Bienerthnek mennie kell

Publikálás dátuma
2017.06.30 07:51
A Gyárfást váltó Bienerth ideje máris lejárt FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Néhány hónap alatt kiderült, hogy Bienerth Gusztáv nem alkalmas a magyar sikersportág, az úszás vezetésére, ezért még a nyáron távoznia kell a szövetség éléről.

Lapunk több, egymástól független, megbízható forrásból tudja, hogy Bienerth Gusztávnak a vizes világbajnokság befejezése után távoznia kell a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) éléről. Ahogy egykor az MLSZ-ből, majd a kézilabda szövetségből. Januárban lett a MÚSZ elnöke, de hibát hibára halmozott, ráadásul a jogszabályok sem jelentettek számára akadályt.

A MÚSZ alapszabályával ellentétes elbocsátások, igazgatói kinevezések, követhetetlen pénzköltések, kétes autóbeszerzések kísérték útját. Az utolsó csepp a pohárban az origo.hu-n hétfőn megjelent írás volt, amelyben bárminemű konkrétumok említése nélkül megszellőztette, a MÚSZ elnöksége esetlegesen eljárást kezdeményez a Gyárfás Tamás vezette korábbi szövetségi vezetéssel szemben. Ezután dőlt el végérvényesen, hogy változás lesz a MÚSZ vezetésében a vb után.

A Deloitte céggel a MÚSZ korábbi két évét hat hónapon keresztül világíttatta át, mintegy 30 millió forintért. Úgy tudjuk, Gyárfást arról tájékoztatta írásban: az anyagot elsőként vele ismerteti meg, hogy arra – ha szükséges – szakértők bevonásával válaszokat adhasson, ehelyett minden ellenvetést megelőzve a kormányportálon szivárogtatott információkat. Mindez azért is érthetetlen, mert alig egy hónapja, a MÚSZ rendkívüli közgyűlésén Bienerth az elődjét még hosszan méltatta, azt mondta, egy eredményes, sikeres szövetséget örökölt tőle. A Deloitte vizsgálatáról a közgyűlésen annyit mondott, hogy egy érdemi észrevételt tettek, de Gyárfásnak ehhez személyesen nincs köze.

Amikor Bienerthnek meg kellett indokolnia, miért jelent meg az elődjét lejárató írás, nem tudott megfelelő magyarázattal szolgálni.

Minderre azok után került sor, hogy május 16-án a MÚSZ elnöke videóüzenetben kért nyugalmat mindenkitől, kiemelve, hogy minden negatív hír aláássa az úszósportot, és veszélyezteti a július 14-én kezdődő budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság sikeres megrendezését. Bienerth a jelek szerint nem tudta megbocsátani, hogy Gyárfás hívta fel a figyelmet, a MÚSZ elnöke félretájékoztatta a Fővárosi Önkormányzat képviselőit, amikor azt mondta a meghallgatásán, hogy a MÚSZ azért nem jelentkezett korábban a 2024-es rövidpályás világbajnokságra, mert csak most írták ki a pályázatot.

Csurka Gergely, a MÚSZ lemondott sajtófőnöke a FINA lausanne-i irodájából elkérte az onnan a MÚSZ-nak 2017. január 13-án küldött értesítést, amelyből kiderült, hogy azt személyesen Bienerthnek küldték a szövetségi e-mailcímére, a 2016. szeptember 20-án már ismertetett pályázat minden részletéről külön tájékoztatták, először is arról, hogy 2022-re és 2024-re egyszerre lehet pályázni, a határidő: május 23...

Csurka azért fordított hátat a MÚSZ-nak, pontosabban Bienerthnek, mert nem jelölte az újabb négy éves ciklusra a FINA sajtóbizottságba, ahol hetedik éve tag. Nem Csurka a Bienerth-éra egyetlen áldozata: ellehetetlenítette Petrov Ivánt is, aki a FINA úszó-bizottságára kandidált volna, Bienerth azonban az edzőbizottságba jelölte, annak ellenére, hogy ott már négy éve helyett kapott Kemény Dénes a biztos várományos, hiszen egy-egy országból egy bizottságban csak egy képviselő lehet. Ennek ellenére Bienerth a műúszó bizottságba is két magyart jelölt, igaz, abból az egyik kandidáló orosz állampolgár, akinek jelölését ebben a formában tiltja a FINA alapszabálya.

Bienerth a jelek szerint eltaktikázta magát, amikor azt hitte, ha ő váltja Gyárfást, akkor bármit megtehet elődje ellen, mert neki biztosítékot jelent, ha Hosszú Katinkáéknak ezzel hízeleg. Hiába szította a Világkupa szabályzatát módosító FINA ellen a tüzet, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú és edző-férje, Shane Tusup csak levegőnek nézték, ahogy a sportág többi szereplőjével is teszik.

Nem tudott bekerülni Bienerth a hazai rendezésű világbajnokság szervezőbizottságába sem, Gyárfás viszont továbbra is bennmaradt, ráadásul a Budapestre érkező külföldi delegációk továbbra is a lemondásra kényszerített vezetővel tárgyaltak.

Ehhez képest már igazán „elenyésző apróság”, hogy amikor Bienerth az elmúlt hétvégén Gyárfás Tamás oldalvizén eljutott a pápához, akkor végtelenül pitiáner módon a látogatásról készült beszámolóból a MÚSZ Facebook-oldalán kihagyta, hogy azon az ő elődje is ott volt, és kiemelt megbecsülésben részesült.

Bukás és hazugság a közgyűlésen
Május 21-én a MÚSZ évi rendes közgyűlésén Bienerth kiütéses vereséget szenvedett, ráadásul még hazudott is. Nem tudta elérni, hogy főállású elnökként a munkájáért fizetést kapjon, nem sikerült saját kezében összpontosítani a hatalmat, és jelöltjei sem kerültek be a MÚSZ elnökségébe, mert a küldöttek nem kevesebb, mint 75 százaléka leszavazta a javaslatait.
A közgyűlésen rendkívül kínos helyzetbe hozta Szalay-Bobrovniczky Alexandrát, Budapest főpolgármester-helyettesét, aki órákig várt arra, hogy Bienerth többszöri megkeresésének eleget téve elnökségi tagnak válasszák, de fel sem került a szavazólistára. Bejutott viszont az elnökségbe Danks Emese, akit Bienerth úgy állított be, hogy ő az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója, a valóságban azonban a közgyűléskor már a felmondási idejét töltötte.
A közgyűlés végén Bienerth szót kért, a résztvevők többsége biztosra vette, hogy bejelenti lemondását, de nem így történt...



Gyors siker után jött a bukás a Monacónak

Publikálás dátuma
2019.02.22 10:30
Mbappé (29-esben) szerződtetése, majd eladása bőségesen megtérült
Fotó: AFP/ PASCAL GUYOT
A hercegségbeli labdarúgó klub a másodosztály megnyerése után nem sokkal már a Bajnokok Ligája elődöntőjében találta magát, napjainkban viszont az élvonalbeli kiesés elől menekül.
Mindössze öt év kellett a két orosz üzletembernek, Dmitrij Ribolovljevnek és Vagyim Vasziljevnek, hogy az egykoron a francia másodosztályban szerénykedő Monacóból bajnok csapatot csináljon az élvonalban. Ribolovljev 2013 januárjában tanácsadónak nevezte ki Vasziljevet, aki később vezérigazgató-helyettes és alelnök lett. Vasziljev próbálta maximalizálni a bevételeket, s kőkemény tárgyalásokat folytatott le. Tudta, hogy a Monaco nem lesz képes a Paris Saint-Germain modelljét lemásolni, ugyanis míg Párizsban több mint kétmillióan élnek, addig a hercegségben csupán negyvenezren.
Kezdetben Vasziljev nagynevű játékosokat igazolt, mint James Rodriguez, Radamel Falcao vagy Joao Moutinho, ám az idő múlásával egyre nehezebben volt képes betartani az európai szövetség (UEFA) pénzügyi szabályait, mivel nem tudott annyi szponzort bevonzani, mint korábban remélte.
A klub ezért változtatott átigazolási stratégiáján, s olyan játékosokat szerződtetett, akikben azt a lehetőséget látta, hogy később többszörös áron túlad rajtuk. Így tett a Monaco Kylian Mbappéval, akit 180 millió euróért értékesített a PSG-nek. Hasonló a története Lemarnak, aki 4 millióért érkezett, majd 70 millióért távozott az Atlético Madridhoz, de Benjamin Mendy, Fabinho, Bernardo Silva, Anthony Martial, Tiémoué Bakayoko, Layvin Kurzawa, Yannick Carrasco, Geoffrey Kondogbia és Guido Carrillo eladása is nem kevés profitot termelt.
A hosszú névsor is jelzi, hogy a Monaco rövid időn belül két sikeres csapatot felépített, a klub pedig az elmúlt öt évben mindig az első három között zárt a bajnokságban, miközben 2015-ben bejutott a BL negyeddöntőjébe, majd 2017-ben az elődöntőbe.
A Monaco egy fenntartható, nyereséges klubbá formálódott, a mostani szezonra azonban valami megváltozott. Ribolovljev nem kertelt, a napokban kijelentette, hogy az elmúlt év során komoly hibákat követtek el, ami a csapat pocsék teljesítményéhez vezetett.
A problémák Michael Emenalo érkezésével kezdődtek, a Chelsea-től szerződtetett sportigazgató ugyanis változtatni kívánt a klub átigazolási politikáján. A Monaco összesen 40-45 millió eurót költött két tizenhat éves játékosra (Pietro Pellegri és Willem Geubbels), akik ugyan tehetségesek, ám inkább a jövő, mintsem a jelen emberei.
Vasziljevet a napokban kirúgta Ribolovljev, s sajtóhírek szerint Emenalónak sem lesz már sokáig maradása. Vasziljev sorsa azzal pecsételődött meg, hogy menesztette Leonardo Jardim vezetőedzőt, aki képes volt gyorsan és folyamatosan jó csapatot kialakítani más-más játékosokból. Mindezt úgy, hogy a fiatal futballisták látványosan fejlődtek a kezei között.
A klub a nyáron több mint 300 millió euróért árusította ki a fél keretét, a 44 éves portugál tréner pedig nem tudta megformálni immár sokadszor megújuló csapatát. Októberben elbocsájtották, a helyére érkező, vezetőedzői tapasztalattal nem rendelkező Thierry Henry irányítása alatt pedig tovább süllyedt a tabellán a klub. A korábbi kiváló támadónak januárban megköszönték a munkáját, Ribolovljev pedig saját maga fordult Jardimhoz, hogy térjen vissza. „Bocsánatot kértem tőle a történtekért és megkértem, hogy térjen vissza” - nyilatkozta a szakember, aki elfogadta Jardim átigazolási javaslatait, s az ő kérésére szerezte meg Youri Tielemanst, Gelson Martinst, Carlos Viníciust és Adrien Silvát.
Jardim irányításával a klub valamelyest kilábalt a gödörből, a csapat legutóbbi három bajnokiján hét pontot gyűjtött, amelynek köszönhetően feljött a 16. helyre, azaz elmozdult a kiesőzónából.
Ribolovljev szerint eljött az idő a változásra, ezért Oleg Petrovot nevezte ki Vasziljev helyére. Petrov erős üzleti háttérrel rendelkezik, ugyanakkor nem beszél franciául. Ribolovljev elismerte, hogy hibákat követtek el, ám nem kizárt, hogy a legnagyobb hiba Vasziljev eltávolítása volt.
Frissítve: 2019.02.22 10:30

A VAR sem segített a Schalkén és a Juventuson

Publikálás dátuma
2019.02.21 18:51

Fotó: AFP/ JAVIER SORIANO
A keddi játéknapnál csak jobb jöhet – gondolhatták a szurkolók, miután előzőleg Liverpoolban és Lyonban sem született gól. Szerdán a Schalke otthonában, Gelsenkirchenben pályára lépő angol bajnokcsapat futballistája, Sergio Agüero (kicsit a papírformának megfelelően) már a 18. percben előnyt szerzett a Manchester City számára, viszont ami ezután következett, az sokkal inkább váratlan volt. 
A játékrész hajrájához közeledvén az angol csapatot erősítő Nicolás Otamendi tizenhatoson belüli kezezése után percekig állt a játék, Carlos del Cerro Grande játékvezető ugyanis a fülhallgatón keresztül érkező információk alapján tudott csak döntést hozni: végül büntetőt ítélt. A BL-ben éppen az első tavaszi nyolcaddöntőn, februárban debütáló videobírós (VAR) segítség korában ez kissé szokatlanul hangzik, de van rá magyarázat: a stadionban található VAR-monitor meghibásodott, éppen ezért a játéktér mellé helyezett képernyőn semmit sem lehetett látni. A spanyol játékvezetőt végül a VAR-személyzet segítette ki, a percekig tartó közélhúzás végén pedig a Schalke futballistája, Nabil Bentaleb értékesítette a tizenegyest.
Alig telt el néhány perc, mire Carlos del Cerro Grande ismét a büntetőpontra mutatott. Megint Nabil Bentaleb állt oda, aki újra betalált, a két tizenegyesnek köszönhetően 2-1-re vezetett a Schalke a szünetben. 
„Mindkét tizenegyes jogos volt, én hiszek a VAR-nak. Előfordul, hogy ellene érvelek, ez azonban most nem az a pillanat”– mondta el később a City vezetőedzője, Pep Guardiola. 
Guardiola egyébként a bekapott gólok ellenére részben elégedett lehet, dominánsabb futballal előrukkoló csapata ugyanis a második 45 perc végéhez közelítve fordított: Leroy Sané a 85., Raheem Sterling pedig a 90. minutumban volt eredményes. Mindez azért nagy szó, mert a 68. percben Otamendi kiállítása után emberhátrányban fejezte be a párharcot az angol bajnok.
„Csalódást keltő az eredmény. Hinnünk kell magunkban, aztán majd meglátjuk, hogy alakul a visszavágó” – magyarázta már a lefújás után a németek kétgólos játékosa.
Az Atlético Madrid és a Juventus összecsapása nem alakult olyan fordulatosan, mint a Schalke–City. Az olasz együttes meglehetősen gyenge játékkal rukkolt elő Madridban, ahol a házigazda kétgólos előnyt szerzett a visszavágóra: a 78.percben José María Giménez a 90-ben pedig Diego Godín talált be. 
Érdekesség, hogy a június 1-ei döntőnek is otthont adó Wanda Metropolitanóban is „szerepelt” a VAR: a 27. percben Felix Zwayer játékvezető először a büntetőpontra mutatott, amikor Diego Costa elesett a tizenhatoson belül, a VAR azonban felülvizsgálta az esetet, így „csak” szabadrúgás következhetett. Később, húsz perccel a vége előtt a korábban a Juventusban is futballozó Álvaro Morata vezetést szerzett az Atléticónak, Zwayer azonban rövid videózás után elvette a találatot, mivel a gólszerző előzőleg lökte Giorgio Chiellinit. 
„Persze, most nagyon csalódottak vagyunk, de ha hiszünk benne, még megfordíthatjuk a párharcot. Nagyszerű második mérkőzés kell hozzá” – elmélkedett Massimiliano Allegri, a Juventus edzője.

Magyarázat az obszcén gólörömre

Madridban óriási volt az öröm, amikor José María Giménez megszerezte a vezetést az Atléticónak, a csapat edzője, Diego Simeone azonban mindenkinél látványosabban ünnepelt: férfiasságát markolászva kiáltotta világgá boldogságát. „Játékosként is csináltam hasonlót, most viszont azért örültem így, hogy megmutassam a drukkereinknek, hogy van tökünk! Nem volt szép gesztus, ezt elismerem, de szívből jött.” 

A nyolcaddöntős program

Első mérkőzések Manchester United–PSG 0-2 Roma–Porto 2-1 Ajax–Real Madrid 1-2 Tottenham–Dortmund 3-0 Liverpool–Bayern München 0-0 Lyon–Barcelona 0-0 Schalke 04–Manchester City 2-3 Atlético Madrid–Juventus 2-0 Visszavágók Március 5., kedd Real Madrid–Ajax 21.00 Dortmund–Tottenham 21.00 Március 6., szerda PSG–Manchester United 21.00 Porto–Roma 21.00 Március 12., kedd Manchester City–Schalke 21.00 Juventus–Atlético Madrid 21.00 Március 13., szerda Bayern München–Liverpool 21.00 Barcelona–Lyon 21.00