Elsőbálozók döntője a Konföderációs Kupáért

Németország és Chile csapata vívja a holnap esti finálét, közülük kerül ki a labdarúgó Konföderációs Kupa idei győztese.

A németeket felkészítő Joachim Löw a mexikóiak ellen végül 4-1-re megnyert összecsapás előtt nehéz mérkőzésre számított, a németek azonban akkor hamar eldöntötték a továbbjutás kérdését, hiszen 10 perc játék után már két góllal vezettek. A vége fölényes, magabiztos diadal lett, amellyel a világbajnoki cím védője története első Konföderációs fináléjára készülhet.

Az ellenfél a szintén először döntőző Chilével lesz, az az együttes, amely az Európa-bajnok Portugáliát büntetőrúgások után múlta felül szerda este a legjobb négy között. Claudio Bravo kapuja bevehetetlennek bizonyult, a kapus teljesítményét ráadásul felértékeli, hogy elmondása szerint sérülten védett ki háromból három büntetőt.

Az aranyérem mellett vasárnap döntenek a 3. helyezés sorsáról is: a már hazautazó Cristiano Ronaldo nélkül kiálló Portugália Mexikóval csap össze a „csalódott csapatok csatáján”.

Magyarországon mindkét helyosztót élőben közvetíti a televízió: a bronzmeccs 14 órakor, a finálé este 8-kor kezdődik.

Érvényesülő papírforma a nemzetközi porondon

Publikálás dátuma
2017.07.01. 07:51
Amadou Moutari (jobbra) rendre lefutotta riválisát a szélen. FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Az idény eleji formában játszó FTC és a Videoton előnyt szerzett az Európa-liga selejtező visszavágója előtt, a Vasas viszont bánhatja az elszalasztott lehetőséget.

Végeredményben érvényesült a papírforma.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően az 1. selejtezőkörben Magyarországon, kiemelt csapatként – papíron – gyengébb ellenféllel szemben kezdő FTC és a Videoton „hozta a kötelezőt”, a Vasas pedig szoros mérkőzést játszott, ám végül elbukott.

Legalábbis ezt mutatják az eredmények.

Merthogy a számadatokon túl megállapítható: a több új igazolása közül négyet máris bevető Ferencváros jobb formában van, mint tavaly, amikor szégyenszemre alulmaradt az albán ezüstérmes elleni Bajnokok Ligája-csatában. A helyenként agresszíven, de leginkább defenzíven játszó lett Jeglava egyébként nem különösebben törekedett szép játékra a Groupama Arénában, ám ez a házigazdát nem lepte meg.

„Nagyjából tudtuk, hogy mire számíthatunk a lettektől, hiszen kielemeztük őket egyénileg és csapatszinten is. Tisztában voltunk vele, hogy ha tényleg odatesszük magunkat, akkor nagy baj nem történhet” – nyilatkozta a Népszavának a 2-0-ra végződő mérkőzést követően a kétgólos Varga Roland, akiben remek teljesítménye ellenére is maradt hiányérzet. – Kicsit azt hiányoltam, hogy még gyorsabban játsszunk, hiszen ha pontosabbak vagyunk, lőhettünk volna még egyet. Tudjuk be ezt az idény eleji formának, bár soha rosszabb kezdést, előnnyel várjuk a visszavágót – mondta el lapunknak a labdarúgó.

Noha a zöld-fehérek már a 10. percben előnyt szereztek, Varga és csapata újabb góljára a 70. minutumig várni kellett, összességében egyetlen percig sem forgott veszélyben a vendéglátó sikere. Az Üllői úton dolgozó újságírók is inkább már Petah Tikvára figyeltek, ahol a Vasas a 87. percben még 3-1-re vezetett a Beitar Jeruzsálem vendégeként. Ekkor jött Josszi Benajun, aki góllal, gólpasszal szomorította a magyarokat, a Beitar pedig percek alatt megfordította az állást.

„Benajun beállítása sokat számított ellenfelünknél, a gólja, a mélységi passzai döntőek voltak” – ismerte el a 87. perc és a lefújás között három gólt kapó, így végül 4-3-as vereséget szenvedő angyalföldiek német trénere, Michael Oenning. – Sajnálatos a kialakult eredmény, amiben talán közrejátszott a magas hőmérséklet, a rutintalanságunk, de ez magyarázkodásnak tűnne. Csalódottak vagyunk, de most megtapasztaltuk, hogy milyen egy nemzetközi mérkőzés – idézi Oenninget a klub weblapja.

Ilyen előzmények után, este lépett pályára a Videoton, amely a bajnoki ezüstéremmel végződő idény után váltott a vezetőedző posztján. Ha csak az eredményességet nézzük, Marko Nikolic, mint „új seprű”, jól sepert első magyarországi mérkőzésén, intő jel azonban, hogy a büntetőt is elhibázó fehérváriak csupán a végjátékban tudták biztosítani sikerüket a máltai Balzan FC ellen.

A látottak alapján a visszavágóját idegenben vívó Ferencváros valószínűleg, a Videoton jó eséllyel már a 2. fordulóban érezheti magát, a Vasastól viszont 90 perces koncentrációra és győzelemre lesz szükség Budapesten.

A székesfehérváriak mérkőzését kedden, a további találkozókat csütörtökön rendezik.

EL-selejtező, 1. forduló, első mérkőzések

FTC–Jeglava 2-0

Beitar–Vasas 4-3

Videoton–Balzan 2-0

Szerző

Orbán vizit Ankarában

Publikálás dátuma
2017.07.01. 07:39

Magyarország kiállása Törökország mellett nem egyszeri eset, az ország kitart a barátai mellett, még „ha kényelmetlen” is, mondta Orbán Viktor Ankarában a magyar-török üzleti fórum megnyitóján. A török üzletembereknek arra hívta fel a figyelmét, hogy érdemes Magyarországra figyelniük, amely Európa legbiztonságosabb országa, alacsonyak az adók, "és az EU tagjaként egy 500 milliós piac része". Orbán Viktort a kétnapos ankarai vizitre minden kulcsminisztere és 72 tagú üzleti delegáció kísérte el. A magyar kormány tegnap részt vett a felső szintű török–magyar stratégiai együttműködési tanács ülésén, a közös „kormányülésen”. Orbán az ülést követő sajtótájékoztatón jelezte, Budapest nem támogatja a török uniós csatlakozás felfüggesztését és állította, "nagy történelmi megállapodást" kellene az uniónak kötnie Törökországgal.

Szerző