Orbán megint meghívta Putyint Budapestre

Publikálás dátuma
2017.06.30. 09:59

Vlagyimir Putyin Orbán Viktor vendégeként vesz részt az augusztusban kezdődő budapesti cselgáncs-világbajnokságon, a miniszterelnök hívta meg ugyanis az orosz elnököt a sporteseményre - írja a Blikk.

A lap szerint most már biztosra vehető, hogy Oroszország első számú vezetője tiszteletét teszi fővárosunkban az augusztus 28-tól szeptember 3-ig tartó eseményen. A legmagasabb biztonsági készültség várja majd Putyint: bombakeresők, mesterlövészek, elit egységek vigyáznak a politikusra, aki az éremátadásban is részt vehet.

– A protokollnak megfelelően a miniszterelnök úr, valamint a nemzetközi szövetség vezetője hívta meg Vlagyimir Putyint, aki a sportág nemzetközi szervezetének tiszteletbeli elnöke – árulta el dr. Tóth László, a Magyar Cselgáncsszövetség elnöke. – Eddig nem mondta le a látogatását, ezért úgy készülünk, hogy tiszteletét teszi az eseményen. Korábban egyébként Bécsben, az Európa-bajnokságon is ott volt - tette hozzá.

Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes Európa-bajnok cselgáncsozó elmondta, hogy már több dzsúdós eseményen találkozott Putyinnal, egyszer még beszállt küzdeni is az orosz közé. A sportoló reméli, hogy most neki is átadhat egy érmet orosz elnök.

Putyin legutóbb idén februárban jött Budapestre, amikor a komoly biztonsági intézkedések mellett tüntetők is várták az orosz elnököt. Emlékezetes, hogy az Együtt Juhász Péter pártelnökkel az élen fütyülte ki az érkező konvojt a Teréz körút és az Andrássy út kereszteződénél, ahol az aktivistákhoz rendőrsorfalat is állítottak.

Szerző

„Maguknak nem…”

A jobb- és baloldali politikusok súlyos szereptévesztés áldozatai. Nem szabadna válogatniuk a különféle sajtó orgánumok között, mint tót a vadkörtében. Tetszik, nem tetszik, „kutya kötelességük” (Hiller István kedves szavajárása) nyilatkozni, bármelyik kérdezze is őket. Nemrégiben a tévé egy idős KDNP-s politikust mutatott, amint korát meghazudtoló gyorsasággal robogott a neki nem tetsző kérdező elől, majd kellő távolságból szitkokat zúdított rá levegő és megfelelő szavak után kapkodva. Ő és a hozzá hasonlóak valóban méltatlanok arra, hogy bárkit képviseljenek. Ilyen alakok döntenek a sorsunkról. Mi is szégyenkezhetünk…

Témák
KDNP Szerintem