A sárga és a rózsaszín

Victor Hugo „a virtuóz mutatvány céljainak rendel mindent alá. Itt él már és uralkodik a gyakorlatban a modern elv: a l’ art pour l’ art (…) Musset nem ilyen öntudatos boszorkánymester, ahogy megjelenik. Inkább csak egy hetyke fiatal költő: alul még a húszon. Kedvére szórja a verseket, s persze a legújabb divat szerint. Az pedig megkíván valami érdekes couleur locale-t. Így születik a Contes d’Espagne et d’Italie, holott a kópé sohase látta még sem Itáliát, sem Spanyolországot. Játékok ezek a versek, gyerekjátékok, tele kedves, kópés ötlettel, mint mikor a holdról énekel, amely úgy ül »A torony rózsaszín Hegyében, Akár a pont az i-n«. (Tóth Árpád szép fordításából idézek.)” Ezt írja Babits Mihály 1935-ben Az európai irodalom történetében, ahol mindezt ráadásul a francia költő saját kis rajza illusztrálja.

Gyanútlanul el is olvasták 80 évig kortársak és utódok, pedig a poeta doctus ritka elírásainak egyike ez. Tóth Árpád átültetésében (kétszer is!) az idézett rész Alfred de Musset A hold balladája nyitó és záró szakaszában így szól: „A hold a barna éjben / A torony sárgaszin / Hegyében / Ült, mint a pont az i-n.” (Apróság, de a költőtárs fordításában nem a Babits által nyilvánvalóan emlékezetből idézett hosszú, hanem rövid i-vel.) Az áthallás azonban egyértelmű: a Messze… messze… első versszakában ott a rokon képsor és színhatás. „Spanyolhon. Tarka hímü rét. / Tört árnyat nyujt a minarét. / Bús donna barna balkonon / mereng a bíbor alkonyon.”

Az viszont valóban kétséges, hogy 1908-ban, a vers keletkezése idején megvolt-e már Tóth Árpád fordítása, vagy Babits készült-e előbb a versével? De az biztos, amit Babits írt: „Nem volt-e Hugo Keletje is álmodott Kelet, s a Musset Spanyolhona álmodott Spanyolhon? Ezek az álmok voltaképp mind egy fajtából valók: távolságokat keresnek és menekvést.” Ugyanilyenek az ő költeményének tájai is. Sőt - a korban ez benne van - eljátszhatunk a gondolattal, milyen közel áll egymáshoz kiejtve a Musset s a Messze.

Babits elmélázó idézése ellenére nagyon is szerethette Musset versét, mert szinte mellé rajzolta a maga indító képét az 1911-ben írt, a Nyugatban 1915-ben megjelent Augusztusban: „A falunak tornya karcsú, / körül karcsú könnyü fák / falu fölött vörös arcú, / sárga bajszú holdvilág.” Sigmund Freud mosolyoghat, mert a következő versszakban megint ott a messze szó: „A vasúton szállok messze, / messze, messze csöndesen, / és tünődöm, enyém lessz-e, [!] / vagy már veszve, kedvesem?” (Mellékszál, de érdekesség, hogy éppen a Musset-vers idézett szakaszával kapcsolatban néhány év múlva más is téved. Nem a színt, hanem az építményt véti el Szomory Dezső Levelek egy barátnőmhöz című művében, amikor azt írja a Nyugatban 1924. november 1-jén: Musset „a teliholdat egy obeliszk fölött egy pontnak látja egy i betűn”.)

A sárga és a rózsaszín aztán 1933-ban majd tényleg találkozik Babitsnál a Gyümölcsbe harapva… érzéki nyitó soraiban: „Tíz órakor bejött a szobalány s hozott / egy tál gyümölcsöt. Körte és barack között / hevert kékes magányban, satnyán, ráncosan / egy bús füge, mint egy sötét rabszolgalány / hajnal felé valami antik orgián, / aléltan, kéjtől elcsigázva, rózsaszin / s fehéressárga hamvas húsok halmain – / óh te kit puhává aszalt a lángnapok / sütése: jer! barna melledbe harapok.”

Utólag mosolyogtató belegondolni, hogy Hatvany Lajos Két Petőfi-fordítás címmel még azt hitte: „Musset-ről egyetlenegy hamis adat, száz tollat hozna rögtöni mozgásba. S mi hallgassunk, ha Petőfiről van szó? A genie világtulajdon, s aki róla hamisat mond, a világot lopja meg.” (Nyugat 1910. aug. 16.) Ehhez képest Babits apró elírásának több mint nyolc évtizedet kellett várnia a napvilágra kerülésig.