Előfizetés

EP: Járóka váltja Pelcznét

H.K. (Brüsszel)
Publikálás dátuma
2017.06.28. 07:08

Járóka Lívia foglalja el Pelczné Gáll Ildikó megüresedett helyét a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációjában - értesült a Népszava. Járókát először 2004-ben választották meg EP-képviselőnek, akkor ő volt a képviselőtestület első roma származású tagja. Két cikluson át dolgozott az EP-ben, 2014-ben pártja már nem jelölte újra. Nevéhez fűződik többek között az Európai Roma Stratégiáról szóló parlamenti állásfoglalás kidolgozása. Pelczné Gáll Ildikót idén tavasszal az Európai Számvevőszék tagjának választották.

Kampánystart volt a záróbuli

Zoltai Ákos
Publikálás dátuma
2017.06.28. 07:06
Orbán hol papírból, hol fejből ostorozta az "ellenséget" - Népszava fotó/Molnár Ádám
A szokásos ellenségek szapulásával és kevés gazdasági adat ismertetésével zárta a Fidesz-frakció a nemzeti konzultációkat és a lakossági fórumokat - kormányfői színpadi produkcióval.

A Fidesz-frakció tegnap, a fővárosi Bálna gyomrában zárta a bevándorlás- és EU-ellenes nemzeti konzultációt és lakossági fórumokat. A rendezvény hivatalosan „a Nemzeti Konzultációt kísérő »Álljunk ki Magyarországért!« országjáró rendezvénysorozat záróeseménye” címet kapta. A kormánypárt tehát sokadszorra is sikeresen megünnepelte saját magát és kormányát, valamint "minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációját". A fő műsorszám természetesen Orbán Viktor miniszterelnök fellépése volt, de a felvezető programban is akadtak "erős" nevek és mondatok.

„Keresztényként segítek hajléktalanoknak. De nem keresztény lennék, hanem elmebeteg, ha húsz hajléktalant betennék a lakásomba a családom mellé” - vallotta be Semjén Zsolt. Az elsőként színpadra lépő miniszterelnök-helyettes, kereszténydemokrata-elnök ezután racionalitását bizonyítva leszögezte: 73 éve nem volt ennyire befolyásos a KDNP. Majd történelmi visszatekintéssel szórakoztatta a kormánypártok híveit és a karámba zárt újságírókat. 1541-gyel kezdte, Szulejmánnal folytatta, sőt szót ejtett „a kávé közben városnézőként beszivárgó törökökről” és a másfél évszázados hódoltságról is, amit azóta sem tudott kiheverni az ország.

Ma sem tudni, mennyibe került a – Brüsszel által ízekre szedett és tételesen cáfolt állításokra alapozott – "irányított" konzultáció

Semjént követően a fideszes házigazda nem hagyta kiheverni az elhangzottakat, hiszen Kósa Lajos kapott másodikként szót. A kormánypárt frakcióvezetője 2010-től vezette végig, a milliárdosokat szidva („ez egy másik lelki alkat, mi ezt nem értjük”), hogyan lett – szerinte – pénzügyileg végre független Magyarország. Kósa lebilincselő gondolatai közben úgy tűnhetett: még a kemény-mag is unja az ájulásig ismételgetett szlogeneket, önfényezést. Természetesen a sajtó nem vegyülhetett a meghívottakkal, ami nem is meglepő, hiszen az elkötelezett nyugdíjas-hadseregen és a fidelitaszos ifjakon kívül többek között ifj. Lomnici Zoltán, Nógrádi György sőt még Bayer Zsolt is részt vett az eget rengető bulin.

Fidesz-alelnökként Varga Mihály is megosztotta a gondolatait, ő a rendezvény előtt beszélgetett Kósával, aki megkérdezte, hogy miről fog beszélni. „Én elmondtam neki, és ennek egy részét most hallhatták is az előadásában” - világított rá Kósa "schmitt páli" értelemben erős beszédére a nemzetgazdasági miniszter.

1,68 millióan töltötték a kérdőívet, viszont a választópolgárok többsége, több mint 6 millió ember kihagyta a konzultációt

„Nekem már nem sok minden maradt, kevés a hús a csonton” – indított Orbán Viktor is. A miniszterelnök minden lélegzetvételét taps követte, nagyon várták. Orbán – miután köszöntötte Schmitt Pál „alkotmányozó köztársasági elnökünket” - Semjént üdvözölve azt mondta: irigyli, hogy fejből mondhat beszédet. Neki ugyanis ez meg van tiltva, „merthogy minden szónak súlya van”. Igazi lázadó a kormányfő, hiszen ettől függetlenül szerzett magának szabadságot, és nem állta meg, hogy ne fűzzön pár gondolatot Varga beszédéhez. Gazdasági fejtegetésbe kezdett például, de rutinos szónok lévén érezhette, hogy nem ezért szenvedte végig mindenki az előzményeket. „Az őrült ötletek csimborasszója, hogy némelyek azzal próbálkoznak, hogy minden uniós országba kvótával vagy migránsfalvakkal migránsokat telepítsenek. Nem akarok részt venni abban a történelemhamisítási német kísérletben, amely a 2015-ös migránsbeengedést a magyarok nyakába akarná varrni” - üzente Orbán, majd elegánsan azt javasolta: három hónapra jegeljék a németekkel való vitáikat. „Ott választások lesznek. Vannak, akik bele akarnak rángatni minket, mint például Schulz elvtárs. Mondjunk csendes imát Angela Merkel győzelméért. Igen, a nemzetszolgálat néha személyes áldozatot is kíván” – mondta Orbán. Ezután még Bayer Zsolt is elégedetten mosolygott.

Persze Soros György sem maradhatott ki egy ilyen buliból. „Magyar, tehát eszes. A jó szándékot megkérdőjelezi, hogy spekulációban utazik” – közölte Orbán, aki szerint Soros azért dühös rá, mert a nagy tervének és nagy üzletének útjában áll. „Ellenfeleink bevetették az antiszemita kártyát. Ezt visszautasítjuk. Mindenki ismeri a kormány álláspontját, az antiszemitizmussal kapcsolatos zéró toleranciát” - hangsúlyozta a Horthy Miklóst pár napja méltató miniszterelnök. „Soros mindent el fog követni, hogy olyan kormány legyen, amely úgy táncol, ahogy ő fütyül. Szép nyarat mindenkinek, nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén” – zárta az előadását.

A sajtó persze ezúttal is próbálta szóra bírni a kormányfőt, azonban ő sebesen száguldott el a karám mellett. Egy hölgy hamar megnyugtatott: örüljön annak, hogy magukra nézett Orbán úr.

Civil törvény - Újabb szervezet hirdetett bojkottot

B.I.M.
Publikálás dátuma
2017.06.28. 07:05

"Az Amnesty International a világ minden táján a hatályos jogszabályoknak megfelelően működik. 1990 óta ez lesz az első törvény Magyarországon, aminek a betartását tudatosan megtagadjuk. Azt gondoljuk, hogy a kormány átlépett egy határt, és nem hagyott más lehetőséget a számunkra, mint a polgári engedetlenséget választani" - így jelentette be az Amnesty International Magyarország, hogy nem fog eleget tenni "a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról elnevezésű törvény", vagyis a civiltörvény előírásainak, és megtagadja a külföldről támogatott szervezetként való regisztrációt.

A TASZ és a Helsinki Bizottság után tehát újabb szervezet jelezte, polgári engedetlenséggel válaszol a törvényre, amelynek keddi hatályba lépését a Fidesz úgy ünnepelte: "ma életbe lépett a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény, amelyet az Országgyűlés június 13-án fogadott el a magyar emberek elsöprő támogatása mellett".

Törölhetik őket?
Ha egy szervezet nem jelenti be, hogy külföldről kap támogatást, az ügyész felszólítja az alapítványt vagy egyesületet törvényes kötelezettségének 30 napon belüli teljesítésére. Ha erre sem hallgatnak, 15 nap után újabb felszólítás érkezik. Ha erre sem lép az érintett, akkor az ügyész 15 napon belül kezdeményezi a szervezetet nyilvántartó bíróságnál bírság kiszabását. A polgári engedetlenségnek akár kilencszázezer forintos büntetés is lehet az ára. Ha a szervezet a bírság ellenére sem tesz eleget bejelentési kötelezettségének, az ügyész „az arányosság követelményének figyelembevételével jár el”. De hogy ez mit is jelent majd a gyakorlatban, egyelőre nem tudni.

Szerintük "a törvényre a külföldről pénzelt, tipikusan a migrációt támogató Soros-szervezetek átláthatósága miatt van szükség". A jogszabály ellen pedig, írták, épp azok a szervezetek tiltakoznak hangosan és fenyegetőznek polgári engedetlenséggel, amelyek a legnagyobb összegű Soros támogatásokat kapják és, amelyek állandóan az átláthatóságot kérik számon másokon. Az átláthatóság élharcosának nehezen nevezhető Fidesz azt is hozzátette: a jogszabály nem veszélyeztet senkit, csak "átláthatóvá kell tenni a szervezetek pénzügyi működését és be kell vallaniuk, ha külföldi támogatást kapnak". Végül a nemzeti konzultációra hivatkozva azt is állították: "a Soros-szervezetek nyíltan a magyar emberek akarata ellen mennek, amikor azt mondják, hogy nem fogják betartani a törvényt".

Érdekes azonban, hogy a kormánypárt a törvény be nem tartását kéri ki magának, miközben az Orbán-kabinet szándékosan fittyet hány az uniós jogra, sőt, a Magyar Időknek Völner Pál már egyenesen arról beszélt: amikor Magyarország elbukja az általuk indított luxemburgi kvótapert, akkor sem tartják majd be az ígéretet. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára kijelentette: "akárhogyan is alakul az eljárás, nem nyithatjuk meg kapuinkat az illegális migránsok előtt". Arról is beszélt: "Összehangolt akció zajlik már régóta a kormány politikája ellen, így messze nem a véletlen műve, hogy ki és mikor fejti ki kritikus álláspontját. Megjegyzem, a három téma is összekapcsolódik egymással: a civil szféra új szabályai, a felsőoktatási törvény módosítása és a migránsok kötelező betelepítése elleni magyar fellépés egyaránt azt a célt szolgálja, hogy Magyarországon a magyar érdekek érvényesülhessenek, a legfontosabb kérdésekben idehaza mondhassuk ki a végső szót".

Megkérdőjelezett európai normák
Kovács Zoltán kormányszóvivő Franciaországban járt, hogy Emmanuel Macron francia elnök stábjának tagjaival találkozzon. A tárgyalások nem sikerülhettek fényesen, Kovács legalábbis kimérten összegzett, Macron egy múlt heti nyilatkozatát udvariatlannak, ám a kétoldalú egyeztetéseket a "kölcsönös tisztelet" talaján maradónak minősítette. A kormányszóvivő szerint ugyanakkor a külföldi és a francia sajtóban most "is ugyanazok a sztereotípiák és negatív képek villannak fel". Szavai szerint ilyen részben szimbolikus, részben pedig áltémáknak tekinthető ügy például a sajtószabadság vagy amikor az igazságszolgáltatás kérdésében vonják kérdőre a magyar kormányt. Kovács ezért azt szeretné, ha az ilyen típusú témákról folyó beszélgetésekben "a soha nem definiált európai értékek" helyett mindenki ragaszkodna azokhoz a témákhoz, amelyek benne vannak az európai szerződésekben, alapdokumentumokban, és amelyekről jogi erővel bíró döntések, kötelezettségvállalások is születtek. A kormányszóvivő szerint csak ebben a keretben van értelme olyan kérdésekről beszélni, mint a szolidaritás, a törvények betartása, az együttműködés vagy Európa jövője. Az ezen túlmutató témák a politikai vélemény kategóriájába tartoznak - jelentette ki.