Mindenkit elvarázsolnának

Publikálás dátuma
2017.06.29. 07:53

A háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes Kormos Villő gőzerővel készül a közelgő vizes világbajnokságra.
FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

– Hogy állnak a felkészüléssel?

– Május eleje óta a Duna Arénában tudunk edzeni, így könnyebb megszokni a fényeket, a környezetet. Örömmel vettük birtokba a tornatermet is. Ez egy régi űrt tölt be számunkra, hiszen az alapokat, a jó technikát és a képességek fejlesztését csak egy ilyen tornateremben lehet elsajátítani. A külföldi ugrók ugyanannyi időt vagy többet töltenek el a speciálisan kialakított helyiségben, mint a vízben. Ez most már nekünk is lehetséges.

– Milyen eredménnyel lenne elégedett?

– A vb-re teljesen új ugrásokkal készülünk, az eddig ötféléből mindössze egyet tartunk meg, míg a többi sokkal nehezebb lesz az eddigieknél. A célunk a döntőbe jutás.

– Mennyi munkája van a három olimpiai felkészülésben és a három Eb-bronzban?

– Tizenkilenc éve ugrom, az elején még kevesebb edzésem volt, ahogyan azonban bekerültem az ifi-válogatottba, onnantól kezdve heti 9-11 alkalommal kellett már gyakorolni. A gimnáziumig “edzés-iskola-edzés” volt a napirendem, de az egyetemen is hasonlóan nézett ki a program. A diplomák megszerzését követően már jobban előtérbe tudtam helyezni a sportot, több idő maradt a regenerációra és kiegészítő edzésekre. Emellett már tevékenykedem a szakmám területén is (formatervező-mérnöki végzettséggel rendelkezik - a szerk.) és fejlesztem magam, hogy lassan belelendülhessek a civil életbe.

– Mekkora lendületet nyújt, hogy hazai közönség előtt, ennyi magyarral a lelátón mutathatják meg, hogy mire képesek?

– A hazai Európa-bajnokságokból kiindulva nagyon pozitív emlékeim vannak a közönségről. Mindig lelkesen drukkoltak, akkor is, ha épp nem álltunk a legjobb helyen, hatalmas erőt adva a buzdításukkal. Remélem a világbajnokságra is sokan kilátogatnak, hogy élőben megnézhessék a legjobb ugrókat.

– Ha üzenhetne a szurkolóknak, mit kérne tőlük?

Azt, hogy érezzék jól magukat. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy megmutathassuk a sportág szépségét, erejét, harmóniáját, s hogy minél többeket tudjunk elvarázsolni ezzel.

A szerencsén is múlhat a magyarok szereplése

Publikálás dátuma
2017.06.29. 07:51
Varga Roland és a Ferencváros az EL-ben feledtetné a tavalyi, Partizani elleni Bajnokok Ligája búcsút FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Csütörtök este a Videoton, a Vasas és a Ferencváros is megkezdi szereplését a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában.

Amikor a meghatározó nemzetközi futballklubok sztárjátékosai még a világ- vagy Európa-bajnokságon, esetleg, mint az idén, a Konföderációs Kupán szerepelnek, a korábbi évek érdemei alapján a kontinens labdarúgásának második vonalába tartozó nemzetek 100 labdarúgócsapata máris megkezdi szereplését az EL első selejtezőkörében. Néhány lengyel, dán vagy éppen skót próbálkozón kívül mások mellett albán, örmény és máltai együttesek állnak „rajthoz” ilyenkor – és persze a magyar NB I képviselői.

A két kiemeltként induló magyar, az első párharcot hazai környezetben kezdő bajnoki ezüstérmes Videoton és a Magyar Kupa címvédője, a Ferencváros az előzetes esélylatolgatások szerint legyőzhető, máltai és lett ellenféllel találkozik, míg az európai sorozatba 17 év után idegenben, zárt kapus találkozón visszatérő Vasas a várakozások alapján esélyesebb Beitarral mérkőzhet. Az előző esztendők eredményei után adja magát a kérdés: elvárás lehet a hármakkal szemben a továbblépés kivívása az előselejtezőből?

„Rövid felkészülési időszak áll a csapatok mögött, hiszen a magyar klubok az évek alatt nem tudták kivívni, hogy később kapcsolódhassanak be a selejtezőkbe. A rendelkezésre álló 10-12 nap szerintem egy szezon után kevés pihenőidő. Miközben a Vasasra az állandóság a jellemző, a Videoton élére új edzőt neveztek ki, a Ferencváros kerete pedig jelentősen átalakult, így szerintem a szerencsének is köze kell játszani ahhoz, hogy az első mérkőzéseken minden simán menjen” – nyilatkozta a Népszavának az NB II-be feljutó Budafok trénere, Prukner László, aki a 2011/2012-es szezonban a Ferencváros vezetőedzőjeként maga is szerepelt az EL kvalifikációs szakaszában. – A futballkultúrák közti különbségek miatt elvárható, hogy ne legyen gond az első fordulóban, ám tény az is – és ezt nem a vezetőedzők védelmében mondom –, hogy két hét alatt nehéz úgy felkészíteni egy csapatot, hogy reális elvárás lehessen az, hogy a magyar klubok jó játékkal továbbjussanak – tette hozzá a szakember.

A második számú nemzetközi kupasorozat áhított csoportköre felé – amelyet legutóbb a Videoton ért el 2012 őszén – vezető úton persze az első kör sikere után még három párharcot kéne sikerrel venni a főtáblára jutáshoz, a további játéknapokon pedig már holland, spanyol és német csapatot is kaphatnak a magyarok. Az utóbbi években a májusig tartó kupaidénytől július, augusztus magasságában búcsúzó NB I-es együttesek a kedvező sorsolásban bízhatnak Prukner szerint.

„Szerintem szerencse kérdése is, hogy ezen a nyáron meddig juthatnak a magyar klubok. Csak a saját kevés tapasztalatomból tudok kiindulni: mi a második körben, Norvégiában, egy hosszabbításban kapott góllal estünk ki. Badarság lenne azt mondani, hogy szakmai elvárásokat lehet támasztani olyan edzőkkel szemben, akinek két hét alatt kell felépítenie a csapatot” – mondta el lapunknak Prukner.

A ma esti első mérkőzések visszavágóit egy hét múlva rendezik, a továbbjutás két mérkőzés alapján dől el.

A magyarok mai programja:

Ferencváros–Jelgava 18.45

Groupama Aréna (tv.: Duna World)

Beitar Jeruzsálem–Vasas 18.45

Petah Tikva (tv.: m4sport.hu)

Videoton–Balzan FC 20.45

Felcsút (tv.: Duna World)

Szerző

Startolt az Armel

Publikálás dátuma
2017.06.29. 07:49
FOTÓ: MTI/BALOGH ZOLTÁN

A Thália Színházban tegnap este kezdődött Rufus Wainwright Prima Donna című operájának magyarországi bemutatójával a 10. Armel Opera Festival. Az Armel úgy terjeszti és ápolja a magyar operakultúrát, hogy egyben nemzetközi minőséget is létrehoz - mondta el Eötvös Péter zeneszerző-karmester a fesztivál budapesti megnyitóján szerdán. A fesztiválon idén is öt bemutatót tartanak, de újdonság, hogy ezeknek két város, Budapest és Bécs ad otthont. A július 4-ig tartó fesztivál nyitó és záró előadása a Thália színházban, a többi produkció pedig Bécsben, a MuTh színházban lesz látható. Rufus Wainwright művét New Yorkban, Londonban, Manchesterben és Torontóban mutatták be eddig, a magyar közönség pedig Alföldi Róbert rendezésében ismerhette meg Budapesten. A bemutatón jelen volt a szerző is.

Szerző