Budapest Pride;Székely Kriszta;LMBTQ-közösség;

2017-07-03 07:05:00

Öleljük jól meg egymást, és kezdjük újra - Ott a helyünk a Pride-on

"Amikor felkértek erre a beszédre, nem tudtam magam máshogy elképzelni, csak üvöltve és kurvaanyázva ezen a pulpituson, hogy itt állok harmincnégy évesen egy olyan országban, aminek nincsen se esze, se szíve. Olyan állampolgárokkal az oldalamon, akik tűrik, hogy a hatalom menekülő emberekkel, gyerekekkel vagy akár saját roma állampolgáraival állatként bánjon"- fakadt ki a Katona József Színház rendezője, az idei Pride nyitóbeszédében. Székely Kriszta - a Magyar Narancs által közölt teljes beszédben - kitért saját magára, hogy például egész fiatalkorában balerina akart lenni, de bárhogy törekedett is rá, hiányzott belőle valami abból a nőies kecsességből, amely a sikerhez kellett volna. Későn döbbent rá, és élete leghasznosabb felismerésének tartja, hogy leszbikus – így el tudta fogadni magát, megértette korábbi nehézségeit, és ma már boldog párkapcsolatban élhet. Beszélt arról, hogy önmaga felismerése, saját identitása megfejtése nemcsak munkájában segítette, hanem a társadalom megértésében is - így ezt ajánlotta meleg és heteroszexuális embertársainak is. Döbbenetének és haragjának adott ugyanakkor hangot amiatt, mert úgy érzi, nincs olyan felelős politikai erő, amelyhez érdemes volna "politikai beszédet mondani". "Nem hiszem el, hogy nincsen ebben az országban jóság, hogy a kapzsiság, a fröcsögés és a taplóság lettek Magyarország követendő vezérelvei" - fogalmazott a rendező, aki mindenkit arra szólított fel, "öleljük jól meg egymást és kezdjük újra".

Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő örömét fejezte ki, amiért meghívták, és így kifejezheti az elemi szimpátiáját mindazok irányába, akik bármiféle hátrányt szenvednek legbelső magánügyeik miatt. Szerinte az Orbán-rendszer "ellenségkreálásban teljesít a legjobban". Ami ma Brüsszel, az holnap a melegek, és "mindenki, aki szembejön az autópályán, ahol a haladási irányt egy rettenthetetlen kisbusz próbálja megszabni".

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) 22. fesztiváljához kapcsolódó felvonulást július 8-án, szombaton délután rendezik meg Budapesten. A szervezők már korábban bejelentették: idén kordonok nélkül vonulnak.

Mészáros-féle visszhangok

"Segít-e a Momentum visszatalálni a melegeknek a heteroszexuálisok közé" - kérdezte Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester Echo Tv-jének munkatársa az ellenzéki párt elnökségi tagjától. Pottyondy Edina megpróbálta a felháborodását valamelyest visszafogva megtudakolni, hogy a műsorvezető mit gondol a homoszexualitásról. Velkovics Vilmos kifejtette furcsa nézeteit: "nem egyirányú utca, nem csak a heterók lehetnek melegek, fordítva is lehet, ha pedig segítenének a melegeknek visszatalálni, az megoldaná az LMBTQ közösség tagjainak problémáit".