Kuczogi Szilvia;

BKV;Múzeumok Éjszakája;

2017-06-24 07:46:00

Jól járhat a BKV, ráfizethet a múzeum

Szombaton ismét a nagyobb intézmények járnak jól, a bevételek pedig átfolynak a szentendrei oktatási központon.

Idén hátradőlhetnek a múzeumok, mivel a Múzeumok Éjszakája (MÚZÉJ) résztvevői között nem szerepel a Fővárosi Nagycirkusz – éppen a kisvárdai színházi fesztiválon lépnek fel. Így a szakintézményeknek a két legnagyobb ellenfél közül most csak a BKV-val kell megharcolniuk a múzeumi jegybevételért folytatott harcban. BKV és cirkusz? Ez nem csak furcsán hangzik, furcsa is. Bár az állam (az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Nemzeti Kulturális Alap) évek óta nagyjából hasonló összeggel, tavaly 32 millióval támogatta a rendezvényt, abból mégis igen kevés intézmény profitál. Évente több száz kiállítóhely vesz részt a programban, ezeket egy darab karszalag megvásárlásával lehet végiglátogatni. 2010-ben valamivel több mint félmillió karszalag lelt gazdára, ez volt a rekord, de átlagosan 350 ezerrel lehet számolni, ezek nagyobbik része felnőttjegy, az ára idén 1700 Ft (a gyerekjegy 800 Ft). Vagyis ezen a napon évek óta megmozdul több mint félmilliárd forint. Ez eddig csodás mesének tűnik, sok szerencsés nyertessel.

De a mese vége a valóság: a bevételt el kell osztani, és ez valahogy sosem sikerül igazságosra. Röviden: a karszalag ára azé az intézményé, ahol megvásárolják. Ha a BKV-jegypénztárban, akkor a BKV-é. Így már érthető az élet-halál harc, hiszen van olyan intézmény, amelyik az éves jegybevételénél nagyobb összeget tud kasszírozni holnap este. A minisztérium egy fillérrel sem járul hozzá a múzeumok múzéjes költségeihez, azt viszont elvárja az állami fenntartásúaktól, hogy részt vegyenek az akcióban. Ilyenkor az intézmények nem adhatják drágábban a belépőjüket a karszalag áránál, és ők maguk fizetik a szombat esti dupla túlórapénzt, a rezsit, a megnövelt őrzést és a programokat is. Némelyik intézménynél a legnagyobb problémát a teremőrök létszáma okozza (az állami intézmények erre a feladatra nem állíthatnak be önkénteseket, lévén közvagyonról szó). Az Iparművészeti Múzeum most szombaton például éppen ezért nyit csak 6-kor.

Központi program esetében ez a fajta bevétel-visszaosztás mélyen igazságtalan a kisebb múzeumokkal szemben. Talán ebből is adódik, hogy az idén már csak 320 intézmény vesz részt a tavalyi 400 helyett. Minél nagyobb egy múzeum, annál jobban megéri az esti, éjszakai nyitvatartás (nem véletlenül készülnek a nagy helyek szinte követhetetlen mennyiségű programmal). Többen - a projekt nyertesei közül – ezt az egészséges verseny megnyilvánulására alkalmas terepnek tartják.

Az intézmények egyre korábban indítják a programokat, hogy a látogatók náluk kezdjék a kulturális körutat, vagyis náluk váltsák meg a karszalagokat. Igazán nagy fogásnak a családok és a baráti társaságok számítanak, akik egyszerre több karszalagot vesznek. Ezért szaporodtak meg idénre a múzeumok kertjében a délelőtti gyerekprogramok és a kora délutáni sörsátrak. Ez azonban nem biztos, hogy hosszú távon az adott múzeum javát szolgálja.

Ahogy az sem használ az egész éves, komoly múzeumi munkát végző intézményeknek, hogy az akcióban bárki bármilyen programmal részt vehet.

Az anomáliát talán csökkenthetné a programok szakmai szűkítése. A másik biztató kezdeményezést éppen most vezették be: a Jegymesteren keresztül is lehet MÚZÉJ karszalagot venni, így a vásárló konkrétan azt az intézményt támogatja, amelyiket akarja. (Bár, ez sem igaz teljesen, sajnos némelyik intézménynek nem sikerült megküzdenie az adminisztrációval.)

A rendezvény központi kommunikációját - valamint a közel egymillió karszalag legyártatását és a szervezési, koordinálási feladatokat - állami pénzből finanszírozzák, minden évben komoly kampány népszerűsíti a programsorozatot. Az egyes intézmények pedig igyekeznek kigazdálkodni a saját kommunikációjukat. Az előző évek jegybevétele alapján kalkulálja ki minden intézmény, hogy mennyi programot vállal és mennyi karszalagot igényel. (A másnapi elszámolásnál le kell adni a megmaradtakat.) Van ahol többet is rászánnak, és a „veszteséget” reklámköltségnek tekinti, másutt ragaszkodnak a nullszaldóhoz. Természetesen komoly nyereségek is képződnek az említett nagyobb vagy agresszívebb kommunikációt folytató létesítményeknél. Tavaly a legtöbb fizető látogatót a Sziklakórház könyvelte be, ám ők mondhatni kevéssé kollegiálisan viszonyulnak a helyzethez: „Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy 10-18 óra között, CSAK a Sziklakórház Atombunker Múzeumban előzetesen, vagy aznap a helyszínen megváltott karszalaggal van lehetőség a látogatásra!”

Vannak olyan intézmények is, amelyek a közönségnyitás miatt csatlakoznak, ilyen a Magyar Képzőművészeti Egyetem is. A képzőművészet egyik alapintézménye több kiállítótérrel is rendelkezik (Barcsay Terem, Aula, és az Epreskertben Parthénon-fríz terem – bár ez utóbbiban ilyenkor sosincs kiállítás). A Barcsay Terem tavaly október óta mindennap 10-18-ig nyitva van mint egy galéria, és szombaton szeretnék mint kiállítóteret jobban bevinni a köztudatba.

A MÚZÉJ nekik arra is kiváló alkalom, hogy betekinthessen a nagyközönség abba, milyen munka folyik náluk. Ráadásul az egyetem műemléképületét, az Epreskertet, a Könyvtárat vagy az Anatómia Tanszék gyűjteményét ritkán van alkalma a nagyközönségnek megtekinteni. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a hétköznapokban is az egyik legkreatívabbnak számít, mégis megugrik a MÚZÉJ-en a látogatóik száma. Ők – ha lehetne - gyakrabban is csatlakoznának hasonló központi rendezvényhez.

A Múzeumok Éjszakája abszolút közönségsikere a rendkívüli figyelemnek köszönhető elsősorban. Egy művészetkritikus úgy fogalmazott lapunk számára, hogy az embereket a rendkívüliség mozgatja meg a legjobban. „Mindaz, ami kiemel a hétköznapok sorából: Apák Napja, a Tengelic az Év Madara vagy a Balkezes Szemüvegesek Napja. Nemrég egy holland múzeum azzal jutalmazta a tízmilliomodik látogatóját, hogy a szerencsés egy éjszakát megvetett ágyban tölthetett Rembrandt Éjjeli őrjárata előtt. Kicsiben valami hasonlóval kecsegtet a Múzeumok Éjszakája is.” - tette hozzá.

Állami hozzájárulások ide vagy oda, a rendszer piaci alapokon nyugszik, azaz a nagyokat mindig jobban jutalmazza: vidék helyett inkább Budapestet, az erősebb kulturális karakterrel rendelkező városokat inkább, mint ahol csak egy várszerűen elkülönülő múzeum van. A vidéki helyszínek esetében fontosak a szinergiák is: ahol amúgy is sok egyéb rendezvény – sörfesztivál, nyári színház, vonzó Duna -art, kulturális kínálat – van, ott ezek egymást erősítik, ahogy például Szentendre esetében is. Bár Szentendre eleve különös szereplője a MÚZÉJ-nek, hiszen itt található az a Skanzen, melynek vezetője, dr. Cseri Miklós ex-államtitkár létrehozta helyben a Múzeumi Oktatási és Képzési Központot. A Skanzen intézménye „a hazai múzeumok szakmai mozgatórugójaként országos szakmai hálózatot működtet, szakmai továbbképzéseket, konferenciákat szervez, módszertani anyagokat fejleszt” - mondja a honlapjuk, ám még ennél is fontosabb, hogy a MÚZÉJ gazdasági koordinálásával is megbízották a Szentendrei Szabadtéri Múzeumon keresztül.