A francia demokrácia korrekciós erénye

Demokráciában a választási túlgyőzelem ugyanolyan kockázatos lehet, akár a vereség - figyelmeztetett a Le Monde.

Az újság még a francia nemzetgyűlési választás második fordulója előtt azt pedzegette, hogy Emmanuel Macron Élysée-palotája „napóleoni mámorban” töltötte el az elnökség első heteit. Az ifjú politikus olyan kormányzat kialakítását sejtette, amely erősen centralizált, túlságosan is személyes kapcsolatrendszert, bezárt világot épít ki. Az államfő e vélekedés szerint azt a rezsimet igyekezett föltámasztani, amely de Gaulle köztársasági monarchiáját jellemezte. A találkozás „Putyin cárral” a Versailles-i galériában, jupiteri elnököt idézett föl. Az államfőt kísérő nyolc bizalmi fiatalember a katonai erőd díszudvarában tökéletes szabású öltönyökben grasszált. Kisajátították maguknak még azt a hajdani csöndes szobát is, amelyben esténként Eugénie császárné hajtotta álomra a fejét.

Meglepő volt ez a stílus, mondhatni szokatlan a Le Monde visszafogott, inkább tartózkodó hangnemétől. A Le Dauphiné Libéré című lap azt szellőztette, hogy zárt körben elhangzott még az is: „csak nem fogok gyónni az újságíróknak”. Mindebből azt a következtetés vonták le, hogy kérkedő, bezárkózó hatalom rendezkedik be, félelemgerjesztő, ellentétben a kétbalkezes Hollande-éval, akitől úgyszólván senki se tartott. Macrontól, ha nem rettegnek is, de óvakodnak. Fölbukkant még olyan vélemény is, hogy „technokrata természetű diktatúra” formálódik, Macron pártja, a Mozgásban a Köztársaság (LREM) honfoglalásával végeszakadhat a parlamenti berendezkedésnek, az Élysée „erőd” lesz, nyolc-tíz funkcionárius éberen őrzött szigete. Az abszolút hatalom „önkényuralomba torkollhat” - meglepően így fogalmazott a Le Monde. Mintegy húsz újságíró szövetség még a parlamenti választások első fordulója után azzal riadóztatott, hogy igencsak nyugtalanító jelenségekre észleltek a tömegtájékoztatás függetlensége körül, az információs források tájékán. Emlékeztettek rá, hogy Macron maga kitűnően ismeri Machiavelli „A fejedelem” című művét, amely szerint a hatalom meghódításának a technikája nem a megőrzéssel kezdik. A meghódításához rókai ravaszság szükséges, a megválasztás után azonban oroszlános elszántság, jupiteri fölény.

A parlamenti választás második fordulójának az estéjén egykettőre kiderült, hogy a hagyományos francia politikai berendezkedés „hétpróbás”, nem kell szorongani a túlfűtöttségtől, alaptalanok az aggodalmak. Noha attól tartottak, hogy a választás macroni szökőárba fullad, a „Mozgásban a Köztársaság” végül a remélt 420-450 mandátumból szövetségesével együtt „mindössze” 355-höz jutott. Ami a kívánatosnál így önmagában is ideálisabb, de nem torz szám, nem hasonlatos sem a hajdani gomulkista és kádárista népi demokráciák mesterséges győzelmi mámorához, a manipulált Orbán-Kaczynski-jellegű többségekhez. A Nouvelobs, a vereséget szenvedett Szocialista Pártot elsirató hetilap gyászában is azt írta, hogy a törvényhozási demokrácia mégiscsak érintetlen maradt. Az államfőnek és miniszterelnökének kedvesen csengő dallam ez.

Mi tagadás, a szavazókat ezúttal inkább arra serkentették, hogy minél nagyobb számban maradjanak odahaza. Az utóbbi időkben Európában aligha volt ennyi „lustálkodó” voksoló, amivel a „Lendület” tudatosan fosztotta meg magát vagy száz mandátumtól, de hosszú távra, vagy netán újabb öt esztendőre is, alighanem nyert inkább. Az országnak van hiteles ellenzéke, az a mintegy másfél száz konzervatív vigasztalódó, akinek módja lesz a nemzetgyűlésben leszavaznia a kormányzati előterjesztéseket. Meg az a még vagy harminc szerencsétlen szocialista. Ebből a szokatlan állapotból a Le Monde azt a következtetést vonta le, hogy Macronnak viszont elölről kell elkezdenie a bizalomépítést.

Nem ígérkezik túlságosan nehéznek.