Czeglédy Csaba;

2017-06-28 14:13:00

Czeglédy-ügy - Az LMP Fidesz-MSZP nagykoalícióról beszél

Az LMP szerint "a Fidesz és az MSZP nagykoalícióban hagyta", hogy a szombathelyi szocialista Czeglédy Csaba folytathassa zavaros ügyeit. 

Kanász-Nagy Máté, az LMP ifjúsági szakszóvivője szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a diákmunkások ezreit kifizetetlenül hagyó Czeglédy Csaba korábban már számos zavaros ügybe keveredett. Bár 2002-ben még felfüggesztett börtöntüntetést is kapott, mégis úgy tűnik, ott folytathatta, ahol abbahagyta, zavaros céghálózatát az elmúlt tizenöt évben is működtethette - jegyezte meg. 

A szóvivő feltette a kérdést: a kormányzat miért hagyta, hogy Czeglédy folytathassa ezen ügyeit? Szerinte sem a Fideszt, sem az MSZP-t nem érdekli, hogy adócsaló vállalkozások működnek-e az országban. Úgy ítélte meg: most a választási kampány közeledtével indult csupán egy leszámolás. 

Az LMP ezrét felszólítja a kormányt, hogy rendkívüli intézkedés keretében nyissa meg a bérgarancia-alapot a diákok számára. Az ellenzéki párt arra is választ vár Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől, és az adóhatóságot felügyelő Tállai András államtitkártól: vizsgálták-e az elmúlt években Czeglédy Csaba cégeit, és milyen eredményre jutottak? Kanász-Nagy Máté úgy ítélte meg: a vállalkozó a kormányzati hatóságok hallgatólagos asszisztenciája mellett folytatta ügyeit.

Czeglédy Csaba ügyvéd, a baloldal szombathelyi városi képviselője két hete került előzetes letartóztatásba, miután a megyei NAV igazgatóság nyomozói több helyszínen tartottak házkutatást és hat embert őrizetbe vettek, majd költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Czeglédy Csaba MSZP-s képviselő szombathelyi irodáját kedden ügyész jelenlétében feltörték, majd a baloldali politikust a rendőrök társaival együtt a szegedi NAV épületébe vitték kihallgatásra, ahol őrizetbe vették őket. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje közleményben jelezte, hogy amennyiben ez is egy a korábbi évek és a közelmúlt politikailag megrendelt rendőrségi akciói közül, akkor azoknak kell felelniük, akik ebben részt vettek. Botka mindazonáltal felkérte az MSZP Etikai Bizottságát, hogy vizsgálja ki a vádakat, a párt vezetését pedig arra kérte, hogy függessze fel az ügyvédi irodával kötött keretszerződését, amíg az ügy nem rendeződik.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke az ATV műsorában bár helyesnek nevezte Botka döntését, azt állította, hogy Czeglédyt azért vitte el a NAV, mert "legkeményebb, leghatározottabb szocialista ügyvéd", aki perek százait nyerte a Fidesz ellen.  A szombathelyi közgyűlés MSZP-DK-Együtt-Éljen Szombathely! alkotta frakciója kiáll Czeglédy Csaba frakcióvezető mellett, bízik az ártatlanságában és alaptalannak tartja meggyanúsítását - jelentette ki Ipkovich György.