Műsormagazin;CEU;lex CEU;

2017-06-28 14:33:00

Lex CEU - Orbán küldöttje tárgyal, az AB döntése csúszik

Várhatóan csak a nyári szünet után, ősszel dönt az Alkotmánybíróság (AB) arról a beadványról, amelyben ellenzéki pártok támadták meg az április elején elfogadott lex CEU-t, azaz a felsőoktatási törvény módosítását. Bár nem sietik el a döntést, a KKM közölte, hogy Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai ügyekért felelős helyettes államtitkára már tegnap megbeszélést folytatott San Marinóban, vélhetően a lex CEU ügyében.

Áder János sok tízezer ember követelése, a hazai és nemzetközi tiltakozások ellenére írta alá a lex CEU-ként elhíresült törvényt még áprilisban, így az hatályba is lépett. Az MSZP-s képviselők hiába próbálták „Ne írd alá, János!" felirattal rávenni a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a CEU ellehetetlenítését szolgáló törvényt, Ádert – miként a civil törvény esetében – nem hatották meg sem a tömegtüntetések, sem az ellenzéki követelések. 

Utólagos normakontrollra ugyan volt lehetőség, csakhogy ebben az esetben semmiféle határidő nem köti az Alkotmánybíróságot (előzetes normakontrollnál 30 napja lett volna a testületnek). Mivel az AB nyári szünete július közepén kezdődik és augusztus végéig tart, a Magyar Nemzet számítása szerint őszig szinte bizonyosan várni kell a testület határozatára.

Tegnap a Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amellyel a testület megtagadta a Demokratikus Koalíció CEU-ügyben benyújtott népszavazási kérdésének hitelesítését. A Kúria megalapozatlannak találta az ellenzéki párt felülvizsgálati kérelmét, mert a bíróság szerint az NVB döntése érdemben helyes volt, bár annak indoklásával nem értett egyet. A Kúria ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a kérdés nem felel meg a választói egyértelműség követelményének. Azt írták, a választópolgárok nem láthatják át többek között, hogy az OECD-nek milyen szerepe van a felsőoktatási képzésben, mi indokolja a szervezethez tartozó tagállamok speciális helyzetét, ezért nem tudják a döntés következményeit felmérni.  A Kúria végzése jogerős. A lex CEU ügyében egyébként több más népszavazási kezdeményezést is benyújtottak, amelyek hitelesítését kivétel nélkül megtagadta a Patyi András vezette NVB.

A DK eltörölné a lex CEU-t
A Demokratikus Koalíció szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján ígéretet tett rá, hogy amennyiben kormányra kerülnek, egyik első dolguk lesz eltörölni a külföldi egyetemekről szóló, a CEU-t "ellehetetlenítő" törvényt. 
A politikus azt mondta, nem érte váratlanul őket az NVB tegnapi döntése, mert Magyarországon már csak arról lehet népszavazást tartani, amit Orbán Viktor miniszterelnök fontosnak tart. Ezért nem lehetett népszavazás a vasárnapi boltbezárásról, az olimpiáról, a paksi bővítésről csak a menekültügyről, amiről a kormányfő úgy gondolta, hogy meg fogja nyerni - fogalmazott.

Altusz Kristóf tárgyalt San Marinóban

Altusz Kristóf, a lex CEU ügyével megbízott helyettes államtitkár június 27-én megbeszélést folytatott Nicola Renzivel, San Marino külügyi, politikai és igazságügyi miniszterével, valamint Marco Podeschivel, az oktatásért, a kulturális és egyetemi ügyekért, a kutatásért, a tájékoztatásért, a sportért, valamint a technológiai innovációért és a közszolgáltatásokért felelős miniszterével.

A találkozóról a KKM az alábbi közleményt írta: megvitatásra kerültek az Európát napjainkban érő kihívások sokasága, az Európai Unióban zajló belső gondolkodás két nagy irányzata, s azok közösségre gyakorolt hatásai, valamint a közép-európai térségben rejlő gazdasági potenciál nyújtotta lehetőségek. A megbeszéléseken továbbá szó esett a két ország közötti kulturális, tudományos és egyetemi együttműködést érintő lehetőségekről is. Altusz Kristóf San Marinóban tájékoztatást adott Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének tervezett programjáról, kiemelt célkitűzéseiről.

Nem sikerült meggyőznie tárgyalópartnereit

Bár a Kormany.hu-n megjelent beszámolóban nem írnak arról, mire jutott Orbánék küldöttje a lex CEU ügyében, kellett tárgyalniuk a törvényről, hiszen ahogy korábban írtuk: Altusz feladta az volt, hogy meggyőzze tárgyalópartnereit arról, hogy nem a Soros-egyetem ellehetetlenítése a céljuk. A meggyőzés nem sikerült, New York állam ugyanis június 24-én diplomatikus hangvételű közleményben adott hírt a magyar kormány küldöttjével való tárgyalásairól, amelyben azonban kiemelték az akadémia szabadság megőrzésének sürgető szükségét.

Termékeny tárgyalásokat folytattunk a magyar kormány képviselőivel a Közép-európai Egyetem státuszáról, amely egy New York államban akkreditált világszínvonalú intézmény – írta Andrew Cuomo kormányzó hivatala. Azért találkoztunk, hogy beszéljünk egy új törvényről, amely veszélyezteti a CEU létét Magyarországon, és elmondjuk az akadémia szabadság megőrzésének sürgető szükségességét.

Vagyis Coumo irodájának közléséből kiderült:  Altusz Kristóf a kormány egyik - valóban meglehetősen átlátszó -  állításáról sem tudta meggyőzni New York állam képviselőjét. A közlemény végén az amerikaiak mindenkit megnyugtatnak: Jól haladtunk Altusz Kristóffal, a Külgazdasági és külügyminisztérium helyettes államtitkárával. Reméljük, gyorsan haladunk a megoldás felé, amely megmenti a CEU integritását és fontos oktatási küldetését.

A CEU bízik a megoldásban
A CEU üdvözölte Andrew Cuomo, New York állam kormányzójának közleményét, amely a magyar kormány képviselőjével folytatott megbeszéléseket "eredményesnek" nevezte. A CEU nem vesz részt a tárgyalásokon, de bíznak benne, hogy ezek olyan megoldáshoz vezetnek, ami lehetővé teszi, hogy a CEU szabad intézményként Budapesten maradhasson.