tévénézők szempontjából nincs akkora tétje. Hiszen vitathatatlan, hogy Média-Nagyasszonyuktól most is azt kapják, amit korábban. És valójában ez az érdekes. Hogyan lehetséges ez? Ha megpróbáljuk végiggondolni, szimbolikus folyamat rajzolódik ki előttünk, amelyből akár politikai üzenetet is kiolvashatunk.

A Hír TV 2003-as elindulása új korszakot nyitott a hazai médiában. Nem elsősorban azzal, hogy az ország első hírszolgáltató televíziója volt, ennél sokkal lényegesebb, hogy első ízben vállalta fel egy csatorna valamely politikai-ideológiai irányzat – adott esetben a radikális konzervativizmus – nyílt képviseletét. Nem idegenkedve az érzelmi elfogultságoktól sem. Az írott sajtótól, a rádióktól, az internetes portáloktól ez ekkor nem volt már idegen, de a televíziózást még mindig körüllengte a közszolgálat szellője: hogy a képernyőn csak kulturáltan, több szempontot figyelembe véve lehet valamit képviselni, az ott elhangzott szavakkal nem szabad tréfálni. A Hír TV ennek üzent hadat. Nem egyszerűen azzal, hogy azonosult egy párt, a Fidesz politikai irányvonalával, jóval tágabb kontextusban. Néhány huszárvágással kijelölte célközönségét, a konzervatív, némi nacionalista bódulattól sem idegenkedő nemzeti középosztályt - ők lettek a „mi” -, szembeállítva velük az „őket”, a „belvárosi”, „szoci”, „ballib” csoportokat. Nem szemérmeskedett; kiásta az árkot egy régóta körvonalazódó határvonalon. Majd saját térfelén a közéleti véleményformálás nyelvezetét levitte az érzelmektől fűtött baráti társalgások szintjére. Nem kellett tovább finomkodni, elég volt harsogni a „mi” igazságainkat, sérelmeinket, történelmi képzeteinket, „őket” pedig jó keményen elküldeni a fenébe.

A másik oldal évekig csak büszke megvetéssel meresztette a szemét, de aztán csak felgerjedtek benne az ellenséges indulatok, vissza akart vágni. A szocialista-liberális kormányzás közmédiájára nem számíthatott. És ekkor kezdte felfedezni önmaga számára az ATV-t. Amely aztán a jobboldal 2010-es hatalomra kerülése után egyetlen lelki mentsvárává vált a médiában.

A csatorna új nézőinek toborzóhelye kétségtelenül az Egyenes beszéd hírháttér műsor volt, mindenekelőtt Kálmán Olga televíziós személyiségének köszönhetően. Azóta sok kiváló műsorvezető, riporter jelent meg a csatornán, akiknek nem kisebb a szakmai felkészültségük, tehetségesek, szerethetők. Kálmán Olga televíziós személyiségének azonban van egy sajátos aurája. Míg legtöbb kollégája kedvesen, tiszteletteljesen vagy éppen pimaszul kérdez, ő erőt sugall. És képes elhitetni, hogy műsora médiahatalom, amely nem meghívja, hanem számadásra maga elé rendeli a közszereplőket, politikusokat. Ez a kisugárzás nagyon fontos volt az ATV-tábor számára. Nekik nem egyszerűen vörös-kék, pálinkás közönségesség kellett, hanem egy fórum, amely határozottan képviseli szemléletüket, értékeiket, és keményen fellép a jobboldali demagógiával szemben. Kálmán Olga napi egy órára visszaadta a hitüket, hogy nincsenek egyedül, egy nagy, erős közösség részei. Miközben tudták, hogy az ATV nézettsége, szellemi hatósugara, enyhén szólva, korlátozott.

A másik nagy csemege az Újságíróklub volt. Avar János, Mészáros Tamás és Bolgár György változó műsorvezetőikkel tökéletesen egy hullámhosszon voltak a baloldali nézőkkel, és megerősítették őket véleményükben. Ezt a „sajátjainknak” szóló kommunikációt építették Bánó András talkshow-i, a Havas a pályán, és árnyaltabban, vitára is nyitottan Rónai Egon műsorai. Aki pedig mélyebb beszélgetésekre vágyott, tartalmas késő esti órákat tölthetett el Friderikusz Sándorral és vendégeivel.

A megosztott magyar társadalomban minden csoport megkapta hát a maga kis tévékandallóját. 2014 után azonban változás történt a kialakult szerkezetben. Orbán Viktor és Simicska Lajos szakítását követően az oligarcha kormányellenesre hangolta médiabirodalmát, s benne a Hír TV-t. Megszüntette a belterjességet, a kemény jobboldali szellemiséget, és nyitott a demokratikus oldal felé. Ez a váratlannak tűnő középre húzás rövid időn belül olyan műsorstruktúrát és hangvételt eredményezett, amely egy korszerű, közszolgálati hírcsatorna irányába mutatott.

Az elsődleges cél talán a gátlástalanul terjeszkedő, nyíltan fideszes közmédia ellensúlyozása volt, bár ehhez hiányoztak a kellő feltételek. Így aztán sokkal feltűnőbbé vált egyfajta rivalizálás az ATV-vel. Ezt elsősorban hasonló tartalmú közéleti műsorok jelzik, némelyik már a címével is. Az Újságíróklub megszűnése után a Hír TV-n elindult a Főszerkesztők klubja, a Csatt! mellett megjelent a Csörte, a Havas a pályán hangütése köszön részben vissza a Szabadfogásban, Friderikusz igényes, elmélyült beszélgetőműsorait idézi látványvilágában is az Alinda. Az ATV kora esti hírháttér műsorával, A nap hírével egy időben pedig nemrég elindult a Newsroom.

Érdemesebb azonban felfigyelni a lényeges különbségekre. A Hír TV sikeresen igyekszik eltávolodni a „riválisát” még mindig sokszor jellemző familiáris hangvételtől, és igazi közéleti vitafórumokat kialakítani. A kormányoldal képviselete persze itt-ott kisebbségbe kerül, de ami igazán feltűnő, hogy a résztvevők elfogadják egymást, és képesek a kulturált véleménycserére. Míg a Csatt!-ban gyakran még ma is ellentétes indulatok tüzelnek egymásra, a Csörtében békésebb a hangulat, átgondolt érvek csapnak össze. Havas Henrik hétről-hétre szabadelvű kávéházi locsi-fecsire hív minket ismerőseivel, ezzel szemben a Szabadfogásban férfias, de sportszerű szellemi-közéleti birkózóedzés szórakoztatja a nézőt.

Mindezek alapján nehéz szabadulni a kísértéstől, hogy a Hír TV megújulását politikai kontextusban is értékeljük, vállalva a belemagyarázás veszélyét is. Az embernek az a benyomása, hogy Simicska Lajos csatornája ma azt a (jobb)közép felé navigáló irányváltást teszi érzékletessé, amelyet a Jobbik hirdetett meg politikájában. Itt mintha láthatóvá és hitelessé válna mindaz, amit Vona Gábortól fenntartásokkal hallgatunk. A néppártosodás, az országot egységessé forraló, nemzeti színezetű polgári demokrácia képzete. Ráadásul a néplélek emlegetése nélkül.

És nem lehet nem fölfigyelni még valamire, ami ezt a modellt a Hír TV-ben még hihetőbbé próbálja tenni, és aktuális politikai perspektívába helyezi. A vitaműsorok résztvevői között szép számmal akadnak baloldali, szabadelvű véleményformálók. Köztük van például Kovács Zoltán, Horn Gábor, Hont András. Igaz, az ATV is biztosít átjárási lehetőséget a konzervatív oldal képviselőinek, elsősorban talán Stumpf Andrásnak és Zárug Péter Farkasnak.

Mindez azt sejteti, hogy a két csatorna ma mintha egyfajta koalícióban működne egymás mellett. És ezt a benyomást erősítette meg Kálmán Olga „átigazolása”. Lényegében arról van szó, hogy az ATV emblematikus műsora, sztárjával, hangütésével, legfontosabb kellékeivel együtt, majdnem azonos címen a Hír TV-n jelenik meg. Miközben az Egyenes beszéd is tovább él, Rónai Egon és Mészáros Antónia műsorvezetésével. Mellékes, milyen manőverek zajlottak a háttérben. A néző szempontjából a két adás nem rivalizál egymással, hanem összeölelkezik. Ülünk a tévé előtt, nézzük az Egyenes beszédet, és ha nem érdekes, átkapcsolunk az Egyenesen-re. És fordítva.

A többi közéleti műsornál is könnyen létrejön hasonló összekapcsolódás. Hétfőn nézhetjük a Főszerkesztők klubját és a Csatt!-ot, szerdán a Szabadfogást, csütörtökön a Csörtét, szombaton a Havas a pályán-t és a Civil kaszinót. Egyetlen gombnyomás az egész. Ráadásul sokszor ugyanazokat látjuk, és ugyanazt halljuk. Ami jelentheti egyszerűen azt, hogy a demokratikus oldalnak ma már két csatornája van. De politikai szinten azt is üzenheti, hogy lehetséges a koalíció a baloldali, liberális pártok és a Jobbik között. Legalábbis, amíg van közös cél, az Orbán-kormány leváltása. A mai magyar valóságnak kiszolgáltatott nézők pedig annyit kénytelenek helyezkedni, hogy ebbe is belehelyezkednek. Talán úgy, hogy észre sem veszik.