élelmiszer;cipő;okosélelmiszer;

Mi az az okos cipó?! - Forradalmi ötlet a hajdúsági pékektől

„Nemsokára megkezdődik az Okos Élelmiszer (Smart Food) kutatási program alapján készült első speciális élelmiszerek, a Vitajó cipók társadalmasítása” – jelentette be Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék-csoport vezérigazgatója – a Hajdú Online tudósítása szerint.

17 éve folytatnak kutatási programot. Ennek célja olyan alapvető élelmiszerek megalkotása, amelyek nemcsak finomak és teljes gasztronómiai értékűek, hanem tudományosan igazoltan kedvező élettani, egészséget támogató, illetve betegségek kialakulásának a kockázatát csökkentő hatásuk is van, és emellett teljesen biztonságosak.

Szakács Tamás szerint a megismertetés legtermészetesebb módja az, ha nemcsak a tájékoztatókat, hanem magukat a termékeket is az emberek, a fogyasztók kezébe adják. A vezérigazgató bejelentette, hogy az év hátralévő részében tízezer hajdú-bihari családdal ismertetik és kóstoltatják meg ingyenesen az első okos élelmiszereket. A Vitajó brandcsalád első tagjai, a cipók egyedi ásványianyag- és vitamin összetételüknek köszönhetően hozzájárulnak az immunrendszer megfelelő működéséhez, a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez, valamint a csontozat, a haj és a bőr normál állapotának a fenntartásához.

„A dolgunkat nehezíti, hogy a szokásos üzleti aktivitás mellett az okos élelmiszerek speciális tulajdonságai miatt a fogyasztók egyfajta tanítását is meg kell oldanunk. De az emberek csak így tudnak majd egyértelmű döntést hozni termékeink mellett” – mondta Szakács Tamás a haon.hu-nak.